Hunvald nem lép vissza, hiába kéri erre az ellenzéki együttműködés

Publikálás dátuma
2019.08.29. 21:19

Fotó: Népszava
A Lokálpatrióták válaszoltak Karácsonyék levelére.
A Népszava is lehozta: a 24.hu információi szerint közös levelet írt Budapesten mind a 23 kerületben együttműködő ellenzéki tömb Hunvald Györgynek, hogy rábírják arra, ne induljon az októberi választásokon polgármesterjelöltként. Azért menekülőutat is felajánlottak Hunvaldnak, ha nem indul Erzsébetváros polgármesteri székéért, akkor kapna egy egyéni önkormányzati képviselői helyet a közgyűlésben. Most Hunvald György tette ki saját Facebook-oldalára azt a levelet, amit Lokálpatrióták aláírással láttak el, és az áll benne, hogy a szervezet, amelynek színeiben Hunvald elindul a polgármesteri székért, úgy döntött, nem lépteti vissza az egykori szocialista kerületi polgármestert. A levél első része arról szól, hogy a négy aláíró - Niedermüller Péter, Gy. Németh Erzsébet, Karácsony Gergely, Molnár Zsolt - szerintük nem képviseli egyöntetűen a budapesti együttműködést, sőt azt írják, valószínűleg nem szóltak az Összefogás tagjainak arról, hogy visszaléptetnék Hunvaldot. Mint írták, "a Lokálpatrióták nem azért indulnak, hogy Hunvald György kapjon egy körzetet, hanem azért, hogy azt a programot, amelyet képviselünk és amiben hiszünk, a következő önkormányzati ciklusban közösen megvalósítsuk". Majd közlik, hogy nem lépnek vissza sem a képviselőjelöltjeik, sem pedig a polgármesterjelöltjük, aki, ugye, Hunvald György. De íme az egész levél:
Szerző
Frissítve: 2019.08.29. 21:39

Két szombathelyi képviselő azon vitatkozgatott, melyikük hasonlít jobban Leninre

Publikálás dátuma
2019.08.29. 20:57
Nemény András, Lenin, Illés Károly
Fotó: Facebook / Wikipedia
Egy rendkívüli ülés rendkívüli szócsatája röviden.
Augusztus 27-én rendkívüli közgyűlés volt Szombathelyen, "a színvonalat jól jellemzi, hogy Illés Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester és Nemény András Éljen Szombathely frakció-vezető és polgármesterjelölt kicsit elvitatkozott azon, hogy ki hasonlít jobban Leninre" - írta meg a Nyugat.hu A lap szerint azzal kezdődött a hasonlósági szócsata, hogy Illés Lenin követőjének nevezte a politikustársát, sűrű elvtársazás közepette. Nemény szerint viszont az elvtársakat inkább a Fidesz-frakcióban kellene keresni, meg amúgy is, Illés Károly megjelenésében tényleg hasonlít Leninre.  Ezen a közgyűlésen történt még: a Fidesz-frakció tagjai kikapcsolták szavazógépüket, de az ellenzék így is megszavazta Jordán Tamást Szombathely díszpolgárává, és döntöttek arról is, hogy uniós pénzből bölcsődét építenek az egykori szombathelyi strandon.
Szerző
Témák
Szombathely Lenin

Elege lett a körülményekből, felmondott a szívsebész: a kórház konkrét kérdéseinkre egy közleményben reagált

Publikálás dátuma
2019.08.29. 20:19
Képünk illusztráció.
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Megint nem sikerült jól reagálnia az egészségügynek egy lokális válsághelyzetre – ez derül ki Alotti Nasri zalaegerszegi szívsebész nyilvánosságra került felmondóleveléből.
A Facebook-on közzétett írás szerint a főorvosnak régóta elege volt az állandó eszköz-, szakember- és bizalomhiány okozta napi feszültségekből, de végül egy beteghalál volt az, amin már nem tudta túltenni magát. „Júniusi szabadságom ideje alatt közreműködésemmel a szívsebészeti osztályra egy sürgős szívműtétet igénylő beteg felvételt nyert. Indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva a beteg meghalt. Ez a történet nekem komoly lelki válságot okozott.” – írta a kórház igazgatójának. Azzal folytatta: „Érthetetlen volt számomra, hogy szóbeli közlésem ellenére ön és orvos igazgató úr az ügyet semlegesen kezelték. Elvártam volna legalább egy belső vizsgálatot az ügyben. A történtek után két komoly gondolat gyötört. Vajon jobb lett volna, ha csöndben maradok, s nem csinálok ebből ügyet, mondván úgy is tele van az egészségügy hasonló esetekkel, legfeljebb ha a beteg hozzátartozói beperelik a kórházat, a bíróságon majd kitalálok egy kegyes hazugságot. Vagy kockára téve a szakmai egzisztenciámat, családom biztonságát félre állok, mert tovább nem tudok ebben a feszült, bizalommentes légkörben dolgozni. Az utóbbit választottam.” – Ez a történet véget ért – erősítette meg lapunknak Alotti Nasri, hogy valóban felmondott, de további részleteket nem közölt, mondván, amit tudni érdemes az ügyről, az benne van nyilvánosságra került levelében. Azt viszont megjegyezte: ha a következő néhány napban nem kap megfelelő ajánlatot, akkor munkanélküli lesz. Az elmúlt heteket ugyanis álláskereséssel töltötte sok sikerrel nem járt, és főként csak háziorvosi feladatot ajánlottak. Alotti Nasri kifejezetten nagy tekintélyű, sok fórumon és formában elismert orvos. A távozásáról szóló posztra kora délutánra már csaknem tízezer együttérző, támogató reagálást kapott. Nem csak betegei rajonganak érte, de számos más formában is elismeri a közösség. Volt a megyében az év embere, Zalaegerszeg díszpolgára és számos rangos szakmai díj elnyerője. Évek óta országszerte is ismerhetik a médiából különös ismérve az, hogy egy időben azért kényszerült külföldön munkát vállalni, mert itthon elutasította a hálapénzt. A Zaol című portálnak adott korábbi interjújából kiderül, hogy Alotti Nasri neve szinte összeforrt a hálapénz kritikájával. 
„Amikor nyilvánosan bejelentettem a hálapénz elutasítását, olyan anyagi helyzetbe kerültem, hogy kénytelen voltam Skóciában munkát vállalni.”

Két hónap után mégis hazajött, s azóta legfeljebb csak hétvégéken, ünnepeken vállal külföldön műszakot, helyettesítést. Arra kérdésre, hogy mindezek ellenére miért jött mégis haza, azt válaszolta: „Mert úgy éreztem, hogy ide tartozom. Sokat vívódtam, s arra jutottam, nem volna erkölcsös így bánnom avval az országgal, amely menedéket és lehetőséget adott, befogadott. Skóciának, vagy más országnak nem tartozom semmivel. Az erkölcsi megfontolások felülírták az anyagi jólét iránti vágyat.” A főorvos vitathatatlanul gyűjtött magának akkora erkölcsi tőkét, hogyha a betegeket érintő problémája van a rendszerrel, akkor az egészségügynek világos magyarázatot kellene adnia a konfliktusra. Ez igazodási pontként és megnyugtatóan hathatna a kollégáira és a magyar egészségügy betegeire is. Esete azért is fontos teszt, mert a fiatal orvosok szinte minden alkalommal megemlítik, hogy nem csupán a fizetések miatt, hanem az egészségügyön belüli torz emberi és szakmai viszonyok miatt is menekülnek az országból, keresik a külföldi munkavállalást. Az egészségügyi vezetés pedig megint elbukott a teszten. A Népszava konkrét kérdéseire válasz helyett a kórház egy lényeget kerülő közleményben reagált. Álláspontjuk szerint „a személyi és tárgyi feltételek hiánya miatt haláleset nem történt a kórház szívsebészeti osztályán.” Azt írták: „A levél több súlyos, becsület csorbítására alkalmas, a szívsebészeti osztály és a kórház szakmai munkáját megkérdőjelező állítást tartalmaz. Sajnálatos módon a levél hangneme és írójának egyéni látásmódja, amelyet felindultsága okozott annak megírásakor, saját vélemény alapján rossz színben tünteti fel az intézményben folyó szakmai és igazgatási munkát, ezért az állításait leghatározottabban visszautasítjuk.” A kórház jogi lépéseket helyezett kilátásba azok ellen, akik rossz hírét keltik az intézménynek.
Szerző