Lehet egy díjjal kevesebb?

Molnár Ferenc legendáriumából: amikor Habsburg Ottó meghívta a reimsi székesegyházban tartott esküvőjére, Molnár azzal szabadkozott, hogy nem szeretné, ha Molnár Ferencként menne be a templomba és Herczeg Ferencként jönne ki.

Bár a korabeli sajtó Herczeg Ferencet nevezte írófejedelemnek, a két Ferenc se barát, se vetélytárs, se ellenfél nem volt, teljesen különböző pályán futottak. Az érintkezési pontok: mindketten népszerűek voltak, Herczeg Ferenc inkább magyar nyelvterületen, Molnár Ferenc a nagyvilágban is.

Kérem a nyájas olvasót ne féljen, nem összehasonlító irodalmi tanulmányt tart a kezében. Herczeg Ferencet, bár ritkán és kevesen emlegetik, bemutatni nem szükséges. Kásler Miklós emberügyi népbiztos bizonyára az enyészettől kívánta megmenteni, ezért alapított róla elnevezett díjat és hogy szándékai világosak legyenek, három kurafit (akarom mondani kurátort), Dörner Györgyöt, Raffay Ernőt és Takaró Mihályt nevezett ki, ők döntik majd el, ki érdemes a Herczeg Ferenc-díjra.

Kezdjük hát a kurátorokkal. Takaró Mihály tevékenységét és terveit nemrég ismertettem. Ő az, aki Tormay Cecilt és Wass Albertet be akarja vezetni az iskolai tanrendbe, Esterházyt Pétert pedig ki onnan, de nyilvánvaló, hogy nem éri be ennyivel. Raffay Ernő nem irodalmár, eddig Trianonban utazott, legújabb, eredeti ötlete a területi revízió. Ebben bizonyára számít Bukarest, Belgrád és Pozsony lelkes együttműködésére. Dörner György megbecsült színészként kezdte karrierjét, kevésbé megbecsült direktorként folytatta. Megmutatta a szakmának és a közönségnek hogyan lehet unalmas darabokkal és pocsék rendezéssel rövid idő alatt padlóra küldeni egy jól működő színházat. Jósolni nem szoktam, ötleteket adni még kevésbé, de a díjalapító és a díjosztók személyiségéből nem nehéz arra következni, kik lesznek a díjazottak.

Ha egyetlen mondatban kellene jellemezni, azt mondanám, Herczeg Ferenc derék mesterember és tisztességes ember volt. Német anyanyelvű, bánáti svábok sarjából magyar író lett. Sokáig élt, így egyszerre lehetett Mikszáth Kálmán és Márai Sándor kortársa. Regényeiben ironikus mosollyal szemlélte a neobarokk dzsentri társadalmat. Színművei közül a Bizánc mai is színpadra kívánkozik.

Meglepő, hogy ha az Új Időkbe, amelyet több, mint fél évszázadig szerkesztett, belelapozunk, Kassák Lajos, Radnóti Miklós, Márai Sándor nevével találkozunk. Nagy példányszámú, az "úri" és a (kis)polgári közönséghez szóló folyóirata nyitva maradt a konzervatív elveitől messze eltérő írók számára. Horthy kártyapartnere, felsőházi tag volt – de nem szavazta meg a zsidótörvényeket és határozottan szembehelyezkedett a nácizmus minden fajtájával. Lehet elmélkedni azon, hogy mekkora író volt. Az ítélet a mércétől függ. Nyilvánvaló, hogy regényei Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor mélységétől elmaradnak, de könyvespolcon és nem ponyván a helyük. Ha meg a politikai palettán kívánjuk elhelyezni, a konzervatív-antifasiszta jelző a legalkalmasabb. Az emberügyi népbiztos és kurátorai által adományozandó díjat Herczeg Ferenc aligha venné át.

Az igazi gond, hogy minél jobban szaporodnak a díjak, annál kevesebbet érnek. A magyar írók, költők, történészek, filozófusok szegények, de a sokévi átlagot tekintve nem hülyék és nem műveletlenek. Legtöbbjük az önérzet luxusát is megengedheti magának. Eljön, talán nem is sokára az idő, amikor a ma számlálhatatlan díjból kevés marad, de ezeket szégyenkezés nélkül adhatják és fogadhatják.