Triceps: Zimankó (Szabadka, 1966) – Részlet A hideghullám gyermekei (1952–2012) című önéletrajzi regényből

„Vasárnap anyám elvisz magához, engedélyt kell kérnie, estére visszahoz. Kacsát süt párolt káposztával meg szilvás rétest. Vesz két üveg igazi Coca-Colát is.”

Nyomorult tél. Nincs munka, kevés a spórolt dinár, élelem. Szépen vagyunk, de azért szépen vagyunk. Csak egy sovány, nyolcvankilós húsdisznót vágtunk, felesben a rokonokkal. Többet hagynak, mint ami járna, és András bácsi, a Nagyi öccse hoz nekünk egy pár szőrös vaddisznócombot. Ő vadász, a makkhetesi erdőkbe megint átkóborolt a határon Magyarból egy csorda. Krumpli és tök: tejfölös krumplileves, krumplis paprikás kolbásszal, sült krumpli vékony szelet oldalassal, krumplis tészta, porcukros krumplifánk; kapros tökleves, tökfőzelék tükörtojással, tökös rétes, sült tök és tökmag… A füstölt húsok a padlás gerendáin lógnak, ritkán eszünk belőlük. Egyszer fellopózok és a metsző huzatban lenyesek kis falatkát a sonkából, szégyellem magam. De a ropogós, napsárga tökmag finom, Nagyi egy kopott bádogtepsiben pirítja őket. Nem tudok törni, valahogy nem áll rá a fogam. A Tata, miközben esténként felolvassa nekünk Old Shatterhand és Old Firehand kalandjait, az asztal szélére rakja a megpucolt szemeket. Tartja a lelket mindenkiben, elmegy a fagyban kőműveskedni, meghalni is méltósággal fog. Ő az én Apám, apám helyett apám. Rágcsálok, morfondírozok. Parasztnak lenni szabad és nemes dolog.

Elkezdek naplót vezetni, teljesen teleírom a naptár oldalait, három hónapig tart a lelkesedés. JANUARY 23 NEDELJA SUNDAY Fél kilenckor keltem fel és elmentem a templomba. Ott majd megfagytam. Otthon néztem a tv-t. Délután el akartam menni moziba, de eljött apu felesége és elvitt Horgosra. Ott disznótor volt. Kívülünk is voltak még. Volt ott egy másodikos lány is. (Marika II.-os) Szép. Este néztem a televíziót. „A nyomok a hetedik mennyországba vezetnek be” az edző volt a gyilkos. Lefeküdtem: ½ 1-kor. Kivirul az idő, áprilisban indul a piacozás, szinte mindent eladunk, ami maradt vagy most termett. Jó év lesz, mondják, de én nem hiszek nekik. Kevés birsalma, fokhagyma, káposzta, retek, saláta, újhagyma, még a standbérletre sem elég. Bizalom, türelem – mondja komolyan nagyapa –, nem történhet velünk semmi rossz. De én nem hiszek neki.

Megyünk tavasszal, nagyanyámmal az utcánkban, valahova, kézen fogva, mintha pisis lennék. Nem beszélgetünk, szeretem, nem félek tőle, mégse. Szembejön velünk félúton, a Remont gépszerelőnél egy másik öregasszony, feketében, kézen fogva egy ványadt, sápadt fiúcskával. Ők is az utcánkban laknak, nagyanya félfogról odaköszön. A néni lehajtja a fejét, én hirtelen elfelejtek köszönni, mennek tovább. A Nagyi szája összeszorul. Láttad? A kurva fia – mondja. – Ha nem vigyázol, te is így jársz, mint az Imriske. Vasárnap az anyja elvitte magához, hideg töltött káposztát etetett, feketekávét és spriccert itatott vele. Ez a kis nyomorult egész éjjel rókázott. Nem értem, mi az a kurva. A Muttit is lekurvázta egyszer, és utánaköpött. Forog az agyam, hittanra járok, még igen hiszek. Jézus urunknak is kellett, hogy legyen fia, gondolom, hiszen kire hagyta volna a földi királyságát? És kinek másnak, mint a megesett Mária Magdolna fattyának? Ez megnyugtat, kicsit el is somolyodok. A Nagyi sem tudhat mindent, hiszen analfabéta, csak a nevét bírja leírni.

Vasárnap anyám elvisz magához, engedélyt kell kérnie, estére visszahoz. Kacsát süt párolt káposztával meg szilvás rétest. Vesz két üveg igazi Coca-Colát is. Megsimogatja a kócos fejemet, reményvesztett szeretet és szomorúság sugárzik belőle. Titkolt, ezüst könnycseppek gyűlnek a szemében. És én már biztosan tudom, hogy nem kell engem félteni tőle. Nem kurva, hanem angyal, bármilyen nagy is a hasonlóság.