vádemelés;Simonka György;

Vádat emeltek Simonka György ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését - olvasható az ugyeszseg.hu-n megjelent közleményben. 

A vádirat lényege szerint Simonka György és társai tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

A mai napon a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben 33 személy ellen emelt vádat, akik közül csak Simonka György közszereplő. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek.