Ha megnézzük a Fehér Ház vendégkönyvét, azt látjuk, hogy Trump számára Közép-Európa az utóbbi időben sokkal fontosabb, mint Németország vagy Franciaország, noha e két utóbbi az Egyesült Államok hagyományos szövetségese. A kontinens keleti feléről az idén már 7 legfelső szintű vezető járt az elnöknél. Azok udvarolnak neki és ő udvarol nekik. Egyik tanácsadója el is ismerte, hogy a térséget kiemelten fontosan kezelik, mind biztonsági partnerként, mind üzleti-kereskedelmi szemszögből. Egy amerikai szakértő megjegyezte, hogy Magyarország, Lengyelország és Románia rájött, mivel nyerhetik meg a politikust, így az illiberális ösztöneire játszanak rá. Merthogy Trump szeretné aláásni az európai tervet, legyen szó a Brexitről vagy az EU-ellenes érzelmekről, és ebben több vendége is egyetért vele.
Már Bush is kezet nyújtott Közép- és Kelet-Európának, de most olyan időket élünk, amikor egész Európában erősödik a nacionalizmus és repedések mutatkoznak az unióban. Amúgy a román államfő, aki nemrégiben járt Washingtonban, nem ellenséges Brüsszellel szemben, viszont bírálta, hogy Magyarország a migránsellenes nacionalizmus felé lendül ki. Dan Fried, a State Department egyik magas rangú vezetője az Obama-kormányzat idején úgy gondolja, hogy Trumpot többféle ok is vezérli, de az örvendetes, hogy az elnök közelebb akarja vinni az USA-hoz ezeket az államokat, még akkor is ha rossz ideológiai megfontolásokból. Egyébként Washington Lengyelországot ellensúlynak szánja Németországgal szemben.
A francia elnök Kelet-Európa segítségével igyekszik növelni befolyását Brüsszelben, épp ezért támogatja, hogy a térség képviselői magas nemzetközi tisztségekhez jussanak, valamint szövetségre lép több érintett állammal. A politikai tőkebefektetés részeként azzal is igyekszik magához édesgetni ezeket az országokat, hogy sorra meglátogatja őket. De nincs könnyű dolga, mert egyes lépéseit idáig határozottan úgy lehetett tekinteni, hogy azok ellentétesek a régió érdekeivel. Ám tudja, hogy új partnerekre van szüksége, miután nem tagja egyik nagy pártcsaládnak sem. Viszont Magyarország és Lengyelország igencsak belezavar a törekvéseibe, hiszen mindkettőt ostorozta, amiért visszacsúsznak a demokrácia területén.
De az elnök sokszor nem kormányokra épít, hanem olyan pártokra és emberekre, akiknek elegük van a nacionalista vezetőkből, azon kívül olyanok, mint ő: fiatalok, tanultak, városiak, lelkes liberális EU-barátok. Ezért indította a legutóbbi EP-választás előtt az Újjászületés Mozgalmat. Majd kiderül, hogy helyesen látta-e meg az űrt a közép-európai politikai piacon. Hogy ott nagy tömegeket tudjon megnyerni, ahhoz az kell, hogy megszabaduljon a bélyegtől, mármint hogy hatalmat igyekszik elvenni a térségtől és kétsebességes EU-t kíván létrehozni. Hiszen a keleti tagok meg vannak győződve arról, hogy az új felállásban ők másodrangú szereplők lennének – mondja az Európai Külkapcsolati Tanács igazgatóhelyettese.
Épp ezért küldött jelzéseket az elnök, például amikor a korábbi román kormányfő, Dacian Ciolos lett az Újjászületés vezetője, vagy amikor Kristalina Georgieva jelentős mértékben éppen az ő támogatásával került az IMF élére. De immár pártolja azt is, hogy Laura Codruta Kövesi vezesse az Európai Ügyészséget – ne pedig a francia rivális. Ez utóbbi egészen mostanáig elképzelhetetlen lett volna a részéről. De emberei sűrűn megfordulnak a térségben és olyan szövetségeseket keresnek, mint amilyen a Momentum is, amely harcol az illiberális demokrácia ellen. A francia kormánypárt egyik EP-képviselője úgy nyilatkozott, hogy szeretnék feltörni a hagyományos pártszerkezetet ezekben az országokban, ahogyan az Franciaországban is történt. Ám Párizsban hangsúlyozzák, nem óhajtanak keresztbe tenni Berlinnek, ezzel együtt azon vannak, hogy Franciaország kulcsszereplő legyen a régióban.
