Egy diktatúra végnapjai

A hatalom múlandó. A diktatúráé is. Pedig mindazok, akik számára természetessé válik az elnyomás, úgy látják, a reménytelenségnek nincs alternatívája.

Ez azonban nincs így – sugallja a horvát gyökerekkel rendelkező chilei író, Antonio Skármeta Szivárványos napok – Egy diktatúra megdöntésének lélekemelő története című munkája. Chilében több mint háromezren tűntek el nyomtalanul az 1973-ban az Egyesült Államok hathatós támogatásával hatalomra került Augusto Pinochet elnöksége alatt. Legalább 30 ezer embert megkínoztak. A makrogazdasági adatok ugyan valósággal lenyűgözőek voltak ekkoriban, a lakosságnak csak egy szűk rétege arathatta le a liberális gazdaságpolitika gyümölcseit. Sok ezren kerültek a rezsim feketelistájára. Ők egészen a demokráciáig nem kaphattak munkát. Így a 2014-ben a legrangosabb chilei irodalmi díjjal jutalmazott Skármeta regényének főhőse, Adrián Bettini sem. Pedig nem nevezhetjük született hősnek, vagy forradalmárnak, mindössze annyi volt a rovásán, hogy embertársai segítségére sietett a demokrácia melletti tüntetéseken. A humanizmus azonban a diktatúrák egyik legnagyobb ellensége.

Bettinit hazája legjobb reklámszakemberének tartották. Amikor az enyhülés éveiben, a nyolcvanas évek vége felé, Pinochet már nem volt annyira fontos az amerikai adminisztráció számára, Chile nagyon lassan elindult a demokrácia felé vezető úton. 1980-ban alkotmánymódosítás révén, nyilvánvaló csalással érték el, hogy Pinochet újabb nyolc évig maradjon a hatalomban, 1988-ban azonban már erjedésnek indult a diktatúra, s az ellenzék az állami tévében 15 percet kapott arra, hogy megmagyarázza, miért mond nemet a „népszavazásra”, amellyel újabb nyolc évre legitimálnák az elnyomást nemcsak a bel-, a külföld szemében is. Bettinit először a hatalom próbálja megszerezni magának, ám az ígért mesés honorárium ellenére is nemet mond arra, hogy ő legyen a diktatúra kampánymenedzsere. Erkölcsi okokból. (Családját jó ideje felesége tartja el.) Az 16 pártból álló ellenzék is megkeresi, el is vállalja a feladatot, méghozzá ingyen, ám kampányfilmjével elégedetlenek voltak Pinochet ellenfelei. Hiányolták belőle a radikalizmust, a „szivárvány”-koalíció pártjai szerint a filmben vérnek kellett volna folynia.

Az ízig-vérig humanista reklámfilm, minden jóslatra rácáfolva, óriási siker lett. „Az a tizenöt perc csillagrobbanás volt, melynek látványa nem homályosult el az adás végeztével: mindenfelé újabb fénycsóvákat, energiahullámokat hozott létre. Enyhült az emberek komorsága, keserű arckifejezésük mosollyá oldódott” – olvasható a regényben. Nyilvánvaló azonban, hogy nem ez a negyedóra buktatta meg Pinochet rezsimjét. Az emberek felismerték a történelmi pillanatot. Azt, hogy végre esélyük van leszámolni a diktatúrával.

A rendszerváltozás előtt és alatt minket is ugyanezen érzések kerítettek hatalmukba. A remény, a lelkesedés, egy jobb világba vetett bizalom a sötétség évtizedei után. „Az a tollvonásnyi demokrácia, melyet Pinochet megkockáztatott, átszakította a gátat” – írta Skármeta. A gátszakadás azonban számos veszéllyel is jár. A távoli, tőlünk úgy 13 ezer kilométerre lévő Chilében mindenesetre az emberek túlnyomó többsége még ma, 2019-ben is bízik a demokrácia lelkeket gyógyító erejében…

Infó:

Antonio Skarmeta: Szivárványos napok – Egy diktatúra megdöntésének lélekemelő története

Európa Könyvkiadó, 2017.