Egy szakítás margójára

Már amikor tavaly júniusban létrejött az olasz kormány, tudni lehetett, ez csak érdekházasság Matteo Salvini Ligája és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) között. Egy jobboldali populista párt fogott ugyanis össze egy nagyon nehezen behatárolható tömörüléssel. A komikus Beppe Grillo által alapított M5S ideológiáját tekintve talán a szélsőbalhoz van a legközelebb, furcsa elemekkel. A nyilvánvaló különbségek ellenére mind Salvini, mind az M5S-t irányító Luigi Di Maio számára túl nagy csábítás volt a hatalom megszerzése, így félretették ideológiai ellentéteiket. Ez a fejlemény igen aggasztó volt az Európai Unió számára, hiszen először alakult olyan kormány az EU-ban, amelyben nincs józan párt. Az egyedüli pozitív jel az volt, hogy a rendkívül eladósodott ország gazdasági- és pénzügyminisztere az eurót megtartani kívánó Giovanni Tria lett. Giuseppe Conte miniszterelnök is megpróbálta valamelyest ellensúlyozni a kormány szélsőségeseit. A két párt kezdetben viszonylag gond nélkül működött együtt, ahogy Salvini fogalmazott, megvolt a kémia közte és Di Maio között. Összefogta őket a sok külső ellenség, elsődlegesen az Európai Bizottság, amely rendre figyelmeztette Rómát, nagy baj lesz, ha túlköltekezik. Az ellenségek közé került Németország és Franciaország is, a két állam a római kormány menekültpolitikáját bírálta. De akadtak a Ligának és az M5S-nek közös barátai is, mint Moszkva. A legutóbbi, igaz, még nem teljesen feltárt botrányból kiderült, Salvini minden eddig sejtettnél közelebb áll a Kremlhez. Idővel azonban mind több súrlódás alakult ki a koalíciós partnerek között. Salvini vált a kormány erős emberévé radikális menekültpolitikájával, nyers, nem éppen úriemberi stílusával, és azzal, hogy azt sugallta: ő az emberek pártján áll. Bár a tavaly márciusi parlamenti választáson az M5S még jelentősen megelőzte Salviniékat, mára fordult a kocka és a Liga nagyjából húsz százalékot verne a „csillagosokra”. Több helyi voksolás, majd a Di Maióék szempontjából sokkoló európai parlamenti választás után végérvényesen eldőlt: az M5S csak asszisztálhat Salvininek, s csak egy példa lebeghet a szeme előtt, megszabadulni a mind többet kellemetlenkedő koalíciós partnertől. A jobboldali populista politikus folyamatosan a közvélemény-kutatásokat figyelte. Azt, mikor megy fel annyira a Liga népszerűsége, hogy a szélsőjobboldali Olasz Testvériséggel abszolút többségre tehessen szert egy következő parlamenti választáson. Csak kereste az alkalmat, mikor szakíthat Di Maióékkal, erre az olasz gyorsvasútról szóló csütörtöki szavazást tartotta a legalkalmasabbnak: a Liga politikusai mellette, az M5S honatyái ellene szavaztak. A magyar kormányfővel közismerten kiváló kapcsolatokat ápoló Salvininak eddig minden számítása bejött, az orbáni politika Olaszországban is szedi áldozatait. Ennek számos oka van. Például az, hogy az EU képtelen volt megállapodni a menekültek elosztásáról (kik miatt is?...), így az olaszok úgy érezték, cserben hagyták őket. Csakhogy előbb-utóbb súlyos árat fizethetnek, nemcsak ők, az Európai Unió is.
Frissítve: 2019.08.12. 15:21

Illiberális (v)iszonyok

A megszokottá vált magyar diplomáciai kardcsörtetés mellett a napokban két új nemzetközi botránnyal öregbítette kies hazánk hírnevét a nemzeti szocialista kabinet, mit is beszélek, a keresztény szabadság rendszerének kormánya. A nemzedéki küldetéssel megáldott illiberális politika két ügyben is szembetalálta magát a liberális internacionalizmussal. Mindkét esetben egy amerikai székhelyű multinacionális vállalat jött szembe a Második Selyemúton, s a liberális korszellemmel való küzdelem jegyében az egyikkel tenyérbe csaptak és úgy megalkudtak, hogy a közvetítők rögtön milliomossá váltak, míg a másikat némi bojkott-szagú buzizással, vagy szép magyar kifejezéssel, homofób uszítással késztették jobb belátásra.
Igen, a világ vezető szoftver-, illetve üdítőgyártó cége is tudomásul vette a hazai (v)iszonyokat, azt, hogy minálunk "az egyén szabadságára való hivatkozás nem írhatja felül a közösség érdekeit". Ennek jegyében korrumpálta a keresztény szabadság rendszerének kormányát és holdudvarának cégeit a világ vezető szoftvergyártója, s ugyanennek jegyében léptette plakátkampányát második szakaszába a világ vezető üdítőgyártója, lecserélve az azonos nemű párokat az ital palackjaira. (Ahogy a "vörös csillagos" sör ugyancsak multi gyártója is sietve "stratégiai megállapodást" kötött a keresztény szabadság rendszerével: önkényuralmi jelképpel dekorált göngyölegeik másként nem állták volna ki a nemzeti közösség érdekének próbáját.)
Hogy behódoltak-e ezek a cégek, a liberális internacionalizmus képviselő az illiberális újdadaizmusnak, vagy "csak" alkalmazkodtak, azt mindenki eldöntheti vérmérséklete szerint. Ami bizonyos, e multik nem épp a legszebb arcukat mutatták, a keresztény szabadság rendszere viszont mindkét esetben győzött. A szoftvergyártó fizetett a hazai közvetítők helyett is, s mivel konkrét neveket nem mond, sosem derül ki, kiket kentek meg, az üdítős cég pedig épp az alaptörvény házasság fogalmát (egy férfi+egy nő) tanulmányozza.
Ehhez képest egy kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón?
Szerző
Simon Zoltán
Frissítve: 2019.08.12. 15:19

Új ellenség a láthatáron!

