Szíriában a lezárásához közeledik a nyolc éve tomboló háború, de a végét nagyon elhúzzák. Nincs mindent eldöntő ütközet, csak lassú kivéreztetés, ahol minden érdekelt fél az utolsó pillanatig próbálja menteni, ami menthető. Az már rég kijelenthető, hogy az egykori lázadók vereséget szenvedtek. Az északi Idlíb tartomány, amelyet különféle terrorszervezetekkel megosztva még úgy-ahogy uralmuk alatt tartanak, április óta körbe van zárva és ostrom alatt áll. A térségben néhány tízezer fegyveres lehet még, akik minden bizonnyal a végsőkig kitartanak, ám túlélésük inkább annak köszönhető, hogy ebben az offenzívában Irán alig, Oroszország pedig csak félgőzzel segít a szír kormányerőknek.
A hét elején heves bombázások és légicsapások után Han Sejkun is elesett (az al-Kaidához köthető Hajat Tahrír as-Sám szerint „átcsoportosítottak”). A település stratégiailag fontos: ezen keresztül fut végig az autópálya, amely összeköti Damaszkuszt az ország (egykor) második legnagyobb városával, Aleppóval. Ugyanakkor jelképes szerepe is van, ugyanis az egyik legrégebbi lázadó központról van szó, 2017-ben pedig az keltett nagy felháborodást, hogy a vádak szerint vegyi fegyvert vethettek be itt a kormányerők a civil lakosság ellen.
Az elmúlt négy hónapban tehát az Aszad-rezsim ha egészen lassan is, de apránként előrenyomulva szorítja ki ellenfeleit. Persze korántsem ellenállás nélkül: az ENSZ becslései szerint az utóbbi hónapokban már legalább 500-an haltak meg, és több százezren kényszerültek ismét lakóhelyük elhagyására. A tartomány nagyjából hárommilliós civil lakosságának nagy része egyébként is belső menekült, akik 5-10-szer is útra keltek már, nyomukban a háborúval. Ezúttal azonban úgy tűnik, zsákutcába futottak. A damaszkuszi híradások szerint ugyan a polgári lakosságnak menekülő folyosót nyitottak, ám az erősen kérdéses, ki mer még visszatérni. A másik irány Törökország felé egyelőre szintén zárva van, és persze Ankarának nagyon nem hiányzik egy újabb menekülthullám.
Nem is csoda, hogy Törökország időt húz, próbálja életben tartani az oroszokkal kialkudott, de már recsegő-ropogó tűzszünetet. Kezd azonban a törököknek is forró lenni a talaj: a héten már egyik konvojukat is találat érte, amelyben hárman – állítólag szírek – életüket vesztették. A damaszkuszi verzió szerint a törökök lázadókat próbáltak menekíteni, Ankara azonban figyelmeztetett, az Aszad-rezsim a tűzzel játszik, ha erőiket célba veszi. Csakhogy ha mindenki tartja magát a saját forgatókönyvéhez, nem lesz más választás. Bassár al-Aszad elnök ismét azt ígérte, hogy a hadműveleteket addig folytatják, amíg Szíria teljes területét fel nem szabadítják. Márpedig akkor Idlíb, a török befolyás alatt álló részek (12 török megfigyelőpont is üzemel Észak-Szíriában), és előbb-utóbb a kurdok uralta területek is sorra kerülnek. Kérdés, hogy mit szól a szír-török összeakadáshoz Oroszország, amellyel – különösen az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer megosztó vásárlásával – igyekszik szorosabbra fűzni a viszonyt Recep Tayyip Erdogan török államfő. A tervek szerint szeptember 16-án a török fővárosban találkozik a török, az orosz és az iráni vezető, akkor ismét meggyőzhetik egymást, hogyan képzelik el a szíriai rendezést.
A békére még várni kell: Idlíb után következhetnek a kurdok területei is, amelyeknek a függetlenségét Aszad ugyancsak kizárta. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, itt már amerikai érdekekkel – és Manbídzsban katonákkal – is számolni kell, a törökök viszont ebben a vitában a másik oldalon állnak, a szemükben a kurdok terroristák. Erdogan ígérete ellenére az Eufrátesz keleti oldala elleni török invázió egyelőre elmaradt, próbálnak egyeztetni Washingtonnal a megoldásról. Ha nem sietnek, számolhatnak azzal, hogy hamarosan Damaszkusz és Moszkva is beleköphet a levesükbe.
