Fodor Gábor lemond a Magyar Liberális Párt éléről

Publikálás dátuma
2019.08.27. 17:18
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke lemondott posztjáról
Fotó: Népszava
Csak együttműködéssel lehet legyőzni a Fidesz autoriter rendszerét, ehhez viszont új vezetőre van szükség – indokolta döntését a jelenlegi pártelnök.
Bejelentette Fodor Gábor, hogy lemond a Magyar Liberális Párt elnöki posztjáról – tudatták közleményben a liberálisok. Fodor ezt a párt hétfői küldöttgyűlésén közölte, döntését pedig két dologgal magyarázta: eddig nem sikerült kellőképpen megerősíteni az MLP önálló politikai képviseletét; másrészt, a Fidesz-autokráciával szembeni új, ellenzéki együttműködésben olyan pártelnökre van szükség, akit „nem terhelnek az elmúlt évek vitái”. A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor. 
Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, hogy önálló képviselete legyen a szabadelvű politikának. 2014-ben a párt elnökeként bejutott a magyar országgyűlésbe, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője vette át a liberális eszmék képviseletét a Parlamentben.
Szerző

Siófokon közös polgármesterjelölt van, és kapásból hadat üzent az oligarcháknak

Publikálás dátuma
2019.08.27. 15:32

Lengyel Róbert civil és összellenzéki együttműködés révén a Becsülettel Siófokért Egyesület színeiben indul újra az október 13-i választáson.
„Siófokból nem lesz Keszthely – mondta kampánynyitóján Lengyel Róbert független siófoki polgármester, aki civil és összellenzéki együttműködés révén a Becsülettel Siófokért Egyesület színeiben indul újra az október 13-i választáson. Hangsúlyozta: fontos, hogy a Balaton-parton minél több olyan független településvezető kerüljön pozícióba, aki még gátat tud és mer szabni a „Balaton-part elrablásának”. „A Balaton, a siófoki Balaton-part minden magyaré, így egyetlen párt és egyetlen pártnak a lovagjai sem sajátíthatják ki maguknak – folytatta a siófoki polgármester. – Keszthely és még jó néhány parti település már elesett, Siófokot nem adjuk, nem hagyjuk!” Ehhez persze – így Lengyel – az kell, hogy október 13-án őt és a Becsülettel Siófokért Egyesület képviselőjelöltjeit válassza meg a város népe. „Ez esetben szabad strandot fizetőssé tenni – csak a testünkön át! Nemrég nyilatkozta egy hírportálnak a strandjainkat fenntartó önkormányzati kft. vezetője: nem jön ki a matek, egy kilométer fizetős strand bevételéből hosszú távon nem lehetséges 16 kilométer szabad strand fenntartása. Én meg azt mondom, igenis kijön a matek: a balatoni panorámával rendelkező vízparti ingatlanok (zömében az utóbbi időben gomba módra épült apartmanházak zömmel nem helybéli tulajdonosai) különadóztatásából. Ha többségünk lesz a képviselő-testületben, itt nem nyúlnak le minden szabad partot az oligarchák. Már most üzenem a milliárdosoknak: nálam hiába kopogtatnak...”
Szerző
Frissítve: 2019.08.27. 17:11

Fordulat jön az időjárásban: akár 15 fokkal is hidegebb lehet a jövő héten

Publikálás dátuma
2019.08.27. 15:20

Fotó: Shutterstock
Ötven számítógépes előrejelzésből mindössze egy tart ki amellett, hogy marad a nyár.
Körülbelül egy hét múlva nagy váltás várható az időjárásban: az addigi, átlagosnál jóval melegebb (és egyre szárazabb) periódust egy hűvösebb, jó eséllyel sokkal hűvösebb követheti – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Facebook-oldalán. Mint írták,
a lehűlés mértéke 5 és 15 fok közötti lehet szeptember első hetében.

Hangsúlyozták, hogy ötven számítógépes előrejelzésből mindössze egy tart ki amellett, hogy még ebben az időszakban is kitart a nyár.
Szerző
Frissítve: 2019.08.27. 17:49