Nem nagy munka

Miért van az, hogy a szerelők nem szeretnek szerelni? És van egy saját nyelvezetük is, lehet, hogy tanítják, vagy így születnek. 
„Ez kis munka” mondja a villanyszerelő a kerti lámpa javítására, mintha a kis munka nem lenne munka. „Ez kis munka”, mondja a gázszerelő egy cső helyreállítására, csak éppen a család vacsorája függ tőle. „Kis munka” csücsörít a vízszerelő, ha egy mosdó lefolyócsöve eldugul. „Ehhez nem kell szerelő”, ezt mondja. 
A lakatos egy zár cseréjéhez egy lépést sem hajlandó tenni, októberben van szabad időm. És addig mi legyen? „Hát oldja meg másképpen.” Aztán nagy könyörgésre és siránkozásra megígéri, hogy jön. De mégsem. Várjuk, nem jön. Telefonhívásra nem válaszol. Később a felesége kerül a vonalba, „a férjem munkán van, nem tudom, mikor végez”. „Visszahívna?” A feleség megígéri, de a szerelő nem hív vissza. Másnap sem jön, újra megígéri, de most aztán komolyan, na jó, kis munka, de vállalja. 
Másnap eljön, megnézi, igen, kis munka, rengeteg helyre hívják, hiába, ritka a jó szakember, hoppá, egy alkatrészt nem hozott magával, visszajön később. De nem jön vissza, másnap újra telefonál, az az alkatrész most éppen nem kapható, de utánanéz, és másnap mindenképpen megcsinálja, végülis öt perc az egész, nem nagy munka.
De nagy munkát se szívesen. Csatornabekötés: nagy pénz, de nagy a felelősség, kellene mérnök vagy tervező, meg beleszól az önkormányzat, engedélyeket kell beszerezni, az meg körülményes. Végül kijön a mester és a segédje, olyan tekintettel járnak körbe, mint akiket hasfájás kínoz, hát, most konkretice nem tudunk mit mondani, jövő héten beillesztjük, mondja a mester, a segéd bólint, mintha ő lenne a főnök, közben csak egy bólintó. 
Egy héttel később ki is jönnek, de jön még két férfi, Bimbó és Eszes, összesen négyen, előleg a markukba, természetesen, délután eltűnnek, családi ügyeik vannak, mondja a mester, de az önkormányzat ugye tuti, mert nem szeretnénk beleszaladni valami büntetésbe, akkor két hét alatt lemaxoljuk. 
Végül négy hétig tartott a munka, Bimbó és Eszes csak egyszer került elő, alkoholszagúan, újabb előleget kérni. Számla persze szóba sem kerül, akkor a duplája lenne, főnök, maga is tudja, mi van, de bármi lenne, hívjon és jövünk. Lett is bármi, egy hét után eldugult a csatorna, következett a szokásos játék, végül már személyesen megyek el a mester lakására, este, nem szeretem, ha otthon zavarnak, mondja, miután arcomba fújja a cigaretta füstjét, persze, megyünk, amint tudunk, de hát nem könnyű azt a sok munkát összeegyeztetni. 
Ezek azok a szavak, amiket csak a szerelők tudnak, mi meg csak hallgatunk és várunk, hogy ma, mégse ma, csak holnap, ilyen a világ, főnök, mindent az a két fiú, a Bimbó meg az Eszes rontott el, de azóta eltűntek, állítólag Németországban vannak, lassan mindenki Németországban van, ez igaz is, csak mi vagyunk itthon, a hülyék.
Na és a csatorna?
Meglesz, csak ne izgassa magát, főnök, árt az egészségének. Már, ami maradt belőle.
Szerző
Odze György

Felcsút illata

Csütörtökön az ország közepét, Esztergomtól Szolnokig, elöntötte a szag. Jóorrú újságírók hada vetette magát a rejtélyre, mint légy a lócitromra, de máig nem sikerült kiszagolni az orrfacsaró bűz okát. És tényleg, mint a liftben, Budaörs Zsámbékra mutogatott, Zsámbék Gyermelyre, aztán meg a hevesen tiltakozó Óbarok vált gyanússá. A tenyerére senki se mert pillantani, piros-e, inkább mosta kezeit, cégtől önkormányzaton át katasztrófavédelemig mindenki. Az illetékes hatóságok közül az Országos Meteorológiai Szolgálat viszont fejest ugrott a témába. A szervezet, talán az első sokk hatására, egyszeriben levetkezte a rá amúgy oly jellemző, körmönfont tudományoskodást, és Facebook-oldalára kihelyezte az anyag félreérthetetlen ikonját, a lehető legrövidebb megjegyzéssel: „Szag van”. Azóta sem hagyják a témát leülepedni. Azt is kiszimatolták, „honnan jöhetett az illat”. Az ország tetején éktelenkedő, rusnya foltot olyan települések szegélyezik, mint Érd, Dobogókő, Esztergom, Szárliget – hoppá –, illetve Felcsút. Stimmel, meg is vagyunk. Bár, mivel a terület egyre ingoványosabb, talán az időjósoknak is jobb lenne a többi hatósághoz hasonlóan visszalapulniuk a fűbe. Alighanem tehát sosem fog kiderülni, honnan fújt a szél, amitől olyannyira zörgött a haraszt. Amiként a bajnak, ennek sincs gazdája. Még a végén kiborul a bili. A társadalom láthatólag nem tudja értelmezni azt az évmilliárdos tapasztalatot, hogy mindennek van kellemetlen mellékkövetkezménye. Ilyen az étkezés is. A végterméket hasznosítás helyett inkább stikában kiengedjük, elrejtjük, eltagadjuk. Mostanság már a horvátokét is. Aztán kis légfrissítő és mintha mi se történt volna. Ennek következményeként a jövőben még az eddigieknél is többször kell majd az orrunkat befognunk. Csodálkozom, ezen miért csodálkozunk.
Szerző
Marnitz István

Játék

Méltatlanul csekély figyelmet kapott a hazai médiának a hatalomhoz közeli részében Orbán Viktor legújabb sikere. Csehországban ugyanis dobogós helyen végzett a külföldi politikusok népszerűségéről készített felmérésben. Csak az új szlovák államfő, Zuzana Caputová és Ferenc pápa előzte meg. Bizakodásra ad okot, hogy három éve a hasonló közvélemény-kutatásban a magyar miniszterelnök még a hatodik volt, vagyis újabb három év elteltével szinte megjósolható az aranyérem. Vajon mi lehet az oka, hogy ezt a remek szereplést nem kísérte határainkon belül hozsannázás és dicshimnusz? Az csekély magyarázat lehet rá, hogy fölöslegesnek tartották, hiszen mindenki tisztában van a vezér emberi és politikai nagyságával, szükségtelen rátenni még egy lapáttal. Alkalom lehetett volna ez, hogy újra felidézzék a nagyszerű karrier fontos állomásait, kezdve attól, hogy kiűzte hazánkból a megszálló szovjet csapatokat, folytatva a jobboldali, keresztény erők egységbe tömörítésével, egészen a Brüsszellel és Soros Györggyel folytatott kérlelhetetlen és győzedelmes szabadságharcáig Minderről azonban nem esett szó, de arról sem, hogy könnyű a cseheknek. Ők a messzi távolból értékelik a világot, s nem tudni, mennyire ismerik igazán. Feltehetően van nekik elég bajuk a saját vezetőikkel, például Babis kormányfővel, aki ellen már többször százezrek tüntettek, meg Zeman elnökkel, aki azt képzeli, hogy ő és csakis ő fújja a passzátszelet. Egy ilyen országban felüdülést jelenthet külföldi politikusokat osztályozni. Onnan még az illiberális államról szőtt zavaros magyarázatok is szimpatikusnak tűnhetnek, ha ugyan egyáltalán hallottak róla. Nem zavarja őket a politika zászlajára tűzött migránsellenes kampány, de még a sorozatosan felbukkanó korrupciós botrányok sem. A magyar emberek – bár nem a feltétlen hívők – tudnának mesélni, de akkor el lenne rontva a játék. Különben is mindenki tartsa magát ahhoz, hogy „csak a Fidesz”, ahogy az itteni közvélemény-kutatások is mindig kimutatják. Ami persze a magyar embereknek nem játék. Ebben telik az életük.  
Frissítve: 2019.08.12. 09:06