Már uborkaszezon sincs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rossz, de a mainál jobb világ, amikor még volt uborkaszezon. A politikusok elmentek nyaralni, augusztusban mindig, de néha július végén, esetleg szeptember elején is. Többé-kevésbé magunkra hagytak minket. Idén azonban elmentek néhány napra, de fárasztó és többnyire káros nyilatkozataikkal elrontották a mi szokásos uborkaszezonunkat.  
Trump elnök például tíz napos szabadságot vett ki, de tweetjeivel állandóan felborzolta az emberek kedélyét. „Stabil zseninek” hívja magát, de azt állította, hogy apja Németországban és nem a Bronxban, New York egyik külvárosában született. Azt is javasolta, hogy jövőre a G7 egyszerűen adja vissza Putyin tagságát az intézményben. Az augusztusi felemelő hongkongi tüntetéseket nem támogatta, habár volt olyan nap, amikor a lakosság egyharmada (!) az utcán demonstrált, mert nem akarták elfogadni a pekingi kormánynak való teljes alárendeltséget. Trump inkább Hszi Csin-pinget, a kínai kommunista diktátort dicsérgette.
Aztán itt van ez a másik sárgahajú politikus, Boris Johnson, az új brit miniszterelnök, aki a legbrutálisabb Brexit megoldást is vállalja, hogy országát – a függetlenség nevében – tönkretegye. Igaz, a szavazók fele támogatja a kilépést (Johnsont nem), annak ellenére, hogy a II. világháború óta először az országnak még élelmiszerhiánnyal is meg kell majd küzdenie. Ám Johnson nem is akar hallani a hiányokról és a hátrányokról. Kihasználva az uborkaszezont, egy hónapra bezárta a parlamentet. A királynő ezt szentesítette, igaz, aligha tehetett volna mást.
Végül pedig itt van a The Economist múlt heti száma. Ez a hetilap másfél millió példányban jelenik meg, a szerkesztőség számításai szerint több mint ötmillióan olvassák őket világszerte. Mióta a Time és a Newsweek profilt váltott, a The Economist az egyetlen komoly, gazdasággal, politikával és kultúrával egyaránt foglalkozó angol nyelvű hetilap, amely leginkább a tanult, egyetemet végzett olvasóknak szól. Nélkülözhetetlen.
Nos, a legutóbbi szám nemcsak a vezércikkében indít a magyar demokrácia krízisével, de a vezércikkek utáni első írás – egy kizárólag a mai Magyarországgal foglalkozó, mintegy húszezer szóból álló tanulmány – ízekre szedi a magyar „demokrácia” illúzióját. Arról a négy témáról szól, amelyek a EPP őszi napirendjén is szerepelnek: a média helyzetéről, a korrupcióról, a tudományos élet centralizációjáról és a bíróságok központi irányításáról. Törvényszegésre sincs szükség Magyarországon, írja a lap, mert a parlament akkor fogad el új jogszabályokat, amikor ezt Orbán Viktor „javasolja”.
A The Economisttal persze egyetértek, de az igazság ugyanakkor fáj is. A brit parlament felfüggesztése aggasztó. Trump cinikus reagálása a bátor hongkongi tüntetésekre pedig félreérthetetlenül mutatja, hogy Amerikában is komoly bajok vannak, leginkább a csúcson. 
2019-ben így nézett ki a korábban csöndes, nyugodt „uborkaszezon”. 
Jobb lesz, ami utána jön?
Szerző
Charles Gati

Roham

Hétfő, 2019. szeptember 2-a. A Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóintézetek dolgozói első napjukat töltötték az új vezetés, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkárságának, Irányító Testületének felügyelete alatt. Ám hiába vártak valamire, lényegében semmi nem történt. Nem tűnt fel a színen sem egy főtitkár, sem egy IT-tag, sem pedig az új vezető, a hatalom számára oly kedves Maróth Miklós. Senki sem jelent meg, hogy irányt mutasson, hogy kiadja az ukázt: gyerekek, mostantól ezt meg azt, így meg úgy fogjuk csinálni. Minden maradt a régiben. Egyelőre. 
Az viszont egyre biztosabbnak tűnik, hogy az MTA rohamtempóban levezényelt szétverésének semmi más célja nem volt, mint a mihamarabbi einstand. Kiforrott tervek, szakmai érvek, háttérelemzések, kompromisszumok nélkül. Csak hogy megmutassák, kinek az oldalán van az erő. Előbb rohanjuk le és foglaljuk el a várat, aztán majd kitaláljuk, mi lesz vele. Most ott állnak az Akadémia félig lerombolt, füstölgő darabjain, rugdossák a köveket, és vakarják a fejüket, hogyan tovább. A régi várkapitányt kiiktatták, az újat kinevezték, de még ő is csak most kezd ismerkedni a rábízott javakkal, alattvalókkal. 
Az elkövetkező hetekben, hónapokban derülhet ki, ki az, aki térdet hajt, és ki az, aki önként választja a száműzetést. Minden bizonnyal lesznek olyanok is, akik egyik lehetőséget sem tartják elfogadhatónak – így biztosak lehetünk abban is, hogy az „ellenállók” kigyomlálására is kísérletet tesznek majd. Ha minden a hatalom tervei szerint alakul, jövő év elejére újraépítik és újralobogózzák a bástyákat, újrafestik a pajzsokat, címereket. Abban pedig csak reménykedhetünk: maradnak még elegen a várfalak mögött, akik az új körülmények ellenére sem fordítanak hátat Minervának, a bölcsesség, műveltség és a tudomány istennőjének.
Szerző
Juhász Dániel

Árcédula

Csúcsokat dönt a forint, ám a lakosság szempontjából nézve negatív csúcsokat. Az euróval szemben történelmi mélypontot ért el a múlt héten, a dollár pedig 18 éve nem volt ilyen erős hazai devizában mérve. És még nincs vége – figyelmeztetnek az elemezők, de megjósolni se merik, milyen szintnél áll meg a forintromlás. A 332 forintos euró már a csúcs, vagy 340-es? A hosszas fejtegetés az angolok kizuhanásáról, a megállapodás nélküli Brexit veszélyeiről, Trump amerikai elnök és a kínaiak vámháborújának kilátástalanságáról és a világ piacaira gyakorolt hatásairól, meg a befektetők óvatosságáról, hogy ilyenkor kivonják eszközeiket a feltörekvő piacokról – mind távoli és igazából megfoghatatlan magyarázat azok számára, akik mindezek miatt holnaptól drágábban kapnak lassan mindent, ami a boltokban kapható. A sokáig alacsony infláció leszoktatta az embereket arról, hogy figyeljenek az árváltozásokra. Az erőteljes forintgyengülés miatt azonban az importált termékek, vagy az effélét tartalmazó, belföldön készült áruk ára rövid időn belül követi az árfolyamváltozást. A dollár kurzusa és az olaj tőzsdei jegyzése alapján hetente kétszer is felülvizsgálják, mennyibe kerüljenek az üzemanyagok, más termékek árcédulája több lépcsőben, lassan íródik át. A vége azonban mindenképpen áremelés, és ahogy már megszokhatta a vásárlóközönség, ez egyirányú utca. Nehéz elhinni, hogy a forint ennyire kiszolgáltatott, hogy a jegybank nem tehet semmit. Vagy csak nem tesz semmit a forint védelmében? Bár kinyilatkoztatja a forint őre, hogy nincs árfolyamcélja, a kamatpolitikája az inflációs célok elérését szolgálja, azért figyelnie kell, mikor gyengül akkorát a forint az uniós közös pénzzel szemben, hogy elkerülhetetlenné válik a kamatemelés, amivel átmenetileg legalább erősíti a hazai devizát. Ha lesz is ilyen a közeljövőben, az pedig a hitelkamatokon dob majd. A hektikus változásokat kivédendő az euró bevezetését sem a kormány, sem a jegybank nem tartja időszerűnek. Meddig még?
Szerző
Törő András