Szerelem: akit a gép dob - Randiappok könnyítik és nehezítik a társkeresők dolgát

Publikálás dátuma
2019.08.17. 17:46

Fotó: Shutterstock / Shutterstock
Az utóbbi néhány évben futótűzként terjedő randiapplikációkat (mobiltelefonos alkalmazásokat) sokan nem kevesebbel vádolják, mint hogy megölik a romantikát, és – mivel helyalapú szolgáltatásaikkal megkönnyítik az alkalmi partnerek keresését – az egyéjszakás kalandok felé terelik a fiatalokat. A valóság természetesen most sem ennyire fekete-fehér, ma már minden korosztály online ismerkedik, de azt még a szakértők sem tudják, hogy a legfiatalabbakra milyen hatással lesz mindez. Bár sokan Szodoma és Gomora eljövetelét jósolják, a fiatalok valójában kevesebbszer élnek szexuális életet, mint szüleik az ő korukban.
„Sokszor elegem lett már a Tinderből, a felületes csetelésekből, a külsőségek alapján ítélésből, rosszul elsült randikból, a csak a szexet akaró férfiakból, és letöröltem az alkalmazást. Aztán néhány hét, egy-két hónap múlva, amikor megint reménytelennek látom, hogy máshol megismerkedjek bárkivel, megint feljelentkezem” – mesél a legnépszerűbb randialkalmazáshoz fűződő ellentmondásos viszonyáról a harmincas évei közepén járó, egyedülálló Linda. Ma már az ismerkedés, társkeresés túlnyomórészt online közösségi oldalakon és erre a célra fejlesztett applikációkon történik, és ez alól azok is nehezen tudják kivonni magukat, akik egyébként idegenkednek a párkeresés ezen formájától. Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus egy külföldi felmérést idéz, amely szerint a 18–23 éves fiatalok 42 százaléka találkozott már személyesen, vagyis randizott olyan emberrel, akivel online platformon ismerkedett meg. Kétségtelen, hogy az applikációk és közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet játszanak a párválasztás vagy ­legalábbis az alkalmipartner-keresés területén. Sokan gondolják, hogy ezeket az alkalmazásokat elsősorban a huszonévesek használják, de ez egyáltalán nincs így – a 30-as, 40-es korosztály éppúgy megtalálható ezeken a felületeken, mint a fiatalok, de ők azért máshol is próbálkoznak. „Az idősebbekre jellemző, hogy a Tinderen kívül jelen vannak valamilyen más, akár fizetős online társ­ke­reső platformon is, ahol több a korukbeli” – mondja Hevesi Krisztina. Bár a különböző (főleg az Egyesült Államokban készült) kutatások számai sokszor eltérnek, kétségtelen tény, hogy elsősorban a fiatal korosztály társas szokásait változtatták meg az új technológiák, az online randialkalmazások. A új-mexikói egyetem közelmúltban készült kutatása szerint az amerikai párok 39 százaléka valamilyen online platformon ismerkedett meg, az azonos nemű párok esetében ez az arány még magasabb. Korábban a legtöbb pár barátokon keresztül talált egymásra, mostanra az online párkeresési forma a legelterjedtebb az USA-ban.   Magyarországról kevés adat áll rendelkezésre, az ELTE idei online kutatásából az derül ki, hogy idehaza az ismerkedésre fejlesztett applikációk közül a Tindert, a korábban agresszív e-mail kampányt folytató Badoo-t, illetve a Happnt használják a legtöbben. Ezek közül a Tinder és a Happn ma már helyalapúan működik, vagyis automatikusan a szűrési feltételeknek megfelelő, legközelebbi embert dobja fel a felhasználójának. A kutatásban 557 tizennyolc és hetvenöt év közötti válaszadó vett részt, az életkori átlag harmincnégy év volt. A megkérdezettek 46 százaléka mondta, hogy regisztrált már online társkeresőre vagy randiapplikációra, a felmérés pillanatában 10 százalék használt ilyet az ismerkedéshez. A kutatás azt is bizonyította, hogy a cikk elején idézett Linda se veled, se nélküled kapcsolata az ilyen applikációkkal nem egyedi: a válaszadók 93 százaléka már legalább egyszer törölte magát a rendszerből, és felfüggesztette az online társkeresést.   

A leszólítás már nem menő

A XXI. századi párkeresés nehézségeiről a tavaly összeházasodott Edina és Attila mesélnek, akik 8 évvel ezelőtt találtak egymásra az online térben, vagyis az ő történetük azt igazolja, a netes ismerkedésből is lehet komoly kapcsolat. „Még 2011-ben az Iwiw-es Csajok és pasik alkalmazáson keresztül ismerkedtünk meg, ami akkor óriási újdonságnak számított. Mindketten bejelöltük a másikat, aztán másfél hónapig csak ott leveleztünk. Ha nincs ez a platform, nagyon kicsi esélye lett volna annak, hogy találkozunk, hiszen akkor nem jártunk még csak hasonló helyekre sem” – meséli Edina, aki szerint a férfiak bátortalanabbak lettek és már nem szívesen mennek oda egy nőhöz egy szórakozóhelyen. „Nem tudom, miért, talán már nincs annyi önbizalmuk az embereknek, de az utóbbi években akárhányszor mentem egyedülálló barátnőkkel szórakozóhelyre, azt tapasztaltam, hogy nem lépnek oda a férfiak a nőkhöz, nem hívják meg őket egy italra. Visszaszorultak a személyes ismerkedések. Mindenki a telefonjába bújik, ismerkedni is inkább ott lehet” – mondja. Ezt az egyedülálló Linda is megerősíti, és hozzáteszi, ma már kifejezetten ritkának és furcsának számít, ha valaki odalép hozzá egy szórakozóhelyen vagy bárhol máshol. Az így ismerkedő férfiak általában már elég részegek, túl „nyomulósak”, vagy kicsit „kattantak”. Így marad a biztonságosnak gondolt online tér, ahonnan továbblépve viszont könnyen érhetik csalódások az embert. Edinának például volt olyan randija, ahol az internetes profilja alapján sportos fiúra számított, de helyette egy pocakos férfi érkezett; egy másik alkalommal pedig egy dús hajú helyett egy kopaszodó férfi köszönt rá. Mint kiderült, mindketten évekkel korábbi fotót töltöttek fel. Mégis, mindezek ellenére jónak tartja az online társkeresést, hiszen ennek hála ismerte meg a férjét, Attilát. Aki pedig azt mondja, önmagában nincs azzal gond, hogy ma már a legtöbben a Tinderhez és társaihoz nyúlnak, ha ismerkedni akarnak. Azt viszont gondnak tartja, hogy nagyon gyorsan akarnak eredményt elérni. Márpedig a másik igazi megismeréséhez idő kell, még az online térben is. Attila több lánnyal is beszélgetett hosszasan és több mint két tucat személyes találkozója volt, mire eljutott Edinához. „Nem adtam fel a dolgot, elég kitartó vagyok, és maximálisan megérte” – szögezi le.  

