Fordulat? Már az ügyészség szerint sem zárható ki a csalás Microsoft-ügyben

Publikálás dátuma
2019.08.08. 13:42

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Microsoft Magyarország által értékesített szoftverlicenceket érintően – közölte az ügyészség közleményben.
Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és az Amerikai Tőzsdefelügyelet 2019. július 22-én hozott nyilvánosságra dokumentumokat a Microsoft Magyarország Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. által értékesített szoftverlicencek értékesítése ügyében folytatott nem bűnügyi vizsgálatáról - emlékeztet az ügyészség, amely szerint 
a dokumentumok alapján nem zárható ki csalás elkövetésének a gyanúja.

Az ügyészség közleménye szerint a magyar hatóságokat az ügyben nem keresték meg, feljelentést vagy jelzést számukra nem küldtek. Mint arról korábban beszámoltunk, a Legfőbb Ügyészség 2019. július 24-én megkereste az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát, hogy valamennyi, az ügyben releváns és esetleg büntetőeljárás alapjául szolgáló információt küldje meg részére. Lapunk rákérdezett többször is az ügyészségen, hogy érkezett-e az Egyesült Államokból bármilyen anyag vagy jelzés. Időközben az ügyben két feljelentés érkezett a Központi Nyomozó Főügyészséghez - emlékeztetnek. Az egyik feljelentést Hadházy Ákos, a másikat a DK tette. A hatóság szerint mivel a kért adatok az amerikai szervektől nem érkeztek meg, továbbá a közzétett angol nyelvű jelentések elemzése a feljelentések elbírálására rendelkezésre álló idő alatt nem lehetséges, a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben feljelentés kiegészítését rendelte el. A feljelentés kiegészítése során kell a bűncselekmény gyanújának meglétéről vagy kizártságáról dönteni. Tavaly amúgy már született egy feljelentés a Microsoft-ügyben, de azt bűncselekmény gyanújának hiányában elutasították. 
Szerző
Frissítve: 2019.08.08. 15:21

Újabb megbízást kapott a NER-birtokba került T-Systems, most a Liget-projekten dolgozhat

Publikálás dátuma
2019.08.08. 11:55

Fotó: Facebook/Liget Budapest
300 milliós megbízást nyert a cég.
Nettó 293 milliós közbeszerzést nyert a Mészáros Lőrinc üzleti környezetébe kerülő T-Systems: az európai közbeszerzési értesítőből (TED) kiderül, hogy a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-től a Liget Budapest projekt integrált biztonságtechnikai, épületfelügyeleti, valamint épületgépészeti automatika rendszereinek gyártmánytervezése és kivitelezésére.  Mint arról beszámoltunk, a T-Systems-szet felvásárolja a korábban Mészáros Lőrinc jobbkezeként emlegetett Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó 4iG Nyrt. (amiben azért persze Mészárosnak is van részesedése) a Magyar Telekomtól. A 40-50 milliárd forintra becsülhető tranzakcióról korábban az index.hu megírta, hogy jó eséllyel az adófizetők pénzén kerülhet a T-Systems a NER informatikai erőközpontjának megtett 4iG Nyrt.-hez. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nagyvállalati kötvényprogramja során vehet kötvényeket 4iG-től a cég pedig részben ebből finanszírozhatja majd a felvásárlást.  A Mészáros-közelbe sodródott T-Systems kapcsán megírtuk, hogy cég a felvásárlásával a 4iG megkerülhetetlen szereplője lesz a magyar piacnak, így a Mészáros-cég fogja felügyelni többek között a választási informatika rendszert, illetve a főváros e-jegyrendszerének fejlesztését. A BKV-nak amúgy sokkal többért, 5 év alatt 19 milliárdért dolgoznak, miután a Sys Kft. alvállalkozójaként működtetik és fejlesztik a BKV Zrt. informatikai rendszerét. Ráadásul két legyet ütöttek egycsapásra, a Sys Kft. ugyanis két alvállalkozót nevesített ajánlatában – a 4iG-t és a T-Systems Magyarország Zrt.-t. Egyedül a Microsoft szoftverek fejlesztése kerül ki a cég fennhatóságából, mivel a magyar Microsoft leányvállalat augusztus 31-el szerződést bontott a céggel, így a jövőben a T-Systems a jövően nem árusíthatja a Microsoft szoftvereit. Érdeklődésünkre a cég közölte: „a sztenderd üzleti gyakorlatunkat” követve döntöttek úgy, hogy nem újítják meg az augusztus 31-ével lejáró megállapodásunkat a T-Systems-szel.  

Csilingelt, de nem örömében a K-híd a Szigetről távozó tömeg alatt

Publikálás dátuma
2019.08.08. 11:33

Fotó: Bodorkos Máté / Rockstar Photographers
Ijesztő hangokat adott ki, és hullámzott a K-híd az embertömeg alatt.
Idén igazi világsztárral, Ed Sherrannel nyitott a Sziget fesztivál, így nem csoda, hogy hatalmas tömeg tódult a nagyszínpad elé szerda este. Ám a brit előadó performansza után már nem volt olyan jó hangulat, mint amikor még a gitár húrjain voltak Sheeran ujjai, többen halálfélelmükről számoltak be az esemény Facebook-oldalán, ugyanis elképesztően nehéz volt kijutni az óriási tömegből. Legalább másfél órába tellett kijutni a szigetről a koncert után, biztonsági okokból ugyanis csak szakaszosan engedték át az embereket a már hosszú évek óta felújításra váró, a fesztivál egyetlen megközelítési lehetőségét jelentő K-hídon. És ez nem valami felesleges óvatoskodás volt. A Népszava munkatársa még így is rettegve ment végig a hídon, amely erősen lengett, nyikorgott a tömeg alatt. Az általa készített videó jól lehet hallani, milyen hangokat ad ki a híd:  
A koncert után a Sziget közleményben magyarázta a  történteket: Az idei Sziget egy világsztárral nyitott így már napokkal ezelőtt tudtuk, hogy teltház várható, ami 95 ezer embert jelent egy időben a Fesztivál területén. Számítottunk rá, hogy a koncertre érkező látogatók egyszerre indulnak majd ki a buli végén, és ezt a folyamatot a váratlan, rövid zápor még jobban felgyorsította. Figyelembe véve a K-híd teherbírását, a környező utcák és a közlekedési eszközök kapacitását úgy döntöttünk, hogy megtörve a tömeg haladását szakaszosan engedjük ki a látogatóinkat a fesztivál területéről elkerülendő a külső torlódást, fennakadást. 
Szerző