Nem csillapodott a nyugtalanság Roman Polanski körül Velencében: a nyitó sajtótájékoztatón például a Lucrezia Martel argentin zsűrielnök közölte, hogy ugyan hajlandó megnézni a The Office and a Spy-t (A katonatiszt és a kém) című művet, de a gálára nem szeretne elmenni és az utána tervezett, Polanski tiszteletére szervezett vacsorán sem fog megjelenni. Luca Barbareschi, a film olasz producere erre megfenyegette a fesztivált, hogy visszavonja a filmet, mire Martel nemsokára visszakozott.
Persze, ennek az egész botránynak nagyobb a füstje, mint a lángja, mivel ez a polémia szemmel láthatóan nem érdekelte az újságírókat, a péntek reggeli sajtóvetítés telt házas volt, a végén pedig megtapsolták a filmet. A Dreyfus ügyet feldolgozó film pedig amúgy korrekt munka, hagyományos francia történelmi film, melynek középpontjában tulajdonképpen elsősorban nem is az antiszemitizmus hangulatában ártatlanul elítélt és megalázott Alfred Dreyfus áll, hanem Georges Picquart, aki tulajdonképpen felfedezte a bizonyítékokat előbbi ártatlanságára. A mű végén a nagy taps minden bizonnyal elsősorban a Picquartot alakító Jean Dujardinnek járt, mert ő tényleg jó, csakúgy, mint az összes színész, Emmanuelle Seignert leszámítva. Egyszóval a film nem mond semmi újat, elbeszélésmódja poros, de ennél több kritikát nem érdemel – igaz, dicséretet sem. Pedig a téma fontos, hovatovább állandó.
Arról, hogy erre a napra is jutott egy csoda, két színésznő gondoskodott: Jean Seberg, akinek az élete felér egy görög sorstragédiával és Kristen Stweart, aki elképesztő szenvedéllyel és erővel keltette életre a tragikusan fiatalon és igen furcsa körülmények között elhunyt dívát. Benedict Andrews rendező Seberg című mozijában, a kultikus színésznő életének arra a szakaszára koncentrál, amikor szerelmi kapcsolatba került Hakim Jamal polgárjogi aktivistával. Maga a színésznő is aktív szimpatizánsa és támogatója volt a Fekete párducok nevű radikális mozgalomnak, ezért a Hoover irányította FBI nem csak megfigyelte, de célkitűzései szerint „semlegesíteni” szándékozta a filmcsillagot. Sikerrel is jártak: 1970-ben hetedik hónapban volt terhes második gyermekével, amikor az FBI megjelentetett a Newsweekben egy hazug bulvár cikket arról, hogy Hakim Jamal az apa.
A film átütő erővel mutatja meg ezt a kegyetlen lélekgyilkos folyamatot – ahhoz, hogy mindent átélhessünk, egy emberi érzésekkel rendelkező FBi ügynök a történet másik főszereplője, aki eleinte lelkesen nyomoz, de a pusztításban már nem akar részt venni, ahogy felszínre tör benne az alapvető emberség. Kristen Stewart már nem egyszer bizonyította, hogy nagyon sokoldalú színésznő, a címszerepben ismét tündököl és egyben a poklot is megjárja. Gyönyörű íve van az alakításának, a bohém boldogságbombától az idegösszeomlásba és öngyilkosságra hajszolt jelentekben is elképesztően erős a jelenléte – nyugodtan kijelenthető, hogy a hátán viszi a filmet. Mondanám, hogy tuti díjat kap, de a szelektorok furcsa döntése nyomán a Seberg csak gálaként van jelen a fesztiválon, nem versenyez az Arany Oroszlánért.
