A magyar társadalom az egyik legzártabb Európában

Egyes összehasonlítások alapján a késői Kádár-rendszer nyitottabb volt a társadalmi felemelkedés szempontjából, mint a mai társadalmi struktúra.

A magyar társadalom a XXI. század első évtizedében zártabb volt, mint az Európai Unió többi tagállamának társadalma. Mit jelent ez az egyén szempontjából, és milyen tényezők határozzák meg azt, hogy könnyű-e egy társadalomban felemelkedni vagy lecsúszni? Ezekre a kérdésekre keresték a választ az Új Egyenlőség podcast adásában.

A fő kérdés az volt, hogy milyennek tekinthető a magyar társadalom. Egy korábbi írás szerint „Nyitottnak nevezzük azokat a társadalmakat, amelyekben nagy a felemelkedés esélye. A mobilitás (felemelkedés és lecsúszás) kutatói között lényegében közmegegyezés van arról, hogy a nyitott társadalmak kívánatosabbak, mint a záródóak vagy zártak. Ez utóbbi fő jellemzője, hogy nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen mind a felemelkedés, mind a lecsúszás. A zárt társadalmak klasszikus példája kasztszerkezetével a történeti India. Ebben a születési helyzet (a család- és a kaszthovatartozás) lényegében egy életre meghatározta a gyermek életesélyeit, életkörülményeit, reális életterveit. A kaszttársadalom mindenkit bezárt a születésével elfoglalt pozíciójába. A kasztok közötti átlépés ritka vagy egyenesen lehetetlen volt.”

Éber Márk szociológus, az Új Egyenlőség szerkesztője elmondta: nyilván a magyar társadalom esetében nem lehet indiai kasztrendszerről beszélni, de mégsem tekinthető nyitott társadalomnak. Egyes összehasonlítások alapján a késői Kádár-rendszer nyitottabb volt a társadalmi felemelkedés szempontjából, mint a mai társadalmi struktúra. A helyzet igazságtalanságát mutatja, hogy az utolsó kutatás szerint 2010-ben a magyar társadalom volt az Európai Unió tagállamai között a legkevésbé nyitott. Azóta sok tekintetben romlott a helyzet, bár gyors változásokat nem lehet elérni egy-egy intézkedéssel.

A beszélgetés során összegyűjtötték, hogy mely területek vannak hatással a társadalmi mobilitásra. Ilyen az oktatási rendszer, már egészen korai korszaktól kezdve. Itt érdemes feltenni azt a kérdést, hogy a közoktatás centralizálásnak az alapgondolata a második Orbán-kormányban alapelvét tekintve éppen a társadalmi mobilitást segítette-e volna. Ez egy vitakérdés, de az a számok alapján semmiképpen sem az, hogy a megvalósítás során csak növekedett az oktatási rendszer által okozott egyenlőtlenség.

Ugyancsak mobilitásiprobléma-faktor a szociális rendszer és a társadalmi újraelosztás kérdése: látszik, hogy ha a tehetősebbek többet kapnak vissza, mint az alul lévők, akkor az nem segít a társadalmi egyenlőtlenség csökkentésében, és ezáltal a társadalmi mobilitás növekedésében.

Érintették a harmadik nagy ellátórendszert is, ez pedig az egészségügy. Amennyiben csak azért kap valaki rosszabb szolgáltatást, mert földrajzilag rosszabb helyzetbe született, mint egy nagyvárosban élő, akkor ez azonnal megjelenik az egyenlőtlenség növekedésében.

Kedden egy szavazást is közzétettünk a beszélgetés témájával kapcsolatban: olvasóinktól azt kérdeztük, szerintük most vagy az 1980-as években jutott könnyebben önerejéből valaki (például akkor is, ha szegény családba született) – egyszóval mikor volt nyitottabb a társadalom? A szavazást itt találja.