A konzervatív újság úgy látja, hogy beválik a német kancellár lutrija a bevándorlás ügyében, mert az egymillió ember gyorsan beilleszkedik és ellensúlyozza a csökkenő népességszámot. Mindazonáltal ellenfelei azt mondják, ha Merkel úgy érzi, hogy legázolja a nacionalista korszellem, lásd Trump hatalomra kerülését, a brit népszavazást és a kemény populisták erősödő népszerűségét, Svédországtól Olaszországig, akkor ezért csak magát okolhatja. Hiszen mindegyik fejleménybe belejátszott a német határnyitás. Német földön pedig feljött a szélsőjobbos AfD, és azóta a kormányfő sebzett vadnak számít. Ráadásul a rivális ősszel jó eredményekre számíthat a keletnémet tartományi választásokon.
Már megkezdődött a Merkel utáni korszak. Ha veszi a kalapját, az ország minden bajáért őt okolják majd. De legfőképpen a nyitott ajtók politikájáért. Csak éppen a foglalkoztatási adatok nem igazolják a bevándorlás-ellenes lobbi politikai feltételezéseit. A hét kulcsországból érkezett migránsok jó egyharmada legálisan dolgozik, adót fizet. És a szám csak nő, már ha a gazdaság nem megy át recesszióba. Vagyis nem igaz, hogy elveszik a munkát a németektől. Vagy hogy élősködőek lennének.
Hogy ilyen gyorsan alkalmazkodnak, annak oka, hogy fiatalok, egészségesek és jól képzettek. Azon kívül hatékony volt számukra szak- és nyelvoktatás, mert a munkaerőpiac igényeire épült. Végül pedig szükség van rájuk. Merkel igazi öröksége az lehet, hogy lerakta a sikeres integráció mérföldkövét. Viszont azt nem tudni, mi lesz akkor, ha beüt a gazdasági visszaesés? Megint előjön a szöveg az elorozott állásokról? Az ország északi és keleti részén már amúgy is elég nagy a nyugtalanság a globalizáció káros következményei miatt. Az AfD részéről elég, ha ismét bedobja a migráció témakörét, és máris megmérgezi a politikát.
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy a brit kormány nem teheti alku tárgyává a szigetországban élő uniós polgárokat, és a belügyminiszter csak ne fenyegessen azzal, hogy ezek az emberek kénytelenek lesznek nagyobb ellenőrzésre felkészülni a határokon, ha Nagy-Britannia október végén rendezetlenül válik ki az unióból. Persze, ha az ország kilép az EU-ból, akkor egy napon korlátozni kell a belépést, ám ilyesmivel előhozakodni, méghozzá ennyire zavaros formában, amikor még 10 hét van hátra a megjelölt határidőig, nos, az egyszerűen felelőtlenség. Mert csupán nyomást gyakorol érintett uniós polgárokra, továbbá összezavarja az üzleti világot.
Összesen 3,5 millió emberről van szó, közülük idáig egy millióan kérték státuszuk rendezését. Egyelőre nem látni, mennyire tárgyalási stratégia van a bejelentés mögött, de a bizonytalanság aligha válik a brit fél javára. A szabad mozgás kedvező a gazdaság számára, és tévedés vele zsarolni. A lépés várhatóan csak súlyosbítja a kilépéssel együtt járó megrázkódtatásokat. Johnson azt hiszi, hogy az EU csak pislogni tud, ha elegendő nyomás nehezedik rá. Nagy-Britannia nagy-nagy kárát látja, ha téved a kormányfő és belügyminisztere.
A Páneurópai Piknik évfordulója nagyszerű alkalom lett volna, hogy Merkel és vendéglátója megvitassa, Orbán migránsellenes álláspontja miként tette azoknak a magyaroknak az örökségét, akik 30 éve az első téglát ütötték ki a Vasfüggönyből. De persze látni kell, hogy Magyarország akkor is, majd a 2015-ös menekültválság idején is, csupán tranzit ország volt a jobb életet kereső emberek számára. Időközben a magyar miniszterelnök kerítést építtetett a déli határra, törvénysértésnek minősítette a migránsok megsegítését és szinte lehetetlenné tette, hogy bárki menedéket kérjen. Szombaton kijelentette, hogy eljárása teljes mértékben összhangban áll azzal, ami 3 évtizede történt és ezt könnyű belátni.
4 éve azon voltak a hatóságok, hogy megszabaduljanak a menekültektől, és azok ne akarjanak az országban maradni. Ugyanez volt a felfogás 89-ben, a keletnémetek esetében is: igyekeztek szabadulni a problémától, noha az idegenek egyáltalán nem kívántak maradni. A különbség ott van a két eset között, hogy a magyarok rokonszenveztek az NDK-sokkal, ám ez egyáltalán nem igaz napjainkban a muzulmánokra. Nem csupán Orbán tekintette az emberhullámot újabb inváziónak. A kulturális tényező itt fontos, hiszen pl. a nacionalista lengyel kormány boldogan befogad ukrán vendégmunkásokat, de a Közel-Keletről, vagy Afrikából senkit sem.
Az idegengyűlöletről folyó vita azonban eltakarja a mélyebb igazságot, hogy ti. a kisebb országokat gyakran felforgatja és különösen hátrányosan érinti, ha nagyobb államokban zűrzavar van. Magyarország 89-ben megszívta a német válságot, majd ez volt 4 éve is, köszönhetően Merkel humanista döntésének. Miközben egyáltalán nem volt felkészülve a következmények kezelésére. A mostani határzár azért létesült, mert Orbán attól félt, hogy Németország nem ereszt be több menedékkérőt. Tudta előre, hogy ez hamarosan bekövetkezik.. Magyarország nem egészen 30 év elteltével kétszer is kapuőr lett a németek számára. Csakhogy ezúttal Berlin nem szeretné, ha lebontanák határzárat a szegény Dél és a gazdag Észak között. Szóval hiába ostorozzák annyit hivatalosan a bevándorlás-ellenessége, illetve az illiberalizmus és az ügyetlen propaganda minden gusztustalansága miatt. Orbán az a fickó, aki őrt áll az ajtóban.
Az egyaránt Keleten született Angela Merkel és Orbán Viktor együtt ünnepelték a szocializmus végét, de anélkül, hogy közszemlére rakták volna ki nézeteltéréseiket. Az ilyen megemlékezések nagy előnye, hogy alkalmat nyújtanak az aktuális politikai mondandó kifejtésére és a szombati találkozó pontosan ezt igazolta. Lehetett volna belőle csörte is, mert a terep alkalmas volt rá. Nehéz olyan témát találni, amelynek kapcsán jobban eltér a két kormányfő véleménye, mint éppen a határok ügye. A német menekültpolitika megmérgezte a kétoldalú kapcsolatokat, megosztotta az EPP-t és jelképezte, milyen törésvonalak vannak Európában az alapvető értékek kapcsán.
A két politikus láthatólag túl akart lépni ezen az állapoton, ez azonban nem jelenti azt, hogy eltemették minden ellentétüket. Már a soproni evangélikus templomban úgy tűnt, hogy a vendég a házigazdának címezi szavait, amikor pl. arról beszélt, hogy az emberarcú Európa érdekében milyen fontos a szolidaritás, a szabadság és a béke. De a Városházán viszont az látszott, hogy mindketten azt kívánják hangsúlyozni, ami összeköti őket. Ám a zárt tekintetek és a meglehetősen mechanikus gesztusok egyértelműen jelezték, hogy nem egészen jutottak túl az utóbbi évek vitáin. Mindazonáltal a kancellár 5 év óta először látogatott el Magyarországra és ez azért mutatja, hogy zajlik a kapcsolatok normalizálódása. Kis lépésekben.
Az olasz Liga főnöke azt hitte, hogy már mindent megengedhet magának, ám a Parlament keresztbe fekszik, ami nagy szerencse Olaszország számára – mutat rá a kommentár. De a populista kormány 445 napos kísérlete így is mély ráncokat hagy maga után a társadalmon. Az ország megosztott, tele van nyugtalansággal, amit Salvini tüzelt fel. Arra használta fel a belügyminiszteri tisztséget, hogy félelmet keltsen az olaszok körében, dramatizálja a helyzetet, majd megmentőként lépjen fel. A megoldás nemigen érdekelte, csak az hogy tetszést arasson és abból ki is jutott neki. Közben szívesen csókolgatta a rózsakeresztet.
Ám a nagy népszerűség mind inkább a fejébe szállt, olyannyira, hogy már azt gondolta, bármit megtehet. Teljhatalomra vágyott, hogy „béklyó nélkül” kormányozhasson, ám ez gyorsan úgy nézett ki, hogy az ország átcsúszhat féldemokráciába. Orbán Viktor mintájára, Magyarország ugyanez a kategória. Salvini vesztét saját, túlzott bátorsága okozza. A törvényhozást semmibe vette, és azt remélte, hogy hamar kikényszerítheti a választásokat, csakis a saját hatalma érdekében. De úgy tűnik, hogy alaposan melléfogott. Nagy mázli Olaszország szemszögéből.
