Indifferens

Melléknév. Jelentései: 1. semleges, közönyös, közömbös, távolálló. 2. egykedvű, részvétlen, hideg, fásult. 3. elfogulatlan, pártatlan, színtelen, szürke (ember).

Ezt nem is értem – meséli felháborodva K., az újságíró. – Hívom a köztiszteletben álló, idős jogász professzort, hogy egy cikkhez kellene a segítsége, mire azt mondja, ne haragudjak, de nem beszélhet. Azt hittem, külföldön van, vagy alszik a felesége, de nem. Hanem az van, hogy nemrég nyilvánosan támogatott egy ellenzéki jelöltet valami vidéki kampányban, erre „behívták a Parlamentbe”, és azt mondták neki, hogy ne ugráljon, nem törvényszerű, hogy valaki pénzt kap a kutatásaira. Érted te ezt? A hétköznapi erőszak áldozatairól beszéltünk volna, egy teljesen indifferens téma, semmi politika. És tudod, mi a legszebb? – mondja K. – A végén, amikor újra elnézést kért, megsúgta, hogy rendszeresen olvassa a lapot, sőt havi tízezerrel támogatja az ellenzéki rádiót is, de ebből most hagyjuk ki. Agyrém, nem?

Beszélgessünk inkább indifferens témákról – mondja B., amikor három év után találkozik fiatalkori barátjával, D-vel. B. és D. egykor ugyanannak a táblának a két lábát fogta a tüntetésen, hangosan szidva a kormányt, amelyik éppen ellopni készült a demokráciát. Egy ideje nem találkoztak, mert B. szégyellte magát, D. meg szerette annyira, hogy nem akarta zavarba hozni. Ne hülyéskedj, mondja most, mi bajod lehet abból, ha velem beszélgetsz? Á semmi, csak tudod, a gyerekek. A nagyobbiknak most néztünk egyetemet Norfolkban, ha engem kirúgnak, maradna az ELTE. Szóval, ha lehet, akkor beszéljünk a családról. Vagy az időjárásról. Hallottad, hogy holnap még melegebb lesz?

Ezt most nem mondja komolyan. G., a napi szerkesztő görnyedten ül vadonatúj székében, előtte ez a kis senki. Két hete még az adásmeneteket fénymásolta, most meg már riporter. És láthatóan fogalma sincs arról, hogy mennek itt a dolgok. Mi az, hogy diáktüntetés a Parlamentnél??! Milyen diáktüntetés?? Láttál te ott valamit?? Mi itt nem foglalkozunk diáktüntetésekkel. Gondolkozz, légy szíves, ne nekem kelljen kitalálnom a témádat. Ott van a városi park, amit most adtak át, új padok, mosolygós kismamák. Vagy a rezsiutalvány. Kilencezer forint, boldog nyugdíjasok. Az Állatkert. Látták már a nézők az újszülött zsiráfot? A múlt héten? Akkor szülessenek víziőzek. Nekem mindegy. Csak legyen indifferens. Más most nem fér bele.

Most komolyan: nem tudtak volna valami más zenére tüntetni? Valamire, amit nem játszottunk kétszáznegyvenszer? Ami ne lenne ennyire sikeres? Persze, tudom, ez is a szabadságról szól, meg arról, hogy ha valamiben nagyon hiszünk, azért össze kell fognunk. De könyörgöm, nem lehetett volna valami indifferensebb zenét választani? Vagy legalább olyat, amihez nekem nincs közöm? Mindenféle pártállástól függetlenül. Hogy álljak én most fel a színpadra, ha mindenkinek az jut majd eszébe, hogy na ugye, EZEK is azt éneklik, mint AZOK, ott kinn a téren? Én megvezetve érzem magam. És rég voltam ilyen szomorú.