Szerelem: akit a gép dob - Randiappok könnyítik és nehezítik a társkeresők dolgát

Az utóbbi néhány évben futótűzként terjedő randiapplikációkat (mobiltelefonos alkalmazásokat) sokan nem kevesebbel vádolják, mint hogy megölik a romantikát, és – mivel helyalapú szolgáltatásaikkal megkönnyítik az alkalmi partnerek keresését – az egyéjszakás kalandok felé terelik a fiatalokat. A valóság természetesen most sem ennyire fekete-fehér, ma már minden korosztály online ismerkedik, de azt még a szakértők sem tudják, hogy a legfiatalabbakra milyen hatással lesz mindez. Bár sokan Szodoma és Gomora eljövetelét jósolják, a fiatalok valójában kevesebbszer élnek szexuális életet, mint szüleik az ő korukban.

„Sokszor elegem lett már a Tinderből, a felületes csetelésekből, a külsőségek alapján ítélésből, rosszul elsült randikból, a csak a szexet akaró férfiakból, és letöröltem az alkalmazást. Aztán néhány hét, egy-két hónap múlva, amikor megint reménytelennek látom, hogy máshol megismerkedjek bárkivel, megint feljelentkezem” – mesél a legnépszerűbb randialkalmazáshoz fűződő ellentmondásos viszonyáról a harmincas évei közepén járó, egyedülálló Linda. Ma már az ismerkedés, társkeresés túlnyomórészt online közösségi oldalakon és erre a célra fejlesztett applikációkon történik, és ez alól azok is nehezen tudják kivonni magukat, akik egyébként idegenkednek a párkeresés ezen formájától. Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus egy külföldi felmérést idéz, amely szerint a 18–23 éves fiatalok 42 százaléka találkozott már személyesen, vagyis randizott olyan emberrel, akivel online platformon ismerkedett meg. Kétségtelen, hogy az applikációk és közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet játszanak a párválasztás vagy legalábbis az alkalmipartner-keresés területén.

Sokan gondolják, hogy ezeket az alkalmazásokat elsősorban a huszonévesek használják, de ez egyáltalán nincs így – a 30-as, 40-es korosztály éppúgy megtalálható ezeken a felületeken, mint a fiatalok, de ők azért máshol is próbálkoznak. „Az idősebbekre jellemző, hogy a Tinderen kívül jelen vannak valamilyen más, akár fizetős online társkereső platformon is, ahol több a korukbeli” – mondja Hevesi Krisztina. Bár a különböző (főleg az Egyesült Államokban készült) kutatások számai sokszor eltérnek, kétségtelen tény, hogy elsősorban a fiatal korosztály társas szokásait változtatták meg az új technológiák, az online randialkalmazások. A új-mexikói egyetem közelmúltban készült kutatása szerint az amerikai párok 39 százaléka valamilyen online platformon ismerkedett meg, az azonos nemű párok esetében ez az arány még magasabb. Korábban a legtöbb pár barátokon keresztül talált egymásra, mostanra az online párkeresési forma a legelterjedtebb az USA-ban.

Magyarországról kevés adat áll rendelkezésre, az ELTE idei online kutatásából az derül ki, hogy idehaza az ismerkedésre fejlesztett applikációk közül a Tindert, a korábban agresszív e-mail kampányt folytató Badoo-t, illetve a Happnt használják a legtöbben. Ezek közül a Tinder és a Happn ma már helyalapúan működik, vagyis automatikusan a szűrési feltételeknek megfelelő, legközelebbi embert dobja fel a felhasználójának. A kutatásban 557 tizennyolc és hetvenöt év közötti válaszadó vett részt, az életkori átlag harmincnégy év volt. A megkérdezettek 46 százaléka mondta, hogy regisztrált már online társkeresőre vagy randiapplikációra, a felmérés pillanatában 10 százalék használt ilyet az ismerkedéshez. A kutatás azt is bizonyította, hogy a cikk elején idézett Linda se veled, se nélküled kapcsolata az ilyen applikációkkal nem egyedi: a válaszadók 93 százaléka már legalább egyszer törölte magát a rendszerből, és felfüggesztette az online társkeresést.

