külügyminiszter;India;Újdelhi;

2019-08-26 09:00:00

Régi ismerős Budapesten az indiai külügyminiszter

A tapasztalt karrierdiplomata 1990-től a magyar fővárosban szolgált nagykövet-helyettesként.

Magyarországra látogat ma Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter Moszkvát és Varsót is érintő európai körútja során. Nem lesz ismeretlen számára a terep, hiszen a tapasztalt karrierdiplomata 1990-től Budapesten szolgált nagykövet-helyettesként. Talán ennek is köszönhető, hogy útba ejtette indai léptékben kicsiny hazánkat, bár például már 2013-ban is előfordult, hogy az újdelhi diplomácia akkori vezetője beszédet tartott az aktuális budapesti külképviselet-vezetői értekezleten.

Mégis jelentős a vizit, hiszen csupán az indiai fővárosban, Újdelhiben kétszer többen laknak, mint egész Magyarországon. Az ország 1,3 milliárdos népességével a második a világon, de az ENSZ előrejelzései szerint 2024-re leelőzhetik Kínát. Közben a gazdaságuk is hasít, a GDP növekedés évek óta 6-10 százalék között teljesít. India tehát óriási piac, ahol a magyaroknak is lehet keresnivalójuk. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kereskedelmi forgalom ugyan minden évben bővül, de negatív a mérlegünk: tavaly a 123,3 milliárd forintos behozatalra 74,9 milliárd forint kivitel jutott. Nem vezetett látványos eredményre a nagy csinnadrattával beharangozott déli nyitás sem, Indiában két kereskedőházat nyitottunk, de az egyikre alig másfél év után lakat került.

Subrahmanyam Jaishankar kinevezését Narendra Modi miniszterelnök második kormányában egyébként az egyik nagy meglepetésként értékelték, mert a pozíciót általában lojális párttagok vagy fontos koalíciós partnerek kapják, nem karrierdiplomaták. Az új külügyminiszter már eddig is államtitkárként dolgozott, előtte pedig a két rendkívül fontos államban, az Egyesült Államokban, előtte pedig Kínában szolgált nagykövetként. A média kőkemény tárgyalóként, a nagyhatalmak kiváló ismerőjeként jellemzi. Fontos szerepe volt abban, hogy 2017-ben sikerült rendezni Kínával a Dokhlam-fennsíkon kialakult határvitát, és a 2006-os indiai-amerikai nukleáris megállapodás tető alá hozásából is kivette a részét.

Most is alkalma nyílt megcsillogtatni diplomáciai tudását, miután Újdelhi nemrégiben bejelentette a vitatott hovatartozású Kasmír régió különleges státuszának megszüntetését, ami különösen Pakisztánban, de nemzetközileg is nagy port kavart. Jaishankar éppen néhány hete járt az ügyben Pekingben, majd kereken nemet mondott Donald Trump amerikai elnök közvetítői ajánlkozására is, most pedig már Budapesten tárgyal... Magyarország a kérdésben egyébként nem foglalt állást, - nem is lenne értelme – uniós szinten a konfliktus tárgyalásos rendezését sürgették.