kivándorlás;orvoshiány;

2019-08-23 08:00:13

Ahol dohos nacionalizmussal leplezik a lopást, onnan menekülnek a fiatalok

Romániában és Bulgáriában egész körzetek néptelenedtek el, de nálunk sem rózsás a helyzet.

A Páneurópai Piknik kései, de tragikus következménye, hogy a keleti országokból százezrek vándoroltak Nyugatra, de az összkép is lehangoló – fejti ki a Süddeutsche Zeitung kommentárjában a neves osztrák író, Karl-Markus Gauss. Azzal érvel, hogy az érintett kormányok szinte kivétel nélkül dohos, nacionalista politikát folytatnak, többé-kevésbé megszállottan próbálják kiiktatni a sajtószabadságot, kifordítani sarkaiból a jogállamot, megszabályozni a társadalmat, már ahol nem arról van szó, hogy korrupt módon elsikkasszák az EU pénzét. A szerző elismeri, hogy haragszik Orbánra és Kaczynskira, de azt ajánlja, hogy abból a szempontból is vizsgáljuk meg a helyzetet, mit adott az unió az új tagoknak.

Először is katasztrofálisan érintette őket a migráció, egészen pontosan a kivándorlás. Emiatt sok helyütt egész körzetek néptelenedtek el, ezrével mentek el román és bolgár orvosok, hiányuk odahaza egyre kínzóbb. Emiatt megint csak újabb és újabb tömegek veszik kézbe a vándorbotot. Főként fiatal és tetterős emberek. Bulgáriában másfélmillióval, Romániában csaknem 4 millióval csappant meg a népességszám az áttelepülések miatt. A gazdag Nyugat nem képez elég orvost, inkább a szegény Keletről gondoskodik az utánpótlásról, mert az olcsóbb. De nincs olyan társadalmi réteg a volt szocialista országokban, amelyet ne érintene hátrányosan a jelenség.

Csakis a populisták profitáltak belőle, akik mindenre nacionalista választ adnak és képesek választóikat nemzeti alapon felpiszkált közösségben egyesíteni. A méltóság és a jólét boldog korszakát ígérik a híveknek, még akkor is, ha csupán bezárkózással sikerült úrrá lenniük a globalizálódás kellemetlen következményein. Magyarországról százezrek álltak tovább, ám Orbán abban az örömben részesíti az otthon maradottakat, hogy tudhatják: falak, kerítések veszik körül őket. Ez a fajta nacionalista akcionizmus természetesen nem oldja meg a gondokat, amelyek kiváltják a tömeges elvándorlást. Ezzel együtt tévedés azt hinni a Nyugaton, hogy csakis a nacionalizmus képes tönkretenni Európát. Mert a nacionalizmus nem ok, hanem a baj legrosszabb következménye.