Velencei Építészeti Biennálé;

2019-08-27 19:26:35

Velencei biennále: Kovács Dániel pályázata nyert

Nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.

Kovács Dániel Othernity -Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázata valósulhat meg a magyar pavilonban a 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, melyet 2020. május 23 és november 29. között rendeznek meg.

A kiállítás főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a Biennále központi programját. A Ludwig Múzeum keddi közleményében kiemelik, hogy a hazai hagyományoknak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását. A nemzeti biztos a múzeum gyakorlatát folytatva már tavasszal meghirdette a pályázatot, hogy minél több idő jusson a nyertes pályázat megvalósítására, a sikeres szerepléshez való felkészülésre. A 2019. április 28-án kiírt pályázatra összesen hét pályázat érkezett be.

„A zsűri 2019. július 17-én meghallgatta a pályázók prezentációit, mely alapján Kovács Dániel és Szabó Levente pályázatát találta továbbfejlesztésre alkalmasnak, és felkérte őket, hogy pályázatukat a prezentáción elhangzott észrevételeknek megfelelően módosított formában 2019. augusztus 22-éig nyújtsák be, augusztus 26-án pedig újabb prezentáción mutassák be. Szabó Levente The Archeology of Spaces, Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel nyújtotta be a továbbfejlesztett pályázatát” – olvasható a közleményben.

Mint írják,

„A kiállítás olyan aktuális témához nyúl, amely nemcsak regionális, de nemzetközi szempontból is releváns és jól illik bele a 2020. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciójába: arra keresi a választ, hogy hogyan tudunk együtt élni az építészeti örökségünkkel, milyen esélyeket tartogat a modern építészet vitatott és sok szempontból elavult öröksége a jövő építészei számára” – közölte a Ludwig Múzeum.