Colát prédikálok

Arról most nem szavaznék, hogy eleve jó ötlet volt-e a Coca-Cola részéről az esélyegyenlőségre helyezni a hangsúlyt egy olyan országban, amely folyamatos morális züllésben van. Egy olyan országban, ahol a hatalom kizárólag a hatalomtechnikai szempontok alapján gondolkodik, cselekszik; ahol alpesi magasságokat ér el a korrupció, ahol éheztetik az ország határára érkező és ott várakoztatott menekülteket, és ki tudja meddig folytatható a sor. Egy olyan országban, ahol a kormánypropaganda nyíltan vall szélsőjobb nézeteket, erkölcsi mércéje nincs csak szavazatmaximálási megközelítései, nos egy olyan országban vajon mire számíthat egy cég – lett légyen multinacionális vállalat -, amely reklámakciójában is hitet tesz, ahogy ők fogalmaznak, hivatalosan, „általános, emberi jogi elveik vannak, így például az is, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk. (Arra gondolni sem merek, hogy a Coca Cola marketingesei eleve számoltak a balhéval, és afféle Gábor Zsazsa koncepcióval – a negatív reklám is reklám – helyezték ki plakátjaikat.) Mégis: az egyenlőség hirdetése mellett villámgyorsan eltüntették a loveislove plakátokat, azokat, amelyek melegeket ábrázoltak, miközben az üdítő italt isszák, és amely a Fidesz – egy fideszes?- akaratából botrányt váltott ki. A vállalat nyilatkozata alapján eleve így tervezték; a csere nem a politikai balhé miatt történt, de ezt ugye legalább annyira hisszük el, mint amikor a Fidesz a Juncker-plakátok tervezett cseréjéről beszélt. Nyilvánvaló, hogy a Cola megijedt és engedett a kormányzati ízlésnek – ízlés? ugyan már – és inkább cserbenhagyta azokat, akik azonnal kiálltak mellette. Mondhatnám: Colát, illetve Cola elveket prédikált, miközben hátrahőkölt saját árnyékától. Fájdalom, de győzött megint a szélsőjobb, az uralkodó széljárás, amely – mint fentebb említettem – kizárólagossá teszi a mai magyar politikai vezetés lépéseit. Vagyis könnyedén vallja sajátjának a szélsőjobb nézeteit, mint az esetünkben. Nem pusztán a gyűlölködő, homofób akció elindítójára, a fideszes Boldog Istvánra gondolok, hanem például Érd polgármesterére, aki – mint azt a pénteki Népszavában is olvashattuk – a Facebook oldalára a következőket írta ki: inkább egy jéghideg Pepsi Katával, mint egy meleg Coca Cola Robival”, és hogy ne legyen kétsége senkinek miről is van szó, fotót is odabiggyesztett Dobó Katáról, illetve Alföldi Róbertről. T. Mészáros – mert róla van szó – ezzel a magyargárdás Toroczkai mellé csatlakozott fel, sőt bizonyos értelemben meg is előzte őt. De tőle nem is vártunk mást, mint ahogy a Coca Colától sem, hogy vállalja a politikai harcot, azt azonban igen, hogy, ha nem is feltétlenül ragaszkodik az elveihez, legalább ne fordítson hátat azoknak, akik kiálltak mellette. Mert ugyan mit ért el a pálfordulattal? Láthatóan semmit, sőt a Fidesz polgármestere – és a poszt újbóli jelöltje – a konkurencia mellett lobbizik. Természetesen az ügynek semmilyen hatása nem lesz a Coca-Cola fogyasztására; ugyanannyian fogják inni, mint előtte (még tán’ Boldog István is), csak éppen megint azok lettek arcul csapva, akik nem akarnak aktív részesei lenni a morális züllésnek. 
Szerző
Németh Péter

