Erdély;

2019-08-24 07:10:00

Emlékezés az úzvölgyi temetőben – Provokációtól tartanak a hatóságok

Egy szervező azt mondta lapunknak, hogy folyamatosan egyeztetnek a román rendőrséggel és a reményeik szerint atrocitásoktól mentes lesz a rendezvény.

Hétfőn tartják a hagyományos éves megemlékezést a romániai úzvölgyi katonatemetőben, a rendezvényen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mellett más szervezetek is részt vesznek – értesült a Népszava.

Úgy tudjuk, az ottani hatóságok provokációtól tartanak, román információk szerint ugyanis Magyarországról a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk Mozgalom tagjai is jelen lesznek. Egy szervező azt mondta lapunknak, hogy folyamatosan egyeztetnek a román rendőrséggel és a reményeik szerint atrocitásoktól, provokációktól mentes lesz a rendezvény.

Mint ismert, az úzvölgyi katonatemetőbe a szomszédos Dormánfalva polgármestere – engedély nélkül – román katonasírokat is létesített, emiatt június elején erdélyi magyarok tartottak a helyszínen békés tiltakozást. A rendezvényt román futballhuligánok támadták meg, a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia.

Lapunk információi szerint Romániában attól is tartottak, hogy a júliusi tusnádfürdői találkozó idején valamelyik vezető kormánypárti politikus „spontán látogatást” tesz az úzvölgyi temetőben, de erre végül nem került sor.