Elragadta a Fidesz gravitációja az LMP volt budakeszi képviselőjét

Publikálás dátuma
2019.09.01. 17:48
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A helyi óvodavezető otthagyta az ellenzéket, aztán két hét múlva átigazolt a kormánypárthoz.
Még egy hónap sem telt el, hogy kilépett az az LMP-ből, de máris fideszes jelöltként indul az önkormányzati választáson Budakeszin Ligetiné Komáromi Gabriella – értesült az Azonnali.
Ligetiné a 2014-es önkormányzati választáson még LMP-s színekben jutott be a képviselőtestületbe, és a mai napig LMP-sként van feltüntetve az önkormányzat honlapján. Ugyan akkor még nem volt párttag, de a hírportál információi szerint később, 2016-ban belépett az LMP-be, ahonnan idén augusztusban lépett ki. Ám alig, hogy kilépett, rá két hétre már fideszes jelöltként kezdett kampányolni Ligetiné, aki egyébként az egyik helyi óvodát vezeti.
A politikus a fideszes szórólapon azzal kampányol, hogy öt éve önkormányzati képviselő, ám azt nem említi, hogy nem a kormánypárt, hanem az LMP színeiben munkálkodott.

A hírportál úgy tudja, Ligetinével idén is számolt volna az LMP az önkormányzati választáson, ám ő visszautasította az indulás lehetőségét: nem azért, mert a párttal volt problémája, hanem – lapértesülés  szerint  – magánéleti okokra hivatkozva döntött így. Később viszont meggondolta volna magát, el is ment még nyáron az ellenzéki összefogásra létrehozott Budakörnyéke Fejlődéséért Egyesület egyik ülésére, ám azt követően nem jelentkezett többet, és  egyszer csak fideszes jelöltként tűnt fel.
„Ebből is látszik, hogy azért kell a különböző településeken elzavarni a Fidesz-rezsimet, mert ilyen eszközökhöz nyúl: megfélemlíthet embereket vagy manipulatív módszerekkel behúzhat magához akár elkötelezett ellenzékieket is” – nyilatkozta az Azonnalinak Hegyesi Beáta, a Budakörnyék Fejlődéséért Egyesület színeiben induló összellenzéki polgármesterjelölt. Hogy tartanak-e attól, hogy Ligetiné – aki éppen abban a körzetben indul, ahol óvodavezető – legyőzheti az ott induló ellenzéki jelöltet, arra annyit mondott: nem tartanak senkitől. „Hatalmas csalódás” – kommentálta Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke Ligetiné váltását. Hozzátette: mindenki ledöbbent a hírtől a Budakörnyéke Fejlődéséért Egyesületben. „Fogalmam sincs, hogy mi lehetett a motivációja, de neki mihamarabb választ kell adnia a választók irányába”.
Az Azonnali szerette volna Ligetiné álláspontját is megismerni a történtekről, hogy hogyan jön rá arra egy ellenzéki politikus kilenc év Fidesz-kormányzás után, hogy mégiscsak szimpatikus neki a párt, de érdeklődésünket azzal hárította el, csak személyesen kíván interjút adni a későbbiekben. A Népszava is próbálta elérni az asszonyt, aki ekkor már nem  vette fel telefonját. 
Szerző
Témák
Fidesz Budakeszi LMP

Kapja elő a szelvényét, kihúzták a hatos lottó nyerőszámait!

Publikálás dátuma
2019.09.01. 16:54

Fotó: Shutterstock
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 4 (négy) 18 (tizennyolc) 19 (tizenkilenc) 22 (huszonkettő) 28 (huszonnyolc) 42 (negyvenkettő) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 36 darab, nyereményük egyenként 410.060 forint; 4 találatos szelvény 2.161 darab, nyereményük egyenként 6.830 forint; 3 találatos szelvény 36.554 darab, nyereményük egyenként 1.570 forint. 
Szerző

Mezítláb, kezében vekni kenyérrel látták Horvátországban sétálni Orbánt

Publikálás dátuma
2019.09.01. 15:02

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A miniszterelnök egy Brgulje nevű faluban nyaralt, ahol reggelizett és ráérősen vásárolgatott.
Orbán Viktor egy horvát faluban, Brgulje-ban nyaralt szombaton - írta az Index, a Slobodna Dalmacija nevű portálra hivatkozva, amely fotókat is közölt az árnyékban hűsölő miniszterelnökről. A horvát lap szerint a kormányfő egy 12 méteres vitorlás hajóval érkezett a településre, amit egyébként máshogy nehéz is lenne megközelíteni, mivel egy szigeten fekszik – a horvát lap szerint gyerekei is vele tartottak, feleségét azonban nem látták.
A cikk szerint Orbán egy híres helyi étteremben, a Jankoban reggelizett, majd vásárolt egy vekni kenyeret. Megjegyzik, hogy a kormányfő mezítláb közlekedett, kezében a tangapapucsával, borostásan, láthatóan nyaralásra hangolódva. Az Index egy olvasója szerint a miniszterelnököt a faluban a vitorlás kapitánya kísérte, akivel a vásárlás után visszatértek a hajóra, amivel aztán kirándulni indultak.  A hírportál megkérdezte a miniszterelnök sajtófőnökétől, Havasi Bertalantól, hogy Orbán kinek a hajóval érkezett a szigetre, mire Havasi válaszolta, hogy "Orbán Viktor szabadsága magánügy, nem áll módomban tájékoztatást adni róla".  Orbán egyébként visszatérő vendég Horvátországban, tavalyaugusztusban Vis szigetén nyaralt, a kedvenc úticélja pedig a Mljet-sziget.  
Szerző