– Mikor volt az első margitszigeti Fenyő-koncert?
– Még a múlt században. Kilencvenhétben.
– Emlékszel az első számra?
– Nem. Talán a Viva rock and roll volt.
– Miért éppen az?
– Mert azzal a címmel hirdettük a bulit.
– Te találtad ki?
– Tegeződünk?
– Gyakorolok. Azt kérte a szerkesztő, ne játsszuk meg magunkat, azaz ne úgy írjam meg az interjút, mintha egy idegennel beszélgettem volna. Tehát tegezzelek a cikkben.
– De mi magázódni szoktunk!
– Azt ő nem tudhatja. Szóval, a tiéd volt az ötlet annak idején?
– Nem, a menedzseremé. De nyomban ráéreztem: remek a gondolat. Már az első alkalommal mikrofonba mondtam, hogy igyekszem ebből hagyományt teremteni.
– Elfogultság nélkül állíthatom, hogy sikerült. Ha jól számolom, a huszonharmadik Margitsziget-fesztivál következik.
– Rosszul számolod: a huszonnegyedik.
– Az hogy' van?
– Két olyan esztendő is volt, amelynek során dupla koncertet adtam a szabadtéri színpadon. Az ezredforduló után viszont egy év kimaradt.
– Miért?
– Mert az egyik menedzseremtől már elbúcsúztam, a másik pedig még nem érkezett meg.
– Lelki szemeimmel látom, amint a szigeti színpad hirdetőtáblájára kiteszik: „Menedzserváltás miatt az idei Fenyő-hangverseny elmarad.”
– Nyilván nem tették ki. De ne vicceljük ezt el, mert komoly dologról van szó. A szigeti szabadtéri színpadon, ahol korábban csak a klasszikus muzsikának voltak tradíciói, én játszottam először rock and rollt. Mármint a kísérő zenekarom és én. Ez pedig nagyon fontos nekem.
– Akár a Sziget?
– Annak, aki a tizenharmadik kerületben élte gyerek- és ifjú korát, a Sziget különleges hely.
– Annak is, aki a Szent István körút túloldalán, az ötödikben élte...
– Nyilván. Szóval, a Sziget hallatlanul közel áll a szívemhez. Mondhatni, szívügyem. Már csak azért is, mert az első, ami a Szigettel kapcsolatban eszembe jut, az a szerelem. Tudok még sok mindent mondani a sportuszodától a Paláig, a Jászai Mari térről a Casino megállóhoz hajózó Hapci vagy Tudor motorostól az egykori Rózsakert étteremig, ahol Palkó Barna zenekara sorakozott fel a jellegzetes kottatartók mögött, hogy eljátssza a Tico-ticót vagy a Petite fleurt. Mindez külön-külön is maga a romantika, de összekötik valamennyit a csajok. Hiszen mindenhova miattuk jártunk.
– Akkor stimmel az idei koncert címe: Csókkoktél. A szlogen csupán bemondás vagy létezik mindig valamilyen koncepció?
– Annyiban feltétlenül van elképzelés, hogy a koncert egy részét a címnek rendelem alá. Most, azaz augusztus utolsó napján az első harmadban csakis olyan dalokat adunk elő, amelyekben benne van a csók.
– A repertoár hogyan áll össze?
– A számlistában legalább tíz hely foglalt, mert ha a legnagyobb slágereimet nem játszanám el, akkor becsapnám a közönséget.
– Melyek azok, amelyeket nem lehet kihagyni?
– Az első kettő a Csavard fel a szőnyeget és a Csókkirály. De ott van a Made in Hungaria is; abban az szólal meg, miként működöm együtt a publikummal. Megírásakor a közönség vezette a kezemet. S nem mulaszthatom el a Napfény a jégent sem. Arról már a komponálás idején éreztem, sláger lesz. A lemez a Rózsa Records gondozásában jelent meg, akárcsak Charlie első szólóalbuma. Kilencvennégyet írtunk, akkor volt a futball-vb Amerikában. Rózsa István kitalálta, hogy a meccsek szünetében egy-egy Charlie- és Fenyő-nóta szóljon a televízióban. Tőlem a Fiatal a nyárt választotta. Én meg azt mondtam, a Napfény a jégen jobb lesz. Akkoriban rövid ideig Budán laktam. S egy rózsadombi élelmiszerboltban egy úr megszólított: az az új szám a tévében nagyon jó. Mindjárt tudtam, hogy nekem lett igazam.
– Már akkor is volt retróhullám?
– Magam ilyesmit soha nem érzékeltem; én azt éreztem, hogy mindig divatban vagyok. A kilencvenes években épp olyan sikerem volt, mint a hatvanasokban. Hullámvölgyeim nekem is akadtak, naná. De azok nem ebből fakadtak.
– A tíz kötelezőn kívül hány számból válogatsz a kűrhöz?
– Nagyjából ezer dalom van, ezek közül négyszázat publikáltam.
– S a többi?
– Az most már alighanem ott marad a fiókban. Számításom szerint legföljebb ötnek akad némi esélye arra, hogy elővegyem.
– Lesz ezúttal meglepetés?
– Jó kérdés, mert amint erre válaszolok, máris lelövöm a poént. De mindegy: a Csókkoktél jegyében előadjuk Connie Francis dalát, az Everybody's Somebody's Foolt a magam szövegével, Csókolni csak szívvel szabad címmel.
– Megkérdezhetem, hogy vagy?
– Te igen. Ám ez olyan kérdés, amelyre nem érdemes válaszolni, a felelet ugyanis senkit nem érdekel. Aki felületesen arról érdeklődik, hogy vagy, azt teljességgel hidegen hagyja, mi van veled valójában.
– Azért kérdem, mert kettőnél kicsit több esztendő múlt el azóta, hogy anyukád azt mondta a Csavard felről, hogy az egész jó, talán egy-két évig is sláger lehet.
– Lekopogom, jól bírom a koncerteket fizikailag, torokkal és érzelmileg is. Egyrészt használ az adrenalin, másrészt működik a kölcsönhatás: minél jobban érzi magát a közönség, annál jobban érzem magam én. A környezet pedig inspirál arra, hogy valóban szórakoztassam, esetleg átszellemítsem a publikumot. Már az sem volt véletlen, hogy a Rock and roll party nagylemez borítófotója a Casinóban készült nyolcvanegyben. S a csillagok alatt koncertezni, az nem olyan, mint másutt.
– Hol nincsenek csillagok?
– De nekem azok a Szigetről jutnak az eszembe.
Infó:
"Csókkoktél"
Fenyő Miklós koncert
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
augusztus 31.