Hőmérő

Az atomerőmű-bővítés már a 2000-es években is túl nagy üzlet volt ahhoz, hogy a szakértőkre bízzák. Akkoriban a politikusok a saját álláspontjuk megerősítésére úgynevezett megalapozó kutatásokat rendeltek: olyan túlárazott tanulmányokat, amelyek egyrészt fölvetették a klientúrafinanszírozás alapos gyanúját, másrészt azt a képzetet keltették, hogy a szerzők pontosan azt írták, amit a megrendelő olvasni szeretett volna. De még azokban a megpatkolt anyagokban is arról van szó – mivel a kétszer kettőről sok pénzért is csak azt tudják mondani a tudomány emberei: az bizony négy –, hogy a nyári melegben a Duna nem tudja lehűteni a meglévő négy reaktort sem, nemhogy a majdani két újat. Meg arról: „a tervezett új blokkok hűtőrendszere hűtőtornyok létesítésével valósul meg”. A drága hűtőtornyokról azóta már nincs szó, ellenben tavaly ízelítőt kaptunk abból, hogy mint jelent a Duna elégtelen hűtőkapacitása. A folyóvíz hőfokát csak az egyik blokk tartós leállítása és a mérés megtrükközése révén sikerült – papíron – a kemény ökológiai korlátnak és jogszabályi határértéknek számító 30 fok alatt tartani. Most tehát – egy lényegesen alacsonyabb átlagos hőmérsékletű héten, magasabb dunai vízállás idején, vagyis optimálisabb körülmények mellett – hiába örömködik azon az atomerőmű vezetése, hogy „semmi probléma, csak 28,8 fokos a víz, 1,2 fokkal a küszöb alatt vagyunk”: nincs okuk a vigalomra, mert az az 1,2 foknyi tartalék biztosan kevés lesz, ha a meglévő 2000 megawatt mellé bejön még 2400 megawattnyi új blokk. Hogy mit tesz ebben az egyértelmű helyzetben a szakma, és hogyan reagál rá a politika, az – mint a hőmérő – sokat elárul majd az atomprojektről. Megmutatja, fontos-e a törvényesség, a környezet – vagy csak az számít, de az nagyon, hogy a pénzünkből megint jól megtömjék a kiválasztottak zsebét, bármi is az ára.  

Az új tudomány hete

Azt állította Maróth Miklós, a Tudományos Akadémiától elvett kutatási hálózat új vezetője (az ATV-ben az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat létrehozásáról), hogy „a kezdeti szándék ellenére ide jutott el az ügynek a rendezése.” Ezzel szemben a tény az, hogy a kormány kezdeti szándéka pontosan az volt, ami mára létrejött. Teljesen egyértelműen közölték, hogy a kutatóhálózat finanszírozását a következő költségvetésben kivonják az MTA alól. Palkovics László miniszter pedig ezt így indokolta tavaly júliusban a Figyelőnek: „Legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló kutatásokra fordítsuk az adófizetők pénzét. Ezért nem tudom elfogadni az érvet, hogy majd mi eldöntjük, mit akarunk kutatni, mivel ez az autonómiánk része.” Hát mostantól ugyebár nincs autonómia. És majd mások eldöntik. Ahogy Maróth professzor mondja: „ide jutott el az ügynek a rendezése.” Azt is állította Maróth professzor (ugyanott), hogy „az Akadémia ahelyett, hogy leült volna tárgyalni annak idején, szemmel láthatólag időhúzásra rendezkedett be.” Ezzel szemben a tény az, hogy az Akadémia elnöksége azonnal, már tavaly júniusban felhatalmazta Lovász László elnököt a tárgyalásokra a kormánnyal. Palkovics pedig erről hónapokkal később úgy nyilatkozott, hogy „Lovász elnök úrral és a tárgyalódelegációval már nyár elején elkezdtük az egyeztetést, semmi új nincs abban, amiről most tárgyalunk.” Így nézett ki tehát az, hogy az Akadémia nem ült le tárgyalni. Azt állította ezenkívül az akadémikus (szintén az ATV-ben), hogy abban a helyzetben, amely kialakult, „a sajtónak is megvan a szerepe.” Ezzel szemben a tény az, hogy a sajtónak ugyan minden helyzetben megvan a szerepe, de abban, hogy a kormány elvette a kutatóintézeteket a Magyar Tudományos Akadémiától, semmilyen nincs. Nem a sajtó találta ki és nem is a sajtó hajtotta végre, legföljebb lelkesen támogatta (mint a kormánypárti média), vagy beszámolt róla és elítélte (mint a független vagy ellenzéki sajtó). De ez a műsor Orbán Viktor nélkül nem jöhetett volna létre. Azt állította ugyancsak Maróth Miklós (a Magyar Hírlapnak adott interjújában): „az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet”. Ezzel szemben a tény az, hogy nem fenyegették kvázi halállal Maróth professzort, vagy ha netán mégis, akkor magán- és közérdekből egyaránt kötelező feljelentést tenni. De nem interjúban. Kvázi. Azt állította továbbá Maróth akadémikus (ugyanott), hogy „a magyar tudomány vezető szerepe megingott a térségben. Elkezdtünk lecsúszni.” Ezzel szemben a tény az, hogy nem ingott meg, sőt a többi kelet-európai országhoz képest messze a legtöbb pályázatot nyerték el magyar tudósok az Európai Kutatási Tanácsban. Kétszer annyit, mint például a lengyelek vagy a csehek. Ezt maga Maróth is elismerte az interjúban, mondván: „ez így van, teljes mértékben.” Hát akkor most megingott vagy nem ingott meg?     
Szerző
Bolgár György