Karácsony Gergely;önkormányzati választás;

2019-09-01 08:40:00

„Csak nem beszarni, ez a jelszó”

Hivatalosan is megnyitotta a kampányt Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármester-jelöltek. Gitározó főpolgármester-aspiráns, Orbán ölében ülő Tarlós és rengeteg sárga-zöld sátor foglalta el a fővárosi Szabadság teret.

Ellenzéki polgármester-jelöltek képével ellátott sárga és zöld színű sátrak, sört körbeülő fiatalok és sok idősebb, nem kormánypárti szimpatizáns foglalta el a Szabadság teret a nyár utolsó napján. A több száz fős tömeg Karácsony Gergely – és a huszonhárom ellenzéki polgármester-aspiráns – hivatalos kampánynyitójára érkezett és nagyjából két órás showt kapott augusztus utolsó szombat estéjén. A prímet persze a politika vitte, láttunk a kormánynak és a főpolgármesternek címzett transzparenseket, például: „A közúti sínek után Tarlóst is cserélném”. Ennél is szembetűnőbb volt a tér közepén felállított szobor, amely Orbán Viktor miniszterelnököt és az ölében ülő Tarlós Istvánt formázta meg. Közvetlenül a fura alkotás mellett üldögélt egy háromfős fiatal társaság, akik kérdésünkre nem tudták azonnal megmondani, hogy az ellenzék főpolgármester-aspiránsának kampánynyitóján ülnek. – Nem zavarnak egyébként – nyugtázta egyikük, a tér egyik oldalát szinte teljesen elfoglaló sátrakra mutatva. Ezeknél már a kora esti kezdés előtt is viszonylag nagy volt a tumultus, az összes fővárosi kerület, összes ellenzéki polgármester-jelöltje képviseltette magát és kampányolt ezerrel. A gyerekeknek sárga és zöld lufikat osztogattak, ha kellett „szelfiztek”, de főképp beszélgettek az érdeklődőkkel.

Az egyik legerősebb – politikai – üzenetet egyébként nem egy hivatalos politikus, hanem Dés László zeneszerző fogalmazta meg. Dés több saját dalt adott elő és kijelentette: „Csak nem beszarni. Ez a jelszó.” A tömegnek nagyon tetszett a kiszólás, ahogy az is, amikor Karácsony Gergely – Szalay Krisztina színésznő, II. kerületi egyéni jelölt beszéde és az isztambuli főpolgármester videó üzenete után – gitárral a kezében megjelent a színpadon. A hangszerre azért volt szükség, mert Zugló regnáló polgármestere a „Változás dala” című, erre az alkalomra írt dalba segített be, amelyet Szabó Kimmel Tamás színész adott elő. Az ellenzéki zeneszám legmegjegyezhetőbb része a „Budapest nem lesz Felcsút-alsó” refrén volt.

Karácsony – miután leszögezte, hogy nem beleszületett, hanem beleszeretett Budapestbe – azt mondta, zöld és végre szabad fővárost akar. Szomorúnak is nevezte, hogy 30 évvel a rendszerváltás után, pont a Szabadság téren kell a szabadságról beszélni. Itt hozta szóba Karácsony azt, amiről lapunk írt: többször is támadás érte a vészkorszak áldozatainak emlékére, a történelemhamisítás ellen emelt civil emlékhelyet a Szabadság téren.

A Karácsony-szimpatizánsok egyik kedvenc része a nevetésekből ítélve az volt, amikor a főpolgármester-jelölt Kósa Lajos fideszes politikusnak üzent, az amazonasi erdőtűz kapcsán. – Nem a bozót ég kedves Lajos, hanem az erdő. Karácsony egyébként a jövőbe is tekintett, 25 év múlva, amikor annyi idős lesz, mint most Tarlós István, tervei szerint unokáinak arról sztorizgat majd, hogy egy zöld, békés, befogadó, várost hozott létre. Konkrét ígéretet is tett beszédében, kétszer is megismételte, hogy megválasztása esetén Budapesten addig nem épül új stadion, míg nincs minden kerületben CT-berendezés. A beszéde végén a számára követendő isztambuli polgármestertől idézett, aki azt mondta neki, a város ereje a polgárok erejéből származik. Ezután minden ellenzéki polgármester-jelölt – Tóth József, angyalföldi polgármester kivételével, aki bár nem tudott részt venni az eseményen, de komoly tapsot kapott – Karácsonnyal együtt integetett a színpadról.