A történet valóban egy első szerelemről szól, ám nehezen lehetne olyan jelzőket aggatni rá, mint a fentiek. Sally Rooney írása nem akar sem bámulatos, sem bölcs lenni, szikárságában, távolságtartásában és feltétlen egyszerűségében azonban olyan élethelyzetet mutat be, amely mindannyiunknak ismerős lehet.
Marianne és Connell alapjaiban különböző, mégis nagyon hasonló személyiségek, akik a középiskolában szinte kerülik egymást. Míg egyikük közösségi ember, addig a másik sokkal inkább visszahúzódó, magányos. Mégis visszavonhatatlan kapcsolat kezd kialakulni köztük, amely aztán ellentmondásokon és buktatókon keresztül évekig kitart. Feszültségektől nem mentes viszonyukat követjük végig, amely egyre fokozódik bennünk is: éppen csak beléptünk a történetükbe, máris kizökkenünk belőle. A sok tekintetben rendhagyó mű esetében nem csupán klisé, hogy letehetetlen olvasmány. A vidéki kisváros időnként fojtogató, máskor felszabadító légköre, a baráti és családi szálak kuszasága kiváló háttért ad a fejezetről fejezetre kibontakozó, kiváló pszichológiai érzékkel megrajzolt portréknak.
A legjobb regénynek járó Costa-díjas, Man Booker-díjra jelölt, a Waterstones, Anglia legnagyobb bolthálózata által az év legjobb könyvének megválasztott mű messze túlszárnyalja elvárásainkat, azonban képtelenség lenne megmondani, mit is szeretünk benne igazán. Az író szűkszavú, kicentizett nyelvezetét, amelyet Dudik Annamária Éva fordítása remekül ad vissza? A regény lebilincselő ívét, amelyben valójában nem is történik túl sok említésre méltó dolog? Esetleg a játszmákat, félreértéseket, a ki nem mondott mondatokat, amelyek annyira emlékeztetnek a sajátjainkra? Bárhogy is legyen, Sally Rooney könyve nyomot hagy bennünk.
Infó:
Sally Rooney: Normális emberek,
21. Század Kiadó, 2019.