A leszólítás már nem menő

A XXI. századi párkeresés nehézségeiről a tavaly összeházasodott Edina és Attila mesélnek, akik 8 évvel ezelőtt találtak egymásra az online térben, vagyis az ő történetük azt igazolja, a netes ismerkedésből is lehet komoly kapcsolat. „Még 2011-ben az Iwiw-es Csajok és pasik alkalmazáson keresztül ismerkedtünk meg, ami akkor óriási újdonságnak számított. Mindketten bejelöltük a másikat, aztán másfél hónapig csak ott leveleztünk. Ha nincs ez a platform, nagyon kicsi esélye lett volna annak, hogy találkozunk, hiszen akkor nem jártunk még csak hasonló helyekre sem” – meséli Edina, aki szerint a férfiak bátortalanabbak lettek és már nem szívesen mennek oda egy nőhöz egy szórakozóhelyen. „Nem tudom, miért, talán már nincs annyi önbizalmuk az embereknek, de az utóbbi években akárhányszor mentem egyedülálló barátnőkkel szórakozóhelyre, azt tapasztaltam, hogy nem lépnek oda a férfiak a nőkhöz, nem hívják meg őket egy italra. Visszaszorultak a személyes ismerkedések. Mindenki a telefonjába bújik, ismerkedni is inkább ott lehet” – mondja.

Ezt az egyedülálló Linda is megerősíti, és hozzáteszi, ma már kifejezetten ritkának és furcsának számít, ha valaki odalép hozzá egy szórakozóhelyen vagy bárhol máshol. Az így ismerkedő férfiak általában már elég részegek, túl „nyomulósak”, vagy kicsit „kattantak”. Így marad a biztonságosnak gondolt online tér, ahonnan továbblépve viszont könnyen érhetik csalódások az embert. Edinának például volt olyan randija, ahol az internetes profilja alapján sportos fiúra számított, de helyette egy pocakos férfi érkezett; egy másik alkalommal pedig egy dús hajú helyett egy kopaszodó férfi köszönt rá. Mint kiderült, mindketten évekkel korábbi fotót töltöttek fel. Mégis, mindezek ellenére jónak tartja az online társkeresést, hiszen ennek hála ismerte meg a férjét, Attilát. Aki pedig azt mondja, önmagában nincs azzal gond, hogy ma már a legtöbben a Tinderhez és társaihoz nyúlnak, ha ismerkedni akarnak. Azt viszont gondnak tartja, hogy nagyon gyorsan akarnak eredményt elérni. Márpedig a másik igazi megismeréséhez idő kell, még az online térben is. Attila több lánnyal is beszélgetett hosszasan és több mint két tucat személyes találkozója volt, mire eljutott Edinához. „Nem adtam fel a dolgot, elég kitartó vagyok, és maximálisan megérte” – szögezi le.

Mint a sült hal

„Én kifejezetten örülök például a nyári fesztiváloknak, ahol a fiatalok tudnak személyesen is találkozni, ismerkedni. Igaz, kicsit paradox, hogy sokan ilyenkor is a Tinderen ismerkednek” – világít rá Hevesi Krisztina egy furcsa jelenségre, aminek részben az az oka, hogy a Z generáció számára (általában az 1995 és 2009 között születetteket sorolják ide) már minden helyzetben az a legtermészetesebb, ha az okostelefonjuk után nyúlnak. Amikor a fiatalok még egy buliban, fesztiválon is a telefonjukon ismerkednek, tulajdonképpen átugorják az első, sokszor nem könnyű, feszengős lépéseket, ismerkedési köröket. Hiszen ma már a legtöbben bizalmatlanul, gyanakodva fogadják, ha valaki csak úgy odalép hozzájuk valami frappáns vagy éppen esetlen szöveggel. A Tinderrel és társaival ezek a körök megspórolhatóak, de ettől később nem feltétlenül lesz könnyű, sőt.

„Az online térben a fiatalabb korosztályok egyfajta lebutított csetnyelven kommunikálnak, és amikor végre találkoznak, sokszor csak ülnek, mint a sült hal. A folyamatos online kommunikáció hatására a személyes interakcióban egyre sutábbá válnak, nincs rutinjuk a szemtől szemben ismerkedésben, nem tudják, hogyan kell egy ilyen helyzeten átküzdeni magukat” – mondja a pszichológus, aki szerint azért is nagyon vonzó az interneten ismerkedni, mert valójában nincs semmi kockázata a dolognak. Nem kell átélni személyesen a visszautasítást, nem kell különösebb erőfeszítést tenni, és bármikor ki lehet szállni, ha meggondolják magukat. „Sokkal felszabadultabban tudnak írni ennek tudatában, de a személyes találkozó ennek fényében kétszer olyan nehéz. Az üzengetés közben elragadja őket a hangulat, és igyekeznek a másik feltételezett elvárásainak megfelelni. Utána, személyesen sokszor nagyon nehéz megfelelni annak a képnek, amit online kialakítottak magukról” – teszi hozzá Hevesi Krisztina.

Van, akit a randikat megelőző csevegésfolyamok is frusztrálnak. Linda például kifejezetten utálja a cseten folytatott „kokettálást”, úgy érzi, nem is jó benne. „Azt érzem, hogy viccesnek, érdekesnek és titokzatosnak kell lennem néhány karakterben, miközben meg kell próbálni őszintének, önazonosnak maradni, hogy nehogy egészen más képet alakítsak ki magamról, mint amilyen valójában vagyok. Ez nem olyan egyszerű pár száz karakterben” – mondja.

Válogatni, akár egy boltban

A „világhódító” Tinder – amelyet tavaly ilyenkor körülbelül 50 millióan használtak – igazi újítása az volt, hogy a feldobott arcokat jobbra vagy balra húzva dönthetik el a felhasználók, hogy tetszik-e nekik a másik ember. Vagyis úgy válogathatnak a potenciális partnerek között, mint egy boltban a ruhák között. Éppen ez az, amit a legtöbbször hánynak a legnépszerűbb randiapp szemére, hogy egyfajta fogyasztói szemléletet terjesztett el a párkeresés világában. A képeket húzogatva mindig ott van a csábítás, hogy a következő képen szereplő ember talán szebb, jobb, izgalmasabb lesz, mint az előző. És a rengeteg felhasználónak köszönhetően szinte mindig van következő kép.

„Az ember soha nem testrészekbe vagy kizárólag egy ember külsejébe szeret bele. Mindenkinek van ideálja, és gyakran mégis egészen más külsejű emberben találja meg az ideális párját. Nagy valószínűséggel a Tinderen egyszerűen balra húzzuk, vagyis a kukába dobjuk a Nagy Őt, hiszen a személyes kisugárzás nem jön át egy fotón. Vagy éppen nincs egy olyan áldott jó barátja, aki csinál róla 100 képet, hogy legyen közötte egy jó” – mondja Hevesi Krisztina, akinek több olyan kliense is van, aki személyesen jó társaság, megnyerő személyiség, de a randiappon mégis folyamatosan kudarcokkal szembesül. A párkapcsolat, az együttélés szempontjából legfontosabb tulajdonságokról – mint például a humor, a verbális képességek, beszédstílus és a különböző személyiségjegyek – ezek az alkalmazások semmit nem árulnak el, helyette a vizuális ingerre, az ember külső tulajdonságaira helyezik a hangsúlyt.

A félkarú rabló

Nem véletlen, hogy a randiapplikációkat, különösen a Tindert az utóbbi időben egyes cikkek a romantika gyilkosának kiáltották ki, és egyre több szociológus, pszichológus és más szakember igyekszik megfejteni, hogy ez az ismerkedési kultúra hosszú távon milyen hatással lesz az ebbe belenövő fiatal generációk párkapcsolataira. Mások, jellemzően az érintett cégek úgy érvelnek, az applikációk csupán kielégítették a létező igényeket, és alkalmazkodtak a felhasználók szokásaihoz. Szerintük azokról a jelenségekről, amire a legtöbben panaszkodnak, nem a technológia tehet, hanem az azt használó emberek.

Ugyanakkor az HBO Swiped című dokumentumfilmjében Jonathan Badeen a Tinder társalapítója maga hasonlítja a randiapp használatát a drogozáshoz és a szerencsejátékhoz. Elismeri, hogy szándékosan építettek az applikációba játékos elemeket, a felhasználók úgy várják a következő képet, mint a félkarú rabló leosztását, a jutalom pedig a match, vagyis amikor valakivel kölcsönösen jobbra húzzák egymást, így kifejezve a tetszésüket a másik felé.

Nem véletlen, hogy már beszélhetünk Tinder-függőségről is – hívja fel a figyelmet Hevesi Krisztina. Egyre többen vannak, akik már párkapcsolatban élnek, mégsem bírnak lejönni az applikációról, mert függenek az onnan érkező visszaigazolástól, önbizalomfröccstől. A pszichológus szerint ez elsősorban a férfiakat érinti, de a nőknél is előfordul.

Mégsem ez a legnagyobb baj a randiappokkal, hanem az, hogy nehezítik az elköteleződést. Bár az ELTE-n tanító pszichológus sem szeret ilyen kategorikus kijelentéseket tenni egy-egy generációról, sok kollégájával együtt úgy látja, hogy a mostani huszonéves korosztály nagyon nehezen marad meg egy munka vagy éppen egy párkapcsolat mellett. A fő ok a bőség zavara – az internet gyakorlatilag végtelen számú lehetőséget, például potenciális partnert kínál, ezzel viszont kisebbíti a kapcsolatok értékét. Ráadásul nem is mindenki az örök szerelmet keresi a hasonló platformokon.

Az ELTE kutatásában megkérdezettek 65 százaléka jelölte meg első válaszként, hogy hosszú távú kapcsolatot keres a randiapplikációkon, 16 százalék elsősorban állandó, 15 százalék pedig alkalmi szexpartnert keres. A több válaszlehetőség közül viszont 37 százalék azt jelölte meg elsőként, hogy szórakoztató időtöltést jelent számára az alkalmazás, 14 százalék pedig az önértékelését szeretné felturbózni. Sokan vannak azok is, akik egyáltalán nem is tervezik, hogy valaha találkozzanak, személyesen megismerkedjenek azzal, akivel „összematcheltek”, vagyis kölcsönösen vonzónak találták egymást. Ők pedig végképp azt állítanak magukról, amit csak akarnak, a füllentésekre biztosan nem derül fény.

Kevesebb szex, kevesebb párkapcsolat

Kétségtelen tény, hogy a Tinder a kezdetekkor szextárskeresőként indult 2012-ben. Valós igényre reagált: az USA-ban szociológusok már 2008-ban beszéltek hookup culture-ről, vagyis az alkalmi szexuális kapcsolatok, egyéjszakás kalandok terjedéséről a fiatal, egyetemista korosztályban. Csak idő kérdése volt, hogy a Szilícium-völgy cégei mikor repülnek rá az ügyre. Kétségtelen tény, hogy a helyalapú applikációk megkönnyítették az alkalmi szexpartnereket, könnyű kalandokat keresők dolgát.

Ugyanakkor több nemzetközi kutatás is arra jutott, hogy a mostani fiatal generációk jóval kevesebbszer élnek szexuális életet, mint tették azt a szüleik a '60-as, '70-es, '80-as években. Ennek a furcsa jelenségnek az oka a pszichológus szerint, hogy az internet ma már nemcsak az ismerkedés izgalmát képes megadni a fiataloknak, hanem a könnyedén, ingyenesen elérhető változatos pornográf tartalmakon keresztül a kielégülést is, biztonságos, otthoni környezetben az udvarlás terhe és a visszautasítás kockázata nélkül. A serdülők, egyetemisták körében már kimutathatóan kevesebb a párkapcsolat, mint korábban. Így most úgy tűnik, hogy a közösségi oldalak és párkeresés megkönnyítésére létrejött applikációk fordított hatást értek el, mint ami az eredetileg kitűzött céljuk volt: nem összehozták az embereket, hanem azt a szemléletet terjesztették el, hogy mindenki kicserélhető valaki másra, jobbra.