kajak-kenu;

2019-08-22 17:43:32

80 dekával kevesebb, maradhat? Ki van zárva!

Kizárták az 500 méteres kajak kettesek versenyéből az előfutam után a címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta párost a szegedi világbajnokságon, mert a duó hajója 80 dekagrammal könnyebb volt a megengedett alsó súlyhatárnál. A hibára azután derült fény, hogy Kárászék az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy fölénnyel megnyerték saját futamukat.

"El kellett telnie néhány órának, hogy egyáltalán felfogjam, mi is történt, a következményeibe pedig bele sem merek egyelőre gondolni - mondta a szegediek versenyzője, Kárász Anna az NSO-nak. - Ha szabadjára engedném a gondolataimat, azzal kellene szembesülnöm, hogy elúszott minden, amiért egész évben dolgoztam, dolgoztunk, és csak sírni tudnék. A világbajnokságot megelőző sajtótájékoztatón kérdezgették, nem érint-e rosszul, hogy nem vagyunk benne a négyesben, most sajnos az a határozott válaszom lenne rá, hogy de igen, nagyon rossz, hogy nincs másik számom. Danutának annyiban más a helyzete, hogy neki ott van az egyes, amire koncentrálnia kell. De nekem nincs, ami elvonja a figyelmemet a történtekről. Azt is nagyon sajnálom, hogy ez lett volna az első magyarországi felnőtt-világbajnokságom – és talán az utolsó is –, és szegedi versenyzőként ez még inkább fájó." 

"Hideg zuhanyként értek bennünket a történtek. A páros edzője, Somogyi Béla a versenyt megelőző napon és a verseny előtt is ellenőrizte a hajó súlyát, ami 18,05 kiló volt, a futam után azonban mind a két mérleg 17,20 kilogrammot mutatott. Nem tudjuk az okát a különbségnek” – ismerte el Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, Somogyi rendkívül precízen szokta elvégezni a hajó előkészítésével, mérlegelésével kapcsolatos feladatait, amellyel sosem volt még hasonló probléma. – El sem tudom képzelni, hogy történhetett, nem találunk rá magyarázatot. Nyolcvanöt dekát nem lehet elnézni. A bíróknak egyértelműen igazuk volt, a szabály az szabály, hasonló esetben mindenki mással is így járnának el a versenybírók.” 

A magyar kajak-kenu történetében nem ez az első, hogy a megengedettnél könnyebb hajó miatt zártak ki valakit: a 2012-es duisburgi Világkupa-versenyen az 500 m középdöntőjében Kovács Katalin és Janics Natasa járt ugyanígy, az ő hajójuk tizenkét dekával volt könnyebb a megengedettnél. A többi magyart nem érte hasonló kellemetlen meglepetés mindenki versenyben maradt, a parakenus Juhász Tamás a VL2-es kategóriában ötödik lett, ezzel kijutott a tokóiói paralimpiára.