ellenzéki együttműködés;megyei közgyűlés;

2019-08-13 15:50:29

Szintet lépett az együttműködés: a megyei közgyűlésekben is többséget akar szerezni az ellenzék

Ebben az esetben azért nehezebb kialakítani az egyensúlyt a pártérdekek között.

Több megyei közgyűlésben is az ellenzék kerülhet többségbe, feltéve, hogy az oppozíció pártjai együtt indulnak – így érzik a helyi szervezetek. Éppen ezért Heves megyében a DK, a Jobbik, a Momentum és az MSZP megyei vezetői, illetve meghatározó figurái azt kérik az országos központoktól: engedélyezzék, hogy a négy formáció egy közös listát kalapáljon össze

Emlékeztetőül: az önkormányzati választásokon az emberek nemcsak a települési, de megyei közgyűléseket is választanak. A megyét a törvény egyetlen választókerületként értelmezi, melynek lakosai (a megyei jogú városban élőket kivéve) listán voksolnak a politikai formációra. A megyei közgyűlés összetétele pedig a szavazati arányokat tükrözi.

Éppen ezért a közös megyei listához sok belátására/önfegyelemre van szükség, ugyanis egyrészt a pártoknak meg kell egyezniük jelöltjeik bekerülési sorrendjébe, másrészt a helyben erős pártok így kevesebb mandátumot söpörhetnek be, mintha egyedül indulnának. Példának okáért ebben az esetben a Jobbik tanúsíthat önmérsékletet, hiszen 2014-ben a „megyei listás” szavazatok majdnem 30 százalékát söpörte be (és jobbos politikus indul most közös jelöltként Mirkóczki Ádám személyében Eger polgármesteri posztjáért is), míg az MSZP 14,7 százalékot tudott, a DK pedig 6,3-at. Viszont az is igaz, hogy együtt már öt éve is verték volna a mintegy 48 százalékot begyűjtő kormánypártot.

Eddig az együttműködések – az egy-egy ellen elvének szellemében – a közös önkormányzati képviselő-, illetve polgármesterjelölt kiválasztására koncentráltak. Így nem egyértelmű, hogy a különböző pátok vezérkarai miképp állnak az ilyen felvetésekhez (az MSZP elnöksége már korábban deklarálta, hogy nyitott a megyei összekapaszkodásra.)