Fütyül a rangra, a hatalmasságokra, a szokásjogra, az etikettre Lionel Logue beszédtanár. Nem esik hasra attól, hogy királyi sarjat, később a belőle lett királyt tanítja. Kínosnak tartott kérdéseket tesz fel neki, csakúgy csípőből, a világ legtermészetesebb módján. Szlengszavakat használ, trágárságokat ereget. Az illendőségnek megfelelően nem hajlandó a palotába menni a kezelésekre, ő bizony a rendelőjében folytatja a terápiát, ha törik, ha szakad, akárki fiáról, borjáról legyen is szó.
A négy Oscar-díjat nyert, kultikussá vált, 2010-ben készült Tom Hooper film, A király beszéde, színpadi változatát látjuk. Amit egyébként a forgatókönyv írója, David Seidler eredetileg színdarabnak szánt. Az izgalmas téma persze hamarosan a színházakban is jókora sikert aratott. Nálunk például Funtek Frigyes rendezte érdekfeszítő előadásban Kaposváron. A tavalyi évadban a kecskeméti Katona József Színház tűzte műsorára, Béres Attila rendezésében. Ez aratott most kitörő sikert a Vidor Fesztiválon, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
A megtörtént eseményeken alapuló história szerint Albert herceg, V. György király második fia, kórosan dadog, ami fölöttébb kínos akkor, ha nagy nyilvánosság előtt beszédet kell mondania. Így történt ez például a Wembley Stadionban 1925-ben, a Brit Birodalmi Kiállítás záróbeszédének megtartásakor is. Igencsak rosszul sült el a dolog. Látjuk, ahogy Zayzon Zsolt hercegként, amikor már meg kellene szólalnia, még hosszasan és hosszasan áll, oda sem mer lépni a mikrofonhoz. Arcán totális kétségbeesés tükröződik, szája ahelyett, hogy kinyílna, görcsbe szorul. Majd kényszeredetten, fájdalommal telien, pokoli szaggatottsággal, belefog a mondandójába. Lerí róla a szenvedés, a megszégyenülés. Zayzon pazarul érzékelteti, hogy legszívesebben elsüllyedne. Hiába a beszédtanárok sora, nincs eredmény. Felesége unszolására, utolsó még egyáltalán adódó lehetőségként ekkor köt ki Lionel Logue-nál. Lehet ugyan róla tudni, hogy roppant különc, meglehetősen sajátos módszerei vannak, de hát már nincs mit veszteni, illetve elképesztően sokat lehet veszíteni, akár a királyságot is, ha ez az esély nem jön be. És nagyon úgy látszik, hogy nem jön be. A két ember ugyanis tűz és víz. Albert kenetteljes, szó szerint öt lépés távolságot vár el, azon nyomban követelné magának a kivételezett helyzetet, Lionel viszont végtelenül lezser, akár a vécéből kiált ki vidáman, hogy még nincs kész, és a hátpaskolástól sem riad vissza, Bertieként, a becenevén szólítja, totálisan közvetlen ettől elborzadó betegével. Rögtön érződik a robbanás szele, pillanatokon belül összecsapnak egymással. A hercegnek villámló a tekintete és erősen megemeli a hangját, kezével hárító mozdulatokat tesz. A beszédtanár lazán, poénosan válaszolgat, flegmán néz, az rí le róla, hogy neki aztán mindegy, de itt rang és cím nem számít, itt ő diktál, ő az úr. Ha ez nem tetszik, hát akkor fel is út, le is út. Albert persze sértetten elrohan - többször is. Aztán még királyként is vissza somfordál.
Horesnyi Balázs semleges, fehér játékteret tervezett, ami elég zárt ahhoz, hogy jól tudjunk fókuszálni a színészek minden apró rezdülésére. Hogy éppen hol játszódik a jelenet, azt kivetítve kiírják. Nyoma sincs a filmbeli pompázatos díszleteknek, de Pilinyi Márta jelmezei korhűek. Méltósággal jelenik meg a fenséges jelmezében az V. Györgyöt adó Körtvélyessy Zsolt. Ő talpraesett királynak mutatkozik. Rájön, hogy a média, ami abban a korban a rádió, micsoda fegyver. Előrelátóan okítja Albertet, hogy ez mennyire fontos, hogy a politikusok, az uralkodók tulajdonképpen színészek lettek, a közszerepléseik alapján ítélnek róluk, ezért létkérdés a beszéd. Hogy mennyire lehet manipulálni, az a tán túlzó jelenet is mutatja, amiben arról esik szó, hogy a már agonizáló V. György halálát némi morfium-adagolással úgy időzítik, hogy hatalmas szenzációként még a reggeli lapok címoldalára kerülhessen.
Élessé akkor válik igazán a két ember „mérkőzése”, amikor V. György elsőszülött fiáról, akit Fazakas Géza játszik, kiderül, hogy teljesen alkalmatlan királynak, így hamarosan le is mond. Albert herceg VI. Györgyként kerül a trónra, előtte persze igencsak szaporodnak a beszédtréningek, amik közel sem csak beszédgyakorlatokból állnak. Logue ugyanis a legintimebb kérdéseket is felteszi ahhoz, hogy rájöjjön, mik lehettek azok a traumák, amik a dadogáshoz vezettek, mert azt megállapítja, hogy ennek szervi oka nincs. Remek jelenetek születnek az újabb hátrahőkölésekből, választ megtagadó fejrázásokból, majd kisebb-nagyobb mélyrétegek feltárásából. Fájdalmas a kitárulkozás, az őszinteség, hiszen hozzászoktunk, hogy agyba-főbe hazudnak nekünk, hazudunk magunknak. De a beszédtanár jó pszichológusként, hazugsággátlóként is funkcionál. Szembesítésre készteti az uralkodót magával, akit gyerekkorában örökösen csúfoltak, megaláztak. A javuló beszéd az önbizalom-hiány csökkenésével is jár. Még a felelősségérzet és a gerinc is erősödik tőle.
Tán a legabszurdabb szituáció, amikor VI. Györgynek azt kell bejelentenie országnak-világnak 1939-ben, hogy Nagy-Britannia hadat üzen a Harmadik Birodalomnak. És ennél a történelmi eseménynél, groteszk módon, azon kell izgulni, hogy képes lesz-e elmondani a beszédét. Ott áll mellette ezúttal is, a mindinkább barátjává váló terapeuta, akinek Kőszegi Ákos megmutatja a felhevültségét, izgalmát, azt, hogy most aztán csöppet sem flegma, tudja, hogy sorsdöntő szituáció részese. De közben azt javasolja előkelő páciensének, hogy ha zavarba jön, nyugodtan tartson inkább szünetet, annak méltósága, ünnepélyessége is van. Tömegek sorsáról, előrevetíthető tragédiájáról, haláláról van szó és ezalatt azért drukkolunk, hogy a király összefüggően képes-e kipréselni magából mondatokat, nem sül-e bele a beszédébe. Zayzon kiválóan érzékelteti, hogy kezdetben rezeg a léc, de félszegség, lassúság, ritmustalanság, a papírt böngésző, lefelé sandítás után, már meglepő módon szabadon, lendülettel, sőt karizmatikusan beszél. Ha úgy tetszik, a közönsége számára is megszületik a felelősségteljes, hiteles király.
Csapó Virág a beszédtanár feleségeként, sok mindenről lemond azért, hogy férje végrehajthassa ezt a krónikákban is feljegyzett tettet, a teljes reménytelenségből kitaszigálhassa a királyi sarjat. Kocsis Pál érsekként hatalom-ittas, rosszindulatúan kever-kavar. Hegedűs Zoltán kissé karikaturisztikus Churchill, Bognár Gyöngyvér férjéért örökösen aggódó Erzsébet.
Béres Attila rendezése masszívan, tehetségesen áll a lábán. A szeptember 7-én, a Vidéki Színházak Fesztiválján, Budapesten, a Tháliában is látható produkciót kiadós vastapssal, ovációval fogadta a nyíregyházi publikum.
