Csaknem 24 milliót fizetnek a kaposváriak a beköszönőfalért

Publikálás dátuma
2019.08.24. 06:30

Fotó: Röhrig Dániel
Ennyi pénzért 80-90 négyzetméteres belvárosi lakást vagy egy közel 200 négyzetméteres családi házat lehet venni a városban.
Készül a beköszönőfal a sportközpontnál – osztotta meg büszkén augusztus elején a Facebookon a hírt Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere. A fotó vegyes fogadtatásra talált, ám ekkor még csak esztétikai szempontok szerint érkeztek kritikus hozzászólások. A napokban viszont Kováts Imre, a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője azt is nyilvánosságra hozta, hogy a beköszönőfal 23,66 millió forintjába került a kaposváriaknak.  A multifunkciós sportarénát május elején adták át, az eredetileg 4,399 milliárd forintos beruházást a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó, s a somogyi megyeszékhelyen igencsak sikeres ZÁÉV Zrt., valamint az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal jó kapcsolatokat ápoló, s a közbeszerzéseken komoly sikereket felmutatni tudó Paár Attilához köthető FÉSZ Zrt. konzorciuma nyerte el. A költségek persze nem sokkal az átadás előtt emelkedtek, végül 4,67 milliárdból sikerült felhúzni a cirka két és félezres csarnokot. (A ZÁÉV Zrt. újította fel egyébként több mint egy évet megcsúszva a vasútállomást, s végzi jelenleg a színház szintén jelentős késében lévő, s félmilliárddal megdrágult rekonstrukcióját is.)  A beköszönőfalról néhány nappal az aréna átadása előtt kötött szerződést az önkormányzat műszaki és pályázati igazgatósága a ZÁÉV-vel: az április 29-én aláírt kontraktus szerint július 15-re állnia kellett volna, ám még jelenleg is körbe van kerítve, mint munkaterület. Az építményt látva már a több mint egy hónapos csúszás is nehezen érthető – különösen egy eredendően 2,5 hónaposra tervezett munkánál –, ám a csaknem 24 millió forintos ár még kevésbé magyarázható. Ennyi pénzért ugyanis 80-90 négyzetméteres belvárosi lakást, vagy csaknem kétszáz négyzetméteres zöldövezeti családi házat lehet venni a somogyi megyeszékhelyen. – Ezt az építményt a legjobb anyagokból is ki lehetett volna hozni tízmillió forintból – állította egy helyi építész, aki szerint még akkor is túlárazott a beköszönőfal, ha a tervező egyedi dizájnnak tartotta alkotását, s ezért horribilis díjat számított fel. Kíváncsiak voltunk, milyen tételekből állt össze az építmény költsége, ezért megkerestük a kaposvári önkormányzatot, amely azonban cikkünk megjelenéséig nem válaszolt kérdéseinkre.
Szerző
Témák
Kaposvár
Frissítve: 2019.08.24. 09:25

Ötven nap a választásig – Az MSZP-Párbeszédnek, a DK-nak és a Momentumnak lesz a legtöbb jelöltje az ellenzéki oldalon Budapesten

Publikálás dátuma
2019.08.24. 06:00

Szombaton kezdődik az őszi önkormányzati voksolás hivatalos kampányidőszaka. Budapesten az MSZP-nek, a DK-nak és a Momentumnak lesz az ellenzéki oldalon a legtöbb jelöltje, az LMP és a Jobbik leszakadt.
A fővárosban található 289 egyéni körzet 35 százalékában az MSZP-Párbeszéd, 24 százalékában a Demokratikus Koalíció (DK), 23 százalékában a Momentum, 7-7 százalékában az LMP és a Jobbik, 4 százalékában pedig a civilek indítanak jelöltet – tudta meg a Népszava. Budapest 23 kerületéből 11-ben indít polgármester-jelöltet az MSZP-Párbeszéd, hatban a DK, négyben a Momentum, egyben a Jobbik, Ferencvárosban pedig a független Baranyi Krisztina méretteti meg magát.  – Budapesten lezárultak a vitás kérdések, mindenben megegyeztünk. Egyértelmű, hogy Karácsony Gergely a főpolgármester-jelölt és minden kerületben megvan a polgármester-aspiráns is, miután Baranyi Krisztina megnyerte a ferencvárosi előválasztást – fogalmazott lapunknak Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke. Kiss Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője érdeklődésünkre azt mondta, valószínűleg a szocialisták rendelkeznek még mindig a legnagyobb olyan gárdával, amely látott már önkormányzati testületet. – Ez az oka annak, hogy arányaiban nekik lesz a legtöbb emberük – vélekedett a szakértő. A politológus szerint egyébként az elosztástól függetlenül, jó szereplés esetén sem lehet azt mondani, hogy az MSZP nyert, hiszen nem indulnak egyedül, az összes párt feloldódik egy ellenzéki „masszában”.
– Nem tudni arról, hogy bárki elégedetlen lenne az elosztással – vélekedett lapunknak Virág Andrea. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója felidézte, hogy bár az ellenzéki pártok között voltak konfliktusok a megállapodás előtt, de ezek személyi jellegűek voltak. – Az MSZP-Párbeszéd sokkal jobban uralta a terepet, de ezt az EP-választás átrajzolta – fogalmazott, azt is megjegyezve: a Momentumnak ismét egy olyan voksoláson vesz majd részt, amilyenen még nem indult. – Miután a nulláról indulnak, mindenképpen előrelépés lesz, ha győznek az egyéni jelöltjeik. Az elemző szerint az MSZP nem számíthatott arra, hogy fenntartja domináns szerepét, de a Jobbik és az LMP sem kalkulálhatott jobb feltételekkel. – Az LMP például a tavalyi országgyűlési választáson még 10 százalék felett volt, ez idén májusra 5 százalék alá apadt. Ehhez képest a 7 százaléknyi egyéni képviselő hely nem tragédia – tette hozzá. A hivatalos kampány egyébként szombaton, azaz az október 13-ai választást megelőző ötvenedik napon kezdődik és a voksolásig tart. A polgármester, a képviselő- és a főpolgármester-jelöltek szeptember 9-én, délután négy óráig adhatják le az induláshoz szükséges aláírásokat. Ez településtípusonként eltérő szám.
A listákat szeptember 10-éig lehet bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVI). A jelöltek sorrendjét szeptember 9-én, míg a listáékét szeptember 10-én sorsolják. A plakátokat november 12-éig kell eltávolítania azt azokat kihelyezőknek. A testület adatai alapján egyébként péntek hajnalig 308 jelölő szervezet került nyilvántartásba.
Vidéken egyébként a nagyvárosok zömében szintén egy ellenzéki kihívója lesz a kormánypárti indulónak. Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a 23 megyei jogú városban 9 helyen MSZP által állított polgármesterjelöltek vannak. Az MSZP-nek országosan több mint 600 képviselőjelöltje lesz – fogalmazott, hozzátéve: szép számmal vannak olyan települések is, ahol független polgármesterjelölteket, vagy akár a DK, a Momentum, a Jobbik jelöltjeit támogatja a párt helyi szervezete.
Szerző

Több mint 5 milliárdot költött a kormány egy pécsi sporttelepre, az egészségügy ma sem kapott semmit

Publikálás dátuma
2019.08.23. 21:57
A kép illusztráció
Fotó: TOSHIFUMI KITAMURA / AFP
Az alapkövet letevő államtitkár reméli, hogy a következő években éves szinten folyamatosan is támogatáshoz juthat a Pécsi Vasutas Sportkör telepe.
Sok milliárd forint közpénzből valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le. Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára volt az, aki a kormány nevében kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta, hogy erre bezzeg van pénz. Rákossy szerint
a klub fejlesztési programját 2017-ben a kormány 4,6 milliárd forinttal támogatta, tavaly decemberben pedig további 800 millió forintot kapott földvásárlásokra.

Az államtitkár bizakodásának is hangot adott, hogy a következő években az infrastrukturális fejlesztések mellett a PVSK éves szinten folyamatosan is működési támogatáshoz juthat. Czerpán István, a PVSK elnöke az alapkőletétel után az MTI-nek arra is kitért, hogy a régi kosárlabdacsarnok helyett a 4,6 milliárdos támogatástól függetlenül mintegy nettó 920 millió forintból épült új létesítmény.
Miközben ismét több mint 5 milliárd forint közpénzt költött Magyarország kormánya a versenysportokra, azért álljon itt az is, hogy mire nem költöttek. Pusztán a pénteki hírekből szemezgetve elmondható, hogy nem költöttek az egészségügyre, ezért orvoshiány miatt megszűnt az ortopédia a Kútvölgyi Kórházban, valamint sztrájkra készülnek a fogorvosok. Továbbá, az Orbán-kormány azért sem tett semmit, hogy az árak és a fizetések jobban harmonizáljanak, így rengetegen az iskolakezdés pár tízezer forintos költségei miatt kénytelenek eladósodni.
Témák
közpénz