Mint a sült hal

„Én kifejezetten örülök például a nyári fesztiváloknak, ahol a fiatalok tudnak személyesen is találkozni, ismerkedni. Igaz, kicsit paradox, hogy sokan ilyenkor is a Tinderen ismerkednek” – világít rá Hevesi Krisztina egy furcsa jelenségre, aminek részben az az oka, hogy a Z generáció számára (általában az 1995 és 2009 között születetteket sorolják ide) már minden helyzetben az a legtermészetesebb, ha az okostelefonjuk után nyúlnak. Amikor a fiatalok még egy buliban, fesztiválon is a telefonjukon ismerkednek, tulajdonképpen át­ugorják az első, sokszor nem könnyű, feszengős lépéseket, ismerkedési köröket. Hiszen ma már a legtöbben bizalmatlanul, gyanakodva fogadják, ha valaki csak úgy odalép hozzájuk valami frappáns vagy éppen esetlen szöveggel. A Tinderrel és társaival ezek a körök megspórolhatóak, de ettől később nem feltétlenül lesz könnyű, sőt. „Az online térben a fiatalabb korosztályok egyfajta lebutított csetnyelven kommunikálnak, és amikor végre találkoznak, sokszor csak ülnek, mint a sült hal. A folyamatos online kommunikáció hatására a személyes interakcióban egyre sutábbá válnak, nincs rutinjuk a szemtől szemben ismerkedésben, nem tudják, hogyan kell egy ilyen helyzeten átküzdeni magukat” – mondja a pszichológus, aki szerint azért is nagyon vonzó az interneten ismerkedni, mert valójában nincs semmi kockázata a dolognak. Nem kell átélni személyesen a visszautasítást, nem kell különösebb erőfeszítést tenni, és bármikor ki lehet szállni, ha meggondolják magukat. „Sokkal felszabadultabban tudnak írni ennek tudatában, de a személyes találkozó ennek fényében kétszer olyan nehéz. Az üzengetés közben elragadja őket a hangulat, és igyekeznek a másik feltételezett elvárásainak megfelelni. Utána, sze­mélyesen sokszor nagyon nehéz megfelelni annak a képnek, amit online kialakítottak magukról” – teszi hozzá Hevesi Krisztina. Van, akit a randikat megelőző csevegésfolyamok is frusztrálnak. Linda például kifejezetten utálja a cseten folytatott „kokettálást”, úgy érzi, nem is jó benne. „Azt érzem, hogy viccesnek, érdekesnek és ti­tokzatosnak kell lennem néhány karakterben, miközben meg kell próbálni őszintének, önazonosnak maradni, hogy nehogy egészen más képet alakítsak ki magamról, mint amilyen valójában vagyok. Ez nem olyan egyszerű pár száz karakterben” – mondja.   

Válogatni, akár egy boltban

A „világhódító” Tinder – amelyet tavaly ilyenkor körülbelül 50 millióan használtak – igazi újítása az volt, hogy a feldobott arcokat jobbra vagy balra húzva dönthetik el a felhasználók, hogy tetszik-e nekik a másik ember. Vagyis úgy válogathatnak a potenciális partnerek között, mint egy boltban a ruhák között. Éppen ez az, amit a legtöbbször hánynak a legnépszerűbb randiapp szemére, hogy egyfajta fogyasztói szemléletet terjesztett el a párkeresés világában. A képeket húzogatva mindig ott van a csábítás, hogy a következő képen szereplő ember talán szebb, jobb, izgalmasabb lesz, mint az előző. És a rengeteg felhasználónak köszönhetően szinte mindig van következő kép. „Az ember soha nem testrészekbe vagy kizárólag egy ember külsejébe szeret bele. Mindenkinek van ­ideálja, és gyakran mégis egészen más külsejű emberben találja meg az ideális párját. Nagy valószínűséggel a Tinderen egyszerűen balra húzzuk, vagyis a kukába dobjuk a Nagy Őt, hiszen a személyes kisugárzás nem jön át egy fotón. Vagy éppen nincs egy olyan áldott jó barátja, aki csinál róla 100 képet, hogy legyen közötte egy jó” – mondja Hevesi Krisztina, akinek több olyan kliense is van, aki személyesen jó társaság, megnyerő személyiség, de a randiappon mégis folyamatosan kudarcokkal szembesül. A párkapcsolat, az együttélés szempontjából legfontosabb tulajdonságokról – mint például a humor, a verbális képességek, beszédstílus és a különböző személyiségjegyek – ezek az alkalmazások semmit nem árulnak el, helyette a vizuális ingerre, az ember külső tulajdonságaira helyezik a hangsúlyt.  

A félkarú rabló

Nem véletlen, hogy a randiappliká­ció­kat, különösen a Tindert az utóbbi időben egyes cikkek a romantika gyilkosának kiáltották ki, és egyre több szociológus, pszichológus és más szakember igyekszik megfejteni, hogy ez az ismerkedési kultúra hosszú távon milyen hatással lesz az ebbe belenövő fiatal generációk párkapcsolataira. Mások, jellemzően az érintett cégek úgy érvelnek, az applikációk csupán kielégítették a létező igényeket, és alkalmazkodtak a felhasználók szokásaihoz. Szerintük azokról a jelenségekről, amire a legtöbben panaszkodnak, nem a technológia tehet, hanem az azt használó emberek. Ugyanakkor az HBO Swiped című dokumentumfilmjében Jonathan Badeen a Tinder társalapítója maga hasonlítja a randiapp használatát a drogozáshoz és a szerencsejátékhoz. Elismeri, hogy szándékosan építettek az applikációba játékos elemeket, a felhasználók úgy várják a következő képet, mint a félkarú rabló leosztását, a jutalom pedig a match, vagyis amikor valakivel kölcsönösen jobbra húzzák egymást, így kifejezve a tetszésüket a másik felé. Nem véletlen, hogy már beszélhetünk Tinder-függőségről is – hívja fel a figyelmet Hevesi Krisztina. Egyre többen vannak, akik már párkapcsolatban élnek, mégsem bírnak lejönni az applikációról, mert függenek az onnan érkező visszaigazolástól, önbizalomfröccstől. A pszichológus szerint ez elsősorban a férfiakat érinti, de a nőknél is előfordul. Mégsem ez a legnagyobb baj a randiappokkal, hanem az, hogy nehezítik az elköteleződést. Bár az ELTE-n tanító pszichológus sem szeret ilyen kategorikus kijelentéseket tenni egy-egy generációról, sok kollégájával együtt úgy látja, hogy a mostani huszonéves korosztály nagyon nehezen marad meg egy munka vagy éppen egy párkapcsolat mellett. A fő ok a bőség zavara – az internet gyakorlatilag végtelen számú lehetőséget, például potenciális partnert kínál, ezzel viszont kisebbíti a kapcsolatok értékét. Ráadásul nem is mindenki az örök szerelmet keresi a hasonló platformokon. Az ELTE kutatásában megkérdezettek 65 százaléka jelölte meg első válaszként, hogy hosszú távú kapcsolatot keres a randiapplikációkon, 16 százalék elsősorban állandó, 15 százalék pedig alkalmi szexpartnert keres. A több válaszlehetőség közül viszont 37 százalék azt jelölte meg elsőként, hogy szórakoztató időtöltést jelent számára az alkalmazás, 14 százalék pedig az önértékelését szeretné felturbózni. Sokan vannak azok is, akik egyáltalán nem is tervezik, hogy valaha találkozzanak, személyesen megismerkedjenek azzal, akivel „össze­matcheltek”, vagyis kölcsönösen vonzónak találták egymást. Ők pedig végképp azt állítanak magukról, amit csak akarnak, a füllentésekre biztosan nem derül fény.   

Kevesebb szex, kevesebb párkapcsolat

Kétségtelen tény, hogy a Tinder a kezdetekkor szextárskeresőként indult 2012-ben. Valós igényre reagált: az USA-ban szociológusok már 2008-ban beszéltek hookup culture-ről, vagyis az alkalmi szexuális kapcsolatok, egyéjszakás kalandok terjedéséről a fiatal, egyetemista korosztályban. Csak idő kérdése volt, hogy a Szilícium-völgy cégei mikor repülnek rá az ügyre. Kétségtelen tény, hogy a helyalapú applikációk megkönnyítették az alkalmi szexpartnereket, könnyű kalandokat keresők dolgát. Ugyanakkor több nemzetközi kutatás is arra jutott, hogy a mostani fiatal generációk jóval kevesebbszer élnek szexuális életet, mint tették azt a szüleik a '60-as, '70-es, '80-as években. Ennek a furcsa jelenségnek az oka a pszichológus szerint, hogy az internet ma már nemcsak az ismerkedés izgalmát képes megadni a fiataloknak, hanem a könnyedén, ingyenesen elérhető változatos pornográf tartalmakon keresztül a kielégülést is, biztonságos, otthoni környezetben az udvarlás terhe és a visszautasítás kockázata nélkül. A serdülők, egyetemisták körében már kimutathatóan kevesebb a párkapcsolat, mint korábban. Így most úgy tűnik, hogy a közösségi oldalak és párkeresés megkönnyítésére létrejött applikációk fordított hatást értek el, mint ami az eredetileg kitűzött céljuk volt: nem összehozták az embereket, hanem azt a szemléletet terjesztették el, hogy mindenki kicserélhető valaki másra, jobbra.

1,8 milliárd

 Naponta ennyiszer húzzák jobbra vagy balra a Tinder-felhasználók világszerte az ujjukat az okostelefonjukon, így döntve arról, hogy kivel ismerkednének szívesen. Mindennap 26 millió „match”, vagyis párosítás születik az alkalmazásban.

Társkeresés a telefonon

 Tinder – az alkalmazásban fotó és rövid bemutatkozó alapján lehet eldönteni, hogy valaki tetszik-e vagy sem. Ha mindketten jobbra húztak – azaz „lájkolták” a másikat –, párba állnak és lehet ismerkedni. Happn – hasonló a Tinderhez, de itt a GPS-koordinátáink alapján a 250 méteres körzetben található személyeket dobja fel az alkalmazás. Badoo – okostelefonra szánt ismerkedő/csevegő alkalmazás, de kevésbé népszerű. Grindr – homoszexuálisoknak szánt társkereső alkalmazás, de a többség inkább szexpartnerkeresőnek használja. Főleg, mivel távolság szerint listázza a legközelebbi felhasználókat. Randivonal.hu – online társkereső oldal, ahol fotó és adatlap alapján lehet válogatni, de az ingyenes verzióban nagyon korlátozott, hogy mi érhető el, a többség fizetősként használja. Elittárs – diplomások és igényes egyedülállók online társkeresőjének hirdeti magát. Érdemes figyelni, sokan panaszkodnak amiatt, hogy nehézkes megszabadulni a tagságtól és a fizetési kötelezettségtől.

Mondd meg, mi érdekel, megmondom, hol randizz

Igaz, hogy az online társkereső alkalmazások jelentősen megkönnyítik a felületes kapcsolódást, a személyes találkozás varázsáról sokan annak ellenére sem akarnak lemondani, hogy ez utóbbiban bizonyos szempontból több a rizikó. Nekik segíthetnek az úgynevezett rapid randik, amelyek során néhány percet beszélgetnek egymással a férfiak és a nők, majd jön egy párcsere. Egy este alatt több férfival/nővel beszélhetnek röviden a résztvevők, kölcsönös szimpátia esetén pedig akár újabb randit is megbeszélhetnek, már kettesben. Ezek az alkalmak a fővárosban szinte mindig telt házasak, sőt már most beteltek a szeptemberi és az októberi időpontok is. Ennek oka lehet az is, hogy 30 éves kor felett nem csak a nőknek, a férfiaknak is nehezebb megfelelő párt találni. Ekkorra sokan már elköteleződtek, jóval kevesebb a megfelelő egyedülálló személy, és ilyenkor már az emberek is nehezebben alkalmazkodnak, rugalmatlanabb a személyiségük. Akik nem szeretnének ennyire direkt módon párt keresni, azoknak a különböző nyilvános események jelenthetnek esélyt. Székely András, a Népesedési Kerekasztal koordinátora korábban párkeresésre is kiváló programokat szervezett a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom vezetőjeként. „Ezek nem csak konkrét párkereső estek voltak, hanem olyan programok, ahol egyébként találkozhattak a hasonló érdeklődésű, gondolkodású fiatalok. Előfordult, hogy Böjte Csabának segített egy csapat fiatal, és közben szövődhettek szerelmi szálak. Nagyon nagy igény volt erre, és sok pozitív visszajelzést kaptunk” – mondja Székely András. Szerinte, bár rövid távon hozhat eredményt az internetes ismerkedés, például a Tinderen a párok „gyűjtése”, de hosszú távon a prog­ramhoz kötött személyes ismerkedések eredményesebbek lehetnek. „Mindenhol lehet ismerkedni, fesztiválon, szórakozóhelyen, de nem biztos, hogy sikerül is azzal az emberrel találkozni, akivel szeretne valaki. Ha viszont olyan programra – például önkéntes munkára, borkóstolóra, filmklubba vagy táncházba – megy, ami lefedi az érdeklődésének egy részét, több esély van arra, hogy találkozik olyan emberekkel, akiknek hasonló a gondolkodása, a céljai, az élethez való hozzáállása” – mondja Székely András. A szakembert arról is kérdeztük, miért olyan nehéz manapság párt találnia a fiataloknak. Szerinte az okok között megjelenik a megváltozott felsőoktatási rendszer. Korábban 5 évig jártak egy szakra a fiatalok, és nagyon sok volt a közös óra, ahol kialakulhattak barátságok, szerelmek. A bolognai rendszer bevezetése miatt azonban ez megtört, az alapképzés 3 éves, gyakran több épületbe vannak szétszórva a hallgatók, úgy veszik fel az óráikat, ahogy akarják, és kisebb eséllyel alakulnak ki tartós közösségek, összetartó csoportok. A számtalan előnye mellett a párkeresésben a digitalizáció is hátrányt jelent, hiszen pszichológiai alaptézis, hogy minél több lehetőséget kap valaki, annál kevésbé lesz elégedett a választásával. Azzal az állítással, hogy a személyes találkozás varázsát nem helyettesítheti az online kapcsolódás, a legtöbb online térben szocializálódó társkereső végső soron egyetért. Egy az ­ite.hu keresőoptimalizálási hírportál által júliusban közzétett átfogó elemzés szerint azonban (mely az 50 legnagyobb társkereső oldal népszerűségét vizsgálta), a kezdeti lépéseket a számok alapján is egyre többen teszik meg az interneten. A társ­kereső oldalak harmadának 100 ezer, egynek pedig 1 millió felett van a havi látogatottsága. A felmérés Székely András véleményét megerősítve arról számol be, hogy a 3 évvel ezelőtti állapothoz képest ma már az online térben is egyre népszerűbbek a tematikusan, vagyis az azonos érdeklődés mentén szerveződő weboldalak. A spirituális világmegváltásba és a tudatos önismeretbe merülők oldala például a spirittárs, az étkezési szokások mentén a többi között a ve­garandi szűr, a hitéletben a keresztenytars.net, a parkatt.hu vagy a magyarul is elérhető jsingles.com kalauzol, de külön oldala van a rock-punk társkeresőknek (malha.hu) vagy az egyedülálló szülőknek is (padaam.hu). A nagy társkereső oldalaknak erénye a mögöttük gyűlő közösség is, mely egyre inkább begyűrűzik a valós életbe: az elemzés azt állítja, hogy ha kiderül valakiről egy társaságban, hogy például „randivonalas”, az máris kapcsolódási pont lehet. A randivonal.hu egyébként évek óta tartja piacvezető helyét 1,4 millió látogatójával havonta. Az odakattintók 70 százaléka regisztrált felhasználó, vagyis a nagy randivonalcsalád tagja. A ranglista második helyéért fej-fej mellett küzd a döntetlenre kihozott love.hu és a csajok­espasik.hu – mindkettő 900 ezer körüli látogatószámmal büszkélkedhet. A love.hu kiemelkedő abból a szempontból, hogy míg a többi társkereső oldalon átlagosan 5-8 percet töltenek a társvadászok, addig itt közel negyedóráig böngésznek. Érdekes módon a néhány éve feltörekvő elittárs idénre visszacsúszott az ötödik helyre – a ctk.hu és a parom.hu előzték be 820 ezer és 650 ezer havi látogatóval. Az élbolyba még a csajokespasik.hu-t sorolta a felmérés, de említést érdemel a puncs.hu, ami egy erősen vitatott megítélésű sugardaddy társkereső oldal – ehhez képest a havi 180 ezres látogatószám minimum elgondolkodtató. A felmérés külön kitér rá, hogy a nagy site-okra szinte kizárólag céltudatosan érkeznek a keresők, vagyis a közösségi médiában vagy a ­Google-ben bolyongóknak csupán a 2–10 százaléka köt ki a nagy online társkereső oldalakon. Ugyanez az arány a kis és tematikus oldalak esetében 50-70 százalék, viszont a tapasztalatok alapján ezeken nagyobb eséllyel találni rá a Nagy Ő-re. Egy rockernek mégiscsak egy rocker az igazi párja!

Frissítve: 2019.08.17. 17:47

Hippihordák a szabadság kaszálóján

Publikálás dátuma
2019.08.12. 13:21

Fotó: woodstock.com
Augusztus 15-én lesz 50 éve, hogy a Woodstock név végérvényesen bevonult a rocktörténelembe. Az amerikai fesztivál, ahol két születés és három haláleset történt, ahol 50 cent volt a hot dog ára, és 1,4 millió dolláros bukóval zárt, a jelenre is hatással van: például az ott készült dokumentumfilm bevétele közelíti a 100 millió dollárt.
„C. D. MacGee, jöjjön a színpad mögé! – harsogta a hangosbemondó 1969. augusztus 16-án, szombaton délután – Megszült a felesége.” A színpadon lévő John B. Sebastian stílszerűen épp belevágott volna a Younger Generation című számába, melyet a történtek fényében, némiképp elérzékenyülve, marihuánától elhomályosult tekintettel, az anyának és az apának ajánlott. „Klassz gyerekeitek lesznek!” – mondta. A koncertek között, az átszerelési szünetekben a hangszórók folyamatosan szórták praktikus üzeneteiket a fesztiválozókra: X. gyógyszere itt vehető át, meleg ételhez amott lehet hozzájutni, Marilyn Cohent pedig Rick várja az információnál, mert feleségül akarja venni. Woodstockból, minden szervezői szándék nélkül, akár egy valamirevaló csodából, három napig tartó megvalósult, színes-virágos utópia lett. Pedig eredetileg vegytiszta üzleti vállalkozásnak indult…

Korlátlan tőke ötletet keres

Két nagyvárosi neurotikus yuppie, Joel Rosenman és John Roberts – egyikük jogász, másikuk tőzsdei elemző – a mókuskerék elől valami izgalmasba szeretett volna menekülni. Ötlet híján hirdetést adtak fel a Wall Street Journalban 1963-ban: „Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőséget és üzleti javaslatokat keresnek.” A felhívásra több mint 5000-en jelentkeztek, de egyik támogatásra váró üzlet sem tűnt eléggé érdekesnek és ígéretesnek az ifjú tőkéseknek. Aztán két évvel később bemutatták nekik Artie Kornfeldet és Michael Langot, akik a hippimozgalom élharcosaiként, lazaságukkal és öltözékkontrasztjukkal meggyőzték öltönyös befektetőiket, hogy egy ellenkulturális komplexum létrehozásánál nincs gyümölcsözőbb befektetés. Azt, hogy először rendezzenek egy nagyszabású fesztivált, melynek bevételét majd a későbbi építkezésre fordíthatják, már közösen ókumlálták ki. A terv egyszerűnek és megvalósíthatónak tűnt: 100 ezer dollár a gázsikra, 100 ezer egyéb költségre, három nap, napi 50 ezer ember, ötdolláros jegyár barátok között is tetemes nyereséget prognosztizált. Csak aztán, ahogy a legtöbb vállalkozásnál lenni szokott, kezdtek gyűlni az extra kiadások. Hogy olyan húzóneveket, mint amilyen Joan Baez vagy a The Who volt is, rávegyenek, lépjen fel a fesztiváljukon, kétszeres, sőt háromszoros gázsit kínáltak a szokásosnál. Egyedül Jimi Hendrix volt kivétel, akinek az ázsiója már huszonévesen 150 ezer dollárra rúgott – az ő esetében az volt nagy fegyvertény, hogy egyrészt elment utolsó, fő-főszámnak 32 ezer dolcsiért játszani a Woodstock fesztiválra, másrészt hajlandó volt ebből 14 ezret elhallgatni, és rábólintott, hogy a hivatalos költségvetésbe, nehogy bérfeszültséget szüljön, 18 ezerrel kerüljön be. Utána a Blood Sweet And Tears járt a legjobban 15 ezer dollárral, de tízezer feletti gázsit kapott a The Who, a The Jefferson Airplane, a Creedence Clearwater Revival és a The Grateful Dead is, akik a nyitószám lettek volna, de délután ötkor már olyan állapotban voltak, hogy effektív nem tudtak felmenni a színpadra. A meglepő módon öt órája türelmesen várakozó tömeget (péntek délre volt meghirdetve a kezdés) nem lehetett tovább provokálni: felküldték a színpadra az egyetlen, akkor középmezőny-névtelen Richie Havenst, akinek az volt a legnagyobb előnye, hogy készen állt. Öt szám után kifogyott a repertoárból, de mivel még mindig nem volt második fellépő, rögtönözni kezdett és a fesztivál egyik legsikeresebb dalát, a Freedomot improvizálta elő a gitárjából. Ugyanezt a dalt, nagyjából 10 éve a Cannes-i Filmfesztivál díjátadó gáláján már szimfonikus kísérettel játszotta, fő attrakcióként.

Földre szállt paradicsom

Az előzetes tervekhez képest ekkor már minden mindegy volt, a fesztivál önálló életre kelt. Mivel se a kapuk, se a kerítések nem készültek el időre, a tömeg viszont már a 0. napon várakozáson felül özönlött Max Yasgur tejfeldolgozó betheli kaszálójára (New York állam, Sullivan megye), melyet 50 ezer dollárért (plusz 75 ezer dollár letét) adott „kölcsön”, a szervezőknek nem volt más választásuk, ingyenessé kellett tenniük a rendezvényt. A várt 50 ezer ember helyett 1 millióan indultak útnak, hogy részesei lehessenek a rocktörténelemnek, de „csak” 500 ezren értek célba. Az autópálya és a környező utak napokra bedugultak, a fellépőket helikopterekkel, felülről lehetett csak bejuttatni a fesztiválra. Az élelemkészlet az első nap délutánjára elfogyott, szombatra pedig már csak a dombtetőn ácsorgó zöld, Peter Pan Bus Lines feliratú busz WC-je volt működőképes. „A 3 nap béke és zene” szlogen alatt utópiává érő rendezvényt a nehézségek, a zuhogó eső és a sár, a színpad csődje és a megszámlálhatatlan fedezetlen csekk ellenére példa nélküli összefogásban vezényelték le a szervezők, az ingyenkonyhát rögtönző helyi gazdák és maguk a fesztiválozók. Ahogyan Sebők János írja a Woodstock népe című könyv bevezetőjében: üzleti vállalkozásból egy példa nélküli modern exodus lett. Milliók – tizen-, huszonévesek, feketék, fehérek, latinok, ázsiaiak, hippik, yuppie-k – gondolták úgy, hogy a rock­zene erejével, a fiatalok tömegével, a béke és a szeretet hirdetésével, virággal a kézben, közös akarattal, hittel és egyetértéssel szebbé lehet varázsolni a világot, a kábítószerek segítségével pedig a Földre lehet képzelni a paradicsomot. Woodstock jelkép lett, a hatvanas évek egyetlen szóba sűríthető leglényege: rockzene, hippik, polgárjogi küz­delmek, szexuális forradalom, ellenkultúra, underground, kábítószerek, és a virágos VW Bogarak és Buggie-k. Azt mondják, a Beatlesen, Bob Dylanen és Jézuson kívül szinte mindenki ott volt.

A kertész közbeszól

Bob Dylanben az utolsó pillanatig reménykedtek, merthogy a környéken lakott. A The Bandet (korábban Bob Dylan and The Band) is azért hívták meg, mert abban bíztak, hogy Dylan kötélnek áll, és ha csak egy szám erejéig is, de fellép velük, ő azonban hajthatatlan maradt. „Elegem van a hippihordákból” – mondta. Lennont is megkeresték, hogy az utolsókat rúgó Beatlesszel vegyen részt a fesztiválon, ő azonban már ’69-ben azzal a válasszal utasította vissza a felkérést, hogy a Beatles nem létezik. A The Plastic Ono Banddel ajánlotta magát, amiből a szervezők, köszönték, nem kértek. Jim Morrisont kikészítette az európai turné, ezért maradt távol, az akkoriban alakuló Zeppelin inkább egy másik fesztivált választott, Jeff Beckék pedig megunták a várakozást – egy reptéri hotelben dekkolták volna át az észak-amerikai turnéjuk vége és a Woodstock fesztivál kezdete közti pár napot –, és bár a plakáton is szerepeltek sztárfellépőként, inkább hazamentek, egyik fesztivál olyan, mint a másik felkiáltással. Rod Stewart, aki az együttes énekese volt akkoriban, önéletrajzában úgy emlékszik vissza, hogy Jeff egy váratlan telefonhívás miatt döntött a hazamenetel mellett. Egy jóakarója állítólag arról értesítette, hogy amíg ő távol van, a felesége a kertésszel hancúrozik. Azóta persze mindenki megbánta, hogy kihagyta az évszázad rocktörténeti eseményét – Lennont egyedül az nyugtatta, hogy a Beatlest a dalaik mégiscsak „becsempészték” Woodstockba. Többen is játszottak feldolgozásokat tőlük: a With a little help from my friendet többek között az alig 25 éves Joe Cocker és Richie Havens is eljátszotta, amikor már fogytán voltak a dalok a repertoárból.

Képzelt Riport

A hatvanas évek végén már nálunk is tombolt a beatkorszak, de Déry Tibor 1971-es Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regénye, melyből 1973-ban a Presser–Adamis-féle farmernadrágos musical készült, még erősen kritikája az „amerikai fertőnek”. Állítólag Déry a hazai kultúrpolitika megrendelésére írta a Popfesztivált, hogy lerántsa a leplet az imperialista nyugati világ kábítószermámoráról és nihiljéről. A kerettörténet, bár ma sokan összemossák Woodstockkal, az 1969. decemberi Rolling Stones-koncert tragikus eseményét idézi, ahol is a Pokol Angyalai motoros banda gárdistái leszúrtak egy 18 éves fiút, aki állítólag fegyvert fogott Mick Jaggerre.

Szellemidézés

Az idén 50 éves fesztivált a világon számtalan helyen emlékműsorral idézik meg – nálunk augusztus 15-én a Budapest Parkban, két nappal később pedig Mosonmagyaróváron szólalnak meg a Jefferson Airplane, Santana, a Creedence Clearwater Revival vagy Richie Havens és a Woodstockba képzelt Lennon, Dylan és Jeff Beck slágerei. Többek között Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Trokán Nóra, Jordán Adél, Jamie Winchester, Gryllus Dorka, Simon Kornél és Törőcsik Franciska hangján, a Bonus Track Band kíséretében. Az eredeti helyszínen idén sem lesz hivatalos megemlékezés, de ez nem tartja vissza az embereket attól, hogy spontán összegyűljenek a betheli dombon, ahol ugyan már múzeum is van, de a Woodstock nevet, homályos jogi viták miatt, nem használhatják.

Szerző

Családban marad - magyar király Velencéből, aki végül egy kolostorban húzta meg magát

Publikálás dátuma
2019.08.11. 20:44

Fotó: wikipedia
A nyár régészeti szenzációja az a sír, amelyet a pécsi bazilika altemplomában tártak fel: második Árpád-házi királyunk, Orseolo Péter eredeti nyughelye. A velencei ifjú, Géza fejedelem unokája kétszer is ült a magyar trónon, de nem sok szerencsével. Apai ágon dózsék leszármazottja volt, egy híres dinasztia utolsó tagja.
Péter a nagybátyját, Istvánt követte a magyar trónon. Az államalapító király őt, a messzi földről jött rokont szemelte ki utódjául unokatestvére, Vazul helyett, miután egyetlen fia, Imre vadászbaleset áldozata lett. István halála után a főurak nem is voltak hűségesek az itáliai jövevényhez, mindvégig idegennek tartották. Pár év múlva (1038–41) Aba Sámuel vezetésével elűzték. Péter másodjára a német-római császár támogatásával, a birodalom hűbéreseként kaparintotta meg a hatalmat (1044–46). Újabb rövid országlása leginkább arról nevezetes, hogy akkor halt mártír­halált Gellért püspök. A dunai rév közelében meglincselt főpap – a budai Gellért-hegy névadója – egyébként szintén velencei születésű volt. A Vata-féle pogánylázadás, majd András és Béla hercegek hazatérése bevégezte Péter uralmát; onnantól az Árpád-ház kihalásáig Vazul leszármazottai viselték a koronát. A kor borzalmas szokása szerint megvakították szerencsétlen királyt is, hogy többször ne térhessen vissza a hatalomba. Harmincöt éves lehetett akkor. További életét nem ismerjük, halálának idejét vitatják. Sorsa méltó epilógus az Orseolók történetéhez. „Velencei Péter” apja, apai nagyapja és dédapja egyaránt dózse (hercegi rangú, élethossziglan választott államfő) volt, ám a nagyhatalmú család csillaga leáldozott.

A szent, aki lelépett

Nem kecsegtetett barátsággal a magyarok és a velenceiek első találkozása. A városállamot létében fenyegette honfoglaló őseink 899-es itáliai hadjárata – az első, amelyet a Kárpát-medencéből indítottak. A „kalandozó” (kevésbé romantikusan gyilkoló, gyújtogató és fosztogató) magyarok a Brenta menti csatában győzelmet arattak Berengár király serege felett, és szemet vetettek Velencére. Ám a sztyeppék lovasai nem ismerték a tengert, esetlenül mozogtak a lagúnák között, az ellenséges gályahad megfutamította őket. Ki hitte volna, hogy másfél évszázad elteltével az időközben (többé-kevésbé) keresztény hitre térő magyaroknak velencei királyuk lesz? Az Orseolók ebben az időben már dúsgazdag kereskedők voltak, házasságaik révén a legelőkelőbb családokkal kerültek rokonságba. Pietro, aki egy emberöltővel a magyarok feletti sorsdöntő győzelem után született, grófnőt vett feleségül. Nehéz időkben, polgárháborús helyzetben választotta dózsénak a népgyűlés. I. Orseolo Péter (uralkodott 976–978) magánvagyonából építtette újjá a belharcokban félig lerombolt városállam sok középületét, köztük a Szent Márk-templomot és a dózse palotáját. Bőkezűen adakozott a szegényeknek, népszerűsége óriásira nőtt. Annál furcsábban ért véget kétéves regnálása. A krónikák szerint éjszaka, álruhában hagyta el Velencét, és egy távoli francia kolostorba vonult. Kortársai dicséretes vallási buzgalmának tulajdonítják a váratlan döntést. Vajon tényleg spirituá­lis élmény érte? Vagy megelégelte az államügyeket? Netán prózaibb oka volt menekülésszerű távozásának? Csak találgatni lehet. Az bizonyos, hogy utolsó évtizedét visszavonultságban, remeteként élte le a Pireneusokban. A katolikus egyház szentté avatta – egyedül a Serenisima (a Velencei Köztársaság) történetének 120 dózséja közül. (Más kanonizált republikánus államfőről azóta sem tudunk.)

Arccal az Adria felé

Dinasztiaalapításra aligha gondolt Pietro dózse, amikor sietségében faképnél hagyta azonos nevű kamasz fiát is. Ám az a név olyan jól csengett a velenceiek fülében, hogy amint az ifjú felnőtt, megválasztották városuk élére. E szerencsés döntéssel rendkívül sikeres korszak kezdődött. II. Orseolo Péter (991–1009) receptje mintául szolgált az eljövendő évszázadokra: a költséges hadakozással szemben előnyben részesítette a jövedelmező kereskedést. Hátat fordított Itália állandó kicsinyes viszályainak, arccal a tenger felé. Remek diplomáciai érzékkel bizalmi viszonyt alakított ki a korszak minden fontosabb hatalmával. Legidősebb fia, Giovanni bizánci hercegnőt vett feleségül. Még a pápát is megbékítette, pedig az egyház rossz szemmel nézte, hogy „hitetlenekkel” üzletel. Ehhez azonban ragaszkodott az éles eszű dózse, mert felismerte a kapcsolatban rejlő tőkét. Szerződéseket kötött a Mediterráneum muszlim fennhatóság alatt álló városaival, Damaszkusztól Alexandrián és Palermón át Córdobáig. Arab kereskedők révén jutott a mesés Kelet luxuscikkeihez (fűszerek, selyem, szőnyegek, üveg, papír, elefántcsont, illatszerek). Ez biztosította a városállam kivételezett helyzetét egészen a nagy földrajzi felfedezésekig. A keleti kereskedelemből származott az a mérhetetlen gazdagság, amelyből a bizánci–gótikus–reneszánsz–barokk Velence épült, a varázslatos város, amilyennek ma megcsodálhatjuk. De Pietro fejedelem nem olyan kalmár volt, akinek inába szállt a bátorsága. Nem tűrte a zsarolást. Megtiltotta, hogy védelmi pénzt fizessenek a tengeri rablóknak. Ütőképes hajóhadat szervezett, és fokozatosan kiszorította a kalózokat az Adriáról. Sorra fogadtak neki hűséget a dalmát szigetek és a parti városok (Póla, Zára, Spalato, a mai Pula, Zadar és Split). A dózse büszkén vette fel a Dux Dalmatiae címet. Flottájával elűzte a szaracénokat Bariból. Ám dicsősége csúcsán személyes tragédia törte derékba életét: utódjául kiszemelt Giovanni fiának váratlan halála. II. Péter hátralévő három évére bezárkózott palotájának egyik szobájába. Akárcsak remete apja, ő sem volt többé kíváncsi az emberekre.

A köztársaság visszavág

Ottó (Ottone) fia tizenhat évesen lépett apja helyébe (1009–26). Szokatlan neve szintén diplomáciai manőver eredménye: a német-római császár volt a keresztapja. Szárazföldi szövetségest keresve folytatta a bevált házasságpolitikát, és az új magyar királyságra esett a választása. Géza fejedelem lányát, István húgát vette feleségül – így kerülhetett közös gyermekük, Péter később a magyar trónra. Ám Ottó nem tanulta el apja mértéktartását és kifinomult módszereit, vagy csak túlságosan ifjú volt még (sógoránál, Istvánnál csaknem húsz évvel fiatalabb). Elvetette a sulykot. Családi vállalkozásban kormányozta Velencét, fivéreinek püspökségeket adományozott. Hol volt már a nagyapja, aki saját zsebből építtette újjá a várost? A velenceiek kétszer is fellázadtak a királyként viselkedő Ottó ellen, végül elkergették. Megvédték a köztársaságot. Nem hagyták, hogy elvegyék tőlük a városállamukat. Nem akartak alattvalókként élni egy örökletes monarchiában: sosem tűrtek meg despotát maguk fölött a Serenisima fennállásának ezerszáz éve alatt (697–1797). (Ilyesmivel csak svájci kantonok büszkélkedhetnek.) A megbuktatott dózse olcsón megúszta, különösen középkori mércével mérve. A fejét és szeme világát meghagyták, csak a haját és szakállát vágták le, úgy száműzték Konstantinápolyba. Péter fia ezután menekült Árpád-házi rokonaihoz, Magyarországra, ahol 12 év múltán uralkodó lett – az egyetlen király a dózsék családjában. Velencében még egy Orseolo próbálta puccs-szerűen magához ragadni a hatalmat, de Domenico elvetélt kísérlete – Roberto Cessi olasz történész szavaival – „miserabila parodia” volt. Válaszul a családot kiközösítették, tagjai nem viselhettek tisztséget a köztársaságban, amely flottája, értékálló ezüstdukátja, kereskedőházai és bankjai, valamint Marco Polo felfedezései révén a Földközi-tenger vezető hatalmává emelkedett a reneszánsz idejére. Az Orseolók dicső napjai azonban véget értek. A szenzációs pécsi lelet jelképes végpontja ennek a rendkívüli családtörténetnek: Péterrel sírba szállt a dinasztia.

A sír

A királysírt a pécsi székesegyház altemplomában találták meg a Janus Pannonius Múzeum régészei, Tóth Zsolt vezetésével. Noha a csontok nem kerültek elő, a szakemberek biztosra veszik, hogy a temetkezési hely Orseolo Péteré. A Képes Krónika számol be arról, hogy ott helyezték nyugalomra a velencei származású uralkodót. A kora középkor szokása szerint egyedül az alapító földi maradványait temették a székesegyházakba, márpedig a pécsi bazilikát Péter építtette, egy római kori, ókeresztény temetkezőhely fölébe. A 164 centiméter hosszú sírkamra a mai altemplom padlózata alatt található, tehát a XI. századi, tűzvészben megsemmisült templom szintje alatt lehetett. A kutatók szerint a nyomok arra utalnak, hogy nem kifosztották, hanem gondosan áthelyezhették a második Árpád-házi király ereklyéit.

Frissítve: 2019.08.11. 20:56