Ahol nem csodaszer az autonómia sem

Az Orbán-kormány első határon túli „stratégiai partnere” a Pásztor István vezette VMSZ volt, így a vajdasági magyar társadalom lett az orbáni nemzetpolitika első áldozata. A szerbiai magyarság helyzetét súlyosbítja, hogy a szerb vezetés is az unortodox demokrácia híve.

2011. június 24 –én a vajdasági magyar nemzetiségi önkormányzat testülete, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) leváltotta az egyetlen szerbiai magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó főszerkesztőjét, Pressburger Csabát. A több órás viharos ülés alatt a szabadkai Magyar Ház előtt tüntettek az újságírók és a mellettük kiállók a főszerkesztő menesztése ellen. Ez volt talán az a fordulópont, ami után látványosan új korszak nyílt a szerbiai magyar kisebbségi közösség életében.

A Pásztor István vezette VMSZ, amely az MNT képviselőinek döntő többségét is adja, 2010 után látványosan vált Fidesz szatelitpárttá és kezdte követni egyre inkább az orbáni hatalomgyakorlási mintát. Ezen az úton fontos momentum volt a kisebbségi magyar média és a kulturális intézmények totális alárendelése, pártkatonák vezetése alá helyezése. Pressburger volt az egyike az első áldozatoknak. A sor pedig folytatódott. 2016 augusztusában a VMSZ-ből kivált a Magyar Mozgalom, ugyanebben az évben, a Magyar Szó pártfaliújsággá tétele miatt a szerkesztőségből kiválók létrehozták a Szabad Magyar Szót, amely máig csak internetes formában jelenik meg. Mindezt többek között az tette lehetővé, hogy a Pásztor István vezette VMSZ és az általa dominált Magyar Nemzeti Tanács egyszerre az Orbán-kormány és Aleksandar Vucic volt kormányfő, jelenlegi államfő partnere is, így mind a szerb állami, mind a magyarországi támogatások kizárólagos kezelője és haszonélvezője. A kárpát-medence –szerte irigyelt megvalósult vajdasági kulturális autonómia gyakorlatilag egypártrendszert szült, a vajdasági magyar társadalom mára a magyarországi állapotokat tükrözi vissza, a vajdasági magyar média híradásai a magyarországi „egyperceseket” másolja.

Ám a nagy magyar nemzetegyesítés során a NER által ugyancsak bekebelezett erdélyi és kárpátaljai kisebbségi magyar társadalmaktól eltérően, a Vajdaságban létezik egy második nyilvánosság is, amely mind a Vucic, mind az Orbán mintájú látszatdemokráciát elutasítja. Pressburger Csaba, a Második Nyilvánosság néven működő internetes fórum egyik létrehozója és kezelője a Népszava megkeresésére elmondta: „a Második Nyilvánosság egy olyan hellyé tudott válni, ahol egy kis levegőhöz lehet jutni ebben a fojtogató közegben, és hozzájárult ahhoz, hogy az emberek összeszedjék a bátorságukat, merjék olykor kifejezni elégedetlenségüket.” Ezt a jelenkori „szamizdatot” a Vucic, az Orbán és Pásztor féle „demokrácia” együttese tette szükségessé. „Amikor 2014-ben létrehoztuk négy társammal ezt a Facebook-oldalt, úgy éreztük, ez az egyetlen olyan hely a vajdasági magyar médiatérben, ahol ellenzéki vélemények is megjeleníthetők. Konkrétan a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának ügye volt az, amely miatt betelt a pohár: hatalmi önkénnyel egy olyan társulatvezetőt helyezett oda a vajdasági magyar politikai hatalom, akinek a szakmai alkalmassága erősen kétséges volt, ráadásul a társulat is egyként utasította el ezt a módszert és az illető személyt. A MNY erőteljes kampányba kezdett az ügyben, minket is meglepett, hogy mennyien csatlakoztak ehhez a küzdelemhez, végül a politikum visszakozott, és egy olyan társulatvezetőt neveztek ki helyette, aki mindenki számára és szakmai szempontból is elfogadható volt. Győztünk tehát, és azt éreztük, hogy ez az elégedetlenség nem egyszerűen csak a Népszínház ügyéből táplálkozik: sokrétűek a problémák. Az emberek, nap mint nap, azt hallják a politikai vezetőktől, hogy egyre jobban élnek, egyre több joguk és lehetőségük van a szülőföldön való boldogulásra, miközben azt tapasztalják, hogy folyamatos az elvándorlás (és nem csak a fiatalok mennek, hanem egész családok távoznak), hogy munkához csak pártkönyvecske birtokában lehet jutni, hogy a közéleti párbeszéd, a kritika teljesen megszűnt, illetve ki lett iktatva a médiatérből.”

A jelenség nyilván nagyon ismerős a magyarországi olvasók számára is. A Második Nyilvánosság 2014-es pillanatnyi győzelme ellenére a politika továbbra is rátelepedett a vajdasági magyar közéletre. Azóta is az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”, „a munka sincs párttagsági könyvecske nélkül” elve szerint szerveződik a vajdasági magyar valóság. Pressburger szerint a VMSZ szétszakadása, a Magyar Mozgalom megjelenése, illetve a Szabad Magyar Szó létrehozása esetében azonban más folyamatok is zajlottak: a Vajdasági Magyar Szövetségen belüli érdekellentétek és kizárások, a Magyar Szó rebellis újságíróinak elbocsátása. Az új, habár csak internetes lap azonban hozzájárult valamelyest ahhoz, hogy a plurális politikai és médiatér újra fejlődésnek induljon. „Sajnos mivel a pénz, paripa, fegyver a hatalom (a Fideszhez abszolút lojális és a Vucics-párttal együtt kormányzó VMSZ) kezében van, ráadásul kisebbségi közegben fokozottan nehéz "forradalmat" csinálni, az eredmény meglehetősen felemásra sikeredett. Az Magyar Mozgalmat sikerült lefejezni és kiherélni, az egyetlen ellenzéki portálnak nevezhető SZMSZ-t és az egyetlen független hetilapnak számító Családi Kört pedig elvágták minden közpénzforrástól, miközben a szabadkai székhelyű Pannon RTV és az újvidéki Magyar Szó napilap korábban soha nem tapasztalt anyaországi, és persze szerbiai támogatásban részesül”, ecsetelte a helyzetet a vajdasági magyar újságíró.

A máshol elsődleges célként kitűzött magyar autonómiáról pedig a Vajdaságban bebizonyosodott, hogy nem ideális megoldás. Kérdés persze, hogy a modellel van baj, vagy annak működtetőivel? Tényleg erre kell törekednie a Kárpát-medence minden kisebbségi magyar közösségének? Pressburger a tapasztalatok alapján úgy véli, a modell egyes részeivel és a működés módjával egyaránt vannak bajok. A négy terület közül, amelyek a Magyar Nemzeti Tanács hatáskörébe tartoznak (oktatás, tájékoztatás, kultúra és nyelvhasználat), azonban a tájékoztatás szabályozásával és kezelésével vannak a legnagyobb gondok. A nemzeti tanácsok, amelyek de facto politikai testületek, azzal, hogy az általuk alapított médiumok vezetőit közvetlenül nevezhették ki és válthatták is le, erőteljesen befolyásolhatták a szerkesztéspolitikát. Később némileg javult a jogi szabályozás, hiszen ma már a főszerkesztőről egy közbülső testület dönt, amelyben politikai pozícióval nem rendelkező személyeknek kell többségben lenniük, de az ő kinevezésük továbbra is az alapító, vagyis a MNT dolga. Ráadásul felszámolták azt a több évtizedes mechanizmust, amely lehetővé tette, hogy a szerkesztőségek maguk is szavazzanak, véleményt mondjanak a főszerkesztőjelöltek programjáról. Az új országos médiastratégia-tervezetbe sikerült az újságíró-szervezeteknek beépíteniük olyan fékeket és ellensúlyokat, amelyek szavatolhatnák a kisebbségi médiumok szerkesztéspolitikájának függetlenségét, ám a nemzeti tanácsoknak első dolguk volt, hogy ezeket a javaslatokat megtámadják.

Mégis, a választások azt mutatják, hogy mindezek ellenére a túlnyomó többség ott áll a VMSZ és Pásztor István, illetve Vucic elnök és kormányzata mögött. Pressburger szerint a párhuzam nem véletlen, ugyanis a szerbiai (és a vajdasági magyar) helyzet kísértetiesen hasonlít a magyarországira. Mindent leuraló hatalom, harmatgyönge ellenzék, forráshiányos ellenzéki médiatér és az ellenzéki érzelmű, a jelen állapotokkal elégedetlen emberek kivándorlása. Ugyanakkor az látszik, hogy az interneten a „második nyilvánossághoz” tartozó független és kritikus médiumok sokkal nagyobb látogatottsággal rendelkeznek, és nagyobb befolyással bírnak, mint a hatalmat ilyen vagy olyan módon kiszolgálók. Ám ott, ahol a televízió még mindig messze a legmeghatározóbb médium, a hatalmat ez nem nagyon kell hogy aggassza. Legfeljebb hosszú-, esetleg középtávon, tette hozzá Pressburger Csaba.