Egészen fel vagyok villanyozva. Már kicsit frusztrált voltam, mert eddig valahogy nem sikerült bekapcsolódnom egyik csoportos utálkozásba sem. Pedig semmi sem tartja jobban össze a közösséget, mint a kollektív ellenség, ezt mindenki tudja. Komolyan mondom, én megpróbáltam tisztességes állampolgárként utálni először a menekülteket, aztán a hajléktalanokat és a brüsszeli bürokratákat, mostanában a melegeket, de nem ment úgy igazán, szívből. Igyekeztem felhergelni magam a tolószékesek ellen is a Pesti Srácokat követve, ám erre sem tudtam ilyen hirtelen ráhangolódni. De most! Úgy érzem, időben elkaptam a pillanatot, amikor elkezdődik a felkészülés egy új ellenségre. Az új ellenség a Nagy Zöld Mumus. Mármint a környezetvédő, különösen, aki a klímaváltozások miatt aggódik. (Nem azonos a Kis Zöld Marslakóval. Azon évtizedekkel ezelőtt az ufó-korszakban lehetett ijedezni, csak Pataky Attila úgy maradt.) Az új mumust: a zöld gondolkodást a kormánysajtó kreatívan „klímahisztinek”, „klímakamunak” nevezi, aki tehát a klíma szót egyáltalán kiejti a száján, az vagy kamuzik, vagyis hazug disznó, vagy hisztérikus bolond. Nincs ki a négy kereke. A 888 további leleplezést tesz: „kilóg a zöldborsók balos lólába”. Mit zöldborsó, egész görögdinnye! Kívül zöld, belül vörös. „A zöldmozgalom a nemzetközi baloldal új maszkja, amely mögött megbújik a vigyorgó arc”. Mert még vigyorognak is. Sátáni. Pláne, hogy közben visítanak: „Megy a visítás szünet nélkül”. Mind „azon munkálkodik, hogy a konzervatív-szuverenista erők megerősödését fordítsa vissza” (Magyar Hírlap). Vagyis a Fidesz ellensége. Hiszen a felmelegedés, a levegőszennyezés nem áll meg engedelmesen a határoknál, hiába a kerítés. Bayer Zsolt átlátja a helyzetet: „A ’zöldpolitika’ a globalizáció egyik fedőszerve.” Talán a levegő is az. Papolhatnak akármennyit a bezárkózó nemzetállamok szuverenitásáról, egyedül senki sem tudja elhárítani a bajt. És itt a lényeg. A zöldpolitika valódi ellenség, nemcsak taktikai okból kreált. Már önmagában a léte, a tematikája is megkérdőjelezi a bezárkózó nacionalizmusok létjogosultságát. A magyar rezsim már kimutatta a foga fehérjét: akadályozta a szélerőműveket, nem csatlakozott a műanyagzacskók korlátozásához és a széndioxid-kibocsátás csökkentésének új programjához. Na persze. Egyrészt minden európai ügy büdös, másrészt Mészárosék érdekeltségébe tartozik a széntüzelésű Mátrai Hőerőmű, és a német multik se mind rajongói a zöld korlátoknak. Ezért megint függetlenségi háború jön. Már eddig is úgy volt, ahogy Petőfi írta: „A Kárpátoktól le az Al-Dunáig/ Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!/ Szétszórt hajával, véres homlokával/ Áll a viharban maga a magyar”. És tessék, most még a zöldek is rátörnek. Úgy általánosságban, arcok nélkül azért nehéz lesz gyűlölni őket, az csak a haladóknak sikerül. Ezért a megfelelő intézkedések a megszemélyesítésre folyamatba tétettek. A zöld ügyekért kiálló svéd diáklányt a kormánysajtó „Klíma Grétának” csúfolja, Nagy Blankához hasonlítja (nem tudom, nem kéne-e a szoknyája alá fényképezni, anélkül azért kicsit száraz a szöveg). A Magyar Nemzet szerint „olyan mérgesen néz a fotóin, mint egy rémmese-illusztráció vagy egy pszicho-thriller megszállott gyerekszereplője”, másutt „libsi, pengeszájú zöldkomcsi”. De a társai se jobbak. „Ma jórészt olyanok beszélnek a globális felmelegedésről, akik a saját életükben még a legalapvetőbb ügyeket sem intézték el. Semmijük nincs”-eleveníti fel egy cikkíró a „kinek mije van, annyit is ér” logikát. Nincs semmijük, tehát nem is lehet igazuk. Logikus. Kis kölcsönzés Trumptól és az esőerdőket irtó brazil elnöktől: a környezetvédők tönkreteszik a gazdaságot és a munkahelyeket, magyar változatban a rezsit is növelnék. Sőt. „Csak az a hiteles rettegő, aki egyúttal multikultipárti, genderbarát, és persze szivárványszínű paplan alatt álmodik határok nélküli világot”-leplezi le a halmazati bűncselekményt a Magyar Hírlap. A harcmodort illetően van némi vita. Az egyik lehetőség az egész klímaprobléma tagadása. Lehet, hogy nincs is klíma. A csiszoltabb elmék viszont inkább fogságba ejtenék, a NER-hez fazoníroznák a zöld ügyet. Orbán Balázs államtitkár szerint „a konzervatívoknak vissza kellene venni a zöldpolitikát a baloldaltól”. Természetesen rendszerkonform terminológiát használva, a „teremtett világ” védelméről, mint keresztény kötelességről beszélve. A globalista mételyről szó sem lehet: „A jobboldali zöldpolitika a nemzetállamok hatáskörében tartja a környezetvédelmi szabályozást,… a lokalizmusban hisz.” Nyilván majd meggyőzik a sajnos még nem elég lokális, sőt kifejezetten migráns természetű levegőt meg a folyókat, hogy üljenek a fenekükön, semmi bevándorlás egyik országból a másikba. Az sem egészen világos, miért ne érezhetné saját ügyének egyszerre bal- és jobboldal is a környezet (jó, a teremtett világ) épségét. Igaz, honnan teremne akkor új ellenség!? Pedig annak lennie kell. Mindenesetre, ha látnak egy lakcím nélküli zöldbuzit gendertolókocsiban, azonnal zárkózzanak be! Lehet, hogy harap is. A szerző az MSZP volt országgyűlési képviselője 
Szerző
Lendvai Ildikó