Orbán a Merkel-találkozóra várva: "a szerkód tetszik, de tüntesd el"

Publikálás dátuma
2019.08.19. 10:17

Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Sajátosan tisztelte meg a Páneurópai Piknik 30. évfordulójának napját a miniszterelnök.
Egy zakós férfi áll háttal az út szélén, majd sliccét felhúzva megfordul, és beül egy kabrióba pajtásaihoz, és már énekli is, hogy "otthon maradnak a Youtube-linkek" - így kezdődik az Emlékszem, Sopronban című szám, aminek videóját Orbán Viktor, magyarország miniszterelnöke a Páneurópai Piknik 30. évfordulójának napján, Angela Merkel német kancellárral való közös soproni megemlékezése előtt megosztott közösségi oldalán.
1989. augusztus 19-én rendezték meg a Fertő-tó mellett az úgynevezett páneurópai pikniket, az ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon 700 NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. Merkel és Orbán ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban az alkalomból, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.
Angela Merkel is közzétett egy videót az évfordulóra várva: ebben Magyarország szerepét méltatja a berlini fal leomlása felé vivő eseménysorozatban, illetve a demokrácia és szabadság öröméről beszél.
De álljon itt a Wellhello-Halott Pénz produkció teljes szövege, ha már a magyar kormányfő ezt érezte méltónak a mai évfordulóhoz:

"Otthon maradnak a Youtube-linkek a naptej leolvad, nem véd minket elcsípve néhány horny tekintet ez a nap a saját Zeppelin kliped betelt a telóm képekkel csináljunk inkább a tieddel kamera be, a szemcsim vedd fel a szerkód tetszik, de tüntesd el

Van egy házunk ám, benne sok szoba, nézd ott van a kulcsa épp, ahol most hozzám érsz

Hozzám érsz és már ismersz is hozzám érsz, de nem úgy, mint mindenki emlékszem, Sopronban néztem a fák fölé összedőlt ágyunkban bújtunk a nap mögé

Tagadnám, de messziről megláttam ahogy csápolsz fejpántban gyere, ugorj a nyakamba hadd legyek veled szerelmes magamba mert nincs olyan, hogy nincsen jól legyünk egyszerre mindenhol van néhány VIP passom na, maradsz még, itt alszol?"
Szerző
Frissítve: 2019.08.19. 11:09

Lakással csábítják az orvosokat és a pedagógusokat – Interjú Németh Angélával

Publikálás dátuma
2019.08.19. 09:10

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Működik Rákospalota, Újpalota és Pestújhely, de a családoknak, az egyházaknak civil-és sportegyesületnek nem tud támogatást adni az önkormányzat – mondta Németh Angéla, a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje.
Van már elfogadott költségvetése a XV. kerületnek? Még mindig nincs. Eddig nyolcszor terjesztettem be a képviselő-testület elé, egyszer sem szavazta meg a többség. Az utolsó beterjesztés után a kormányhivatal vezetőjének felszólítása ellenére sem szavazta meg a Fidesz-frakció és négy független képviselő. Most a Kúria fog felszólítani bennünket, hogy végre alkossuk meg a költségvetést. Szűk egy éve polgármester. Hogyan tud úgy hitelesen kampányolni, hogy ennyi idő alatt nem tudta elfogadtatni a költségvetést? Nem engedtem a zsarolásnak. Azért nem született meg a költségvetés, mert személyi kérdésekkel kötötték össze. Magyarán a Fidesz-frakció megmondta: ha menesztem Lamperth Mónika jegyzőt, lesz költségvetés. Nem engedem, hogy ők válogassák meg a munkatársaimat. Egyébként nem én döntöttem el, hogy a polgármester nevezze ki a jegyzőt, ezt a szabályt éppen a fideszes kétharmad fogadta el. Az igaz, hogy jelenleg nem kapjuk meg az állami normatívát, de ezt visszamenőleg kifizetik, amikor lesz elfogadott költségvetése a kerületnek. Már most 1,2 millió bírságot kaptunk adatszolgáltatás hiánya miatt, ezt biztosan elveszítjük. Olyan érvek egyébként nem hangzottak el a költségvetés vitája kapcsán, amelyeket ne tudtam volna befogadni. Működik a kerület, amit tudunk megcsinálunk, de támogatásokat nem tudunk adni. Ösztöndíjat sem tudunk fizetni, ahogy civilszervezeti és egyházi támogatásokat sem. Lamperth Mónika fontosabb, mint a XV. kerületiek? Természetesen nem, de amíg nem én válogatom meg Tarlós István vagy Orbán Viktor munkatársait, addig ők se akarják az enyéimet. A költségvetés hiánya miatt pontosan mekkora összeg kieséséről van szó? Nem a pontos összeg a lényeg, hanem, hogy mondjuk egy családnál mennyi pénztől esnek el. Nem tudunk fizetni a gyerekeknek ösztöndíjat. A civilszervezetek pedig eddig programokra pályázhattak. Szerettünk volna CT gépet vásárolni, ezt sem tudtuk megvalósítani. Csak a legfontosabb utakat tudjuk felújítani, de például óvodát egyáltalán nem. Az egyik kerületi sportegyesületnél pedig csaknem 60 millió forint esett ki. Ezek mellett a megígért béremelési elemeket sem tudtuk megvalósítani a közalkalmazottainknak. Emiatt van tele az önkormányzat oldala állás hirdetésekkel? Emiatt is. De nagy a szakemberhiány az egész országban. Valamint kidolgoztuk egy Palota keresetkiegészítést, de ennek bevezetése a költségvetés hiánya miatt elmaradt. Min spóroltak még? A közbiztonság fenntartásán vagy például a tisztaságon? A közbiztonság kapcsán a minap jött ki egy budapesti felmérés, amelyben a második helyen állunk a fővárosban. Minden ellenkező híresztelés ellenére a hajléktalanok sem lettek többen, hiába szorították ki őket a belvárosból. A köztisztaság kérdésének február óta új vezetője van a kerületben, figyel is nagyon, hogy ne legyen kosz. Fontos azonban hozzátenni, hogy ez főképp a lakókon múlik. Az illegális hulladéklerakás nagy probléma, de ha nem áll ott éppen egy rendőr, vagy egy közteres, akkor gyakorlatilag lehetetlen kiszűrni, hogy ki volt az elkövető. Ezeknél is ijesztőbb, hogy a kerületi háziorvosoknál vélhetően egyszerre lesz tömeges nyugdíjbavonulás, őket pótolnunk kell, ahogy az óvodapedagógusokat is. Hogyan csábítana a kerületbe orvosokat, pedagógusokat? Lakást ígérünk nekik, amíg itt dolgoznak. Egy orvos például már ezért dolgozik itt, nemrég pedig két óvónő jelentkezett, szintén lakás reményében. Remélem a költségvetés elfogadásával a béremelés is meglesz. A fideszes ellenfele Pintér Gábor, akit nyáron becsületsértésért jogerősen elítéltek. Ő, vagy László Tamás a komolyabb kihívó? Nincsenek méréseink, de Pintér Gábor egyszer már kikapott egy polgármester-választáson. Dolgozott alpolgármesterként is, 2010 óta kerületi képviselő. László Tamásnak sikerült elhitetnie azt, hogy magas kormányközeli ismerősei, barátai vannak, akikre komoly befolyással van. Ebből 2010 és 2014 között semmi sem látszott, pedig polgármester és országgyűlési képviselő is volt. Pintér ilyenekkel nem dicsekszik, a választóknál pedig szerintem nagyjából azonos az ismertségük.
Szerző
Frissítve: 2019.08.19. 09:25

Százezernél több külföldi voksolhat az önkormányzati választáson

Publikálás dátuma
2019.08.19. 07:26
Illusztráció
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A bejelentett lakcím számít majd ősszel, nem az állampolgárság, sem az, hogy ténylegesen hol él valaki.
Mintegy 114 ezer nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár is szavazhat az október 13-ai önkormányzati választáson, ehhez regisztrációra sincs szükségük. Az önkormányzati választáson szavazati joga van a magyarországi lakcímmel rendelkező mintegy 26 ezer bevándoroltnak, menekültnek, letelepedettnek is.
Rájuk ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a magyarokra, így például ahhoz, hogy egy városban vagy községben jelöltté váljanak, nem kell az adott településen lakniuk. Ahhoz viszont, hogy jelöltet ajánlhassanak, nekik is ott kell lakniuk, tehát a lakcímüknek abban a választókerületben kell lennie. A magyarországi lakcímmel rendelkező uniós állampolgárok csak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vehetnek részt, a nemzetiségi önkormányzati választáson nem.
A külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok esetében azonban más a helyzet, ők - lakcím híján - nem szavazhatnak sem az önkormányzati, sem pedig a nemzetiségi választáson. Az önkormányzati választójog érdekessége ugyanakkor, hogy esetükben különbséget tesz az aktív és a passzív választójog között. A lakcím nélküli magyar állampolgárok nem szavazhatnak, de rájuk szavazhatnak, ha jelöltként indulnak; ehhez kérniük kell, hogy regisztrálják őket a központi névjegyzékbe.
A lakcímmel nem rendelkező, magyar állampolgárságú hajléktalanokra ugyanezek a szabályok érvényesek, tehát a szavazáson nem vehetnek részt, de választhatóak.
Frissítve: 2019.08.19. 09:07