Orbán Viktor;önkormányzati választás;

2019-08-31 07:00:00

Orbán nem pártelnökként, kormányfőként kampányol

Eredetileg a Fidesznek küldtük el kérdéseinket, hogy a tervek szerint Orbán Viktor – a párt elnökeként – a választások előtt mely településeken vesz részt kampányrendezvényeken.

Abból a feltételezésből indultunk ki, hogy Orbán Viktor nem kormányfőként, hanem a Fidesz elnökeként kampányol az önkormányzati választások előtt. Úgy nézi ki: tévedtünk. Eredetileg a Fidesznek küldtük el kérdéseinket. Információt kértünk arról, hogy a tervek szerint Orbán Viktor – a Fidesz elnökeként – a választások előtt mely településeken vesz részt kampányrendezvényeken. Egyebek mellett azt is szerettük volna megtudni, hogy milyen megfontolások és szempontok alapján áll össze a programja.

Kérdéseinkre azonban nem a Fidesz, hanem Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke válaszolt.

Túlzás lenne azt állítani, hogy minden részletre kiterjedő tájékoztatást kaptunk.

Havasi mindössze ennyit írt: „Orbán Viktor sajtónyilvános programjairól kellő időben értesítjük a szerkesztőségeket.” Megjegyzendő: akadnak esetek, amikor a Fidesz igyekszik úgy tenni, mintha a kormány és a kormánypárt külön politikai akarattal bíró szervezet lenne. Dunai Mónika fideszes képviselő például nemrég bejelentette, hogy pártja parlamenti frakciója támogatja a legújabb kormányzati intézkedéseket, a nyugdíjasok rezsiutalványát és a közfoglalkoztatottaknak adott plusz egyhavi járandóságot.

A kormány kampányfogásnak is beillő intézkedései összességében több tízmilliárdos tételt jelentenek. Ez az összeg nem szerepel – pontosabban: sok egyéb mellett ez sem szerepel – a Fidesz hivatalos kampánykadásai között. Kósa Lajos önkormányzati választásokért felelős kampányfőnök ugyanis nemrég azt közölte lapunkkal, hogy „a Fidesz országos választmánya a párt folyó évi költségvetésében 200 millió forintot határozott meg az önkormányzati kampányra, ennyit fogunk költeni”.