Rossi csak egyre koncentrál, még nem gondol a Szlovákia elleni mérkőzésre

Publikálás dátuma
2019.09.04. 13:58

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Négy nappal a valóban sorsfordító jelentőségű Eb-selejtező előtt egy podgoricai barátságos meccsen lép pályára a magyar válogatott. Hogy miért, azt egyelőre csak Marco Rossi szövetségi kapitány tudja.
Kizárólag a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki, Montenegró elleni barátságos mérkőzésére koncentrál a kapitány, derült ki az indulás előtt, már a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Marco Rossi azt mondta, még nem beszéltek a fajsúlyát tekintve sokkal komolyabb hétfői meccsről: „Az én szemszögemből minden meccs fontos, éppen ezért a jövő hétfői, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőről még nem beszéltünk, csakis Montenegróra koncentrálunk” – jelentette az olasz szakvezető. Ugyanakkor elismerte, hogy a két leendő ellenfél stílusa nem hasonlít egymásra, vagyis a montenegrói meccsről nehezen lehet azt állítani, hogy kifejezetten a szlovákok elleni felkészülést segítené elő. „Nem lehet összehasonlítani a két csapatot, más az erősségük. Montenegró a széleken rendkívül veszélyes, mert ott nagyon gyors játékosai vannak” – mondta. A meccsre szerinte azért van szükség, hogy éles helyzetben is kipróbálhassa a fiatalokat. 
Rossi arról is beszámolt, hogy a fiúk intenzív edzéseken vannak túl, amelyek alapján úgy érzi, játékosai jó állapotban vannak és nagyon motiváltak. A Podgoricán pályára lépő kezdőcsapat elmondása szerint összeállt a fejében, egyúttal megjegyezte, lesznek olyanok, akik mindkét találkozón szerepelnek majd, mivel a szezon elején sok futballistának még szüksége van játékpercekre.
„A Szlovákia elleni találkozó fontosabb, de a mostani jó lehetőség lehet azoknak, akik egyelőre kevesebbet szerepeltnek” – nyilatkozta Gazdag Dániel, aki abban reménykedik, hogy Montenegróban bemutatkozhat a válogatottban. A Budapest Honvéd 23 éves középpályásának debütálására jó esély van, mivel posztján Nagy Ádám és Pátkai Máté is sérült, felépülésük pedig egyelőre kérdéses.
A magyarok csütörtökön 20.45-től lépnek pályára Montenegró fővárosában, majd hétfőn 20.45-től a szlovákokat fogadják a Groupama Arénában Eb-selejtezőn. A tét óriási, hiszen győzelem esetén a nemzeti együttes óriási lépést tenne az Eb-szereplés felé. A válogatott jelenleg három pont előnnyel vezeti csoportját Szlovákia és a vb-ezüstérmes Horvátország előtt, de a két ellenfél egyaránt eggyel kevesebb meccset játszott. A magyarok mérkőzései mellett csütörtöktől jövő keddig ötven összecsapást rendeznek az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

Az E csoport állása

1. Magyarország 4 3 0 6:4 9 2. Szlovákia 3 2 0 1 7:2 6 3. Horvátország 3 2 0 1 5:4 6 4. Wales 3 1 0 2 2:3 3 5. Azerbajdzsán 3 0 0 3 3:10 0 A forduló programja Szeptember 6., péntek: Szlovákia–Horvátország, Wales–Azerbajdzsán. Szeptember 9., hétfő: Azerbajdzsán–Horvátország, Magyarország–Szlovákia. 

Szerző

F2-baleset – Nagy-Britanniában kezelik tovább Correát

Publikálás dátuma
2019.09.04. 12:44

Fotó: Andrea Diodato / AFP/NurPhoto
A 20 éves versenyzőt egy speciális orvosi csapat kezeli majd a szigetországban.
Belgiumból Nagy-Britanniába szállítják át Juan Manuel Correa amerikai Forma-2-es pilótát, aki részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének múlt szombaton, Spa-Francorchamps-ban. A 20 éves ecuadori születésű autóversenyzőt a szigetországban egy speciális orvosi csapat kezeli majd a továbbiakban, változatlanul intenzívosztályon – olvasható a pilóta internetes oldalán. Correa vasárnap négyórás műtéten esett át, amely mindkét törött lábát érintette. A versenyző és szülei köszönetet mondtak a liege-i kórház orvosi csapatának és dolgozóinak az operációért, valamint az elmúlt napokban elvégzett kezelésért. A 22 éves Hubert a szombati F2-es futam második körében nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába teljes sebességgel belerohant Correa. Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört. A versenyző életét nem tudták megmenteni.      A baleset után a futamot leállították és később sem folytatták, majd a vasárnapi F2-es versenyt is törölték. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a helyi ügyészség is hivatalos vizsgálatot rendelt el a baleset körülményeinek tisztázására. A vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíj rajtja előtt egyperces csenddel emlékeztek meg Hubert-ről. Az F1-es futamot a monacói Charles Leclerc nyerte a Ferrarival, és győzelmét gyermekkori barátja emlékének ajánlotta.
Szerző

A jég hátán is megél

Publikálás dátuma
2019.09.04. 11:30

Fotó: DIRK WAEM / AFP
Továbbra is a legszegényebb hazai sportágak közé tartozik, idén mégsem maradtak el a nemzetközi sikerek.
A budapesti Maccabi Játékok programjában is szerepelt sportág népszerűsége a szomszédos országokban is különböző: a szerbek és a románok nálunk is nehezebb helyzetben vannak, a szlovákok, illetve a horvátok viszont már jóval előrébb tartanak Magyarországnál, a csehekről, lengyelekről, ukránokról nem is beszélve. A világ legjobbjai közé tartoznak a németek, argentinok, hollandok, ausztrálok, britek, és az indiaiak. 
A magyar gyeplabda bár 2017-ben felkerült a sürgősen felzárkóztatott sportágak listájára, komoly előrelépés ezzel sem történt. A játékosok nem kapják, maguk veszik a játékhoz szükséges felszereléseket, pedig egy jobb minőségű nagy pályás ütő alsó hangon 30 ezer forintba kerül. A külföldi utazások önköltségesek, a felnőtt bajnokság legjobb játékosai is fizetnek azért, hogy játszhassanak, senki sem él ebből a sportágból idehaza. Amire a leginkább szükség lenne, az egy olyan borítású pálya, ami alkalmas a gyeplabdára. Legtöbbször vizesített, illetve homokosított alapú műfüvön játsszák a gyeplabdát, ezek a nemzetközi előírások, azonban ilyen pálya jelenleg nincs Magyarországon, az itthoni meccseket műfüves futballpályákon rendezik.
Az olimpiai sportágat a benne élő elhivatott játékosok, edzők, szervezők, szülők tartják életben itthon. A lelkesedésnek és komoly munkának pedig meg is lett az eredménye mind klub-mind válogatott szinten. 
A terem Bajnokcsapatok Európa Kupáján (BEK) a Soroksári Hockey Club a Challenge II-es csoportban vettek részt, ahol grúz, szerb, finn, szlovén és bolgár ellenfeleket legyőzve veretlenül lett első és jövőre egy osztállyal feljebb, a Challenge I-ben indulhat.
A nagypályás (szabad téri) megmérettetéseken már nem csak a Soroksár vett részt, hanem az Építők Hockey Club is. Utóbbi a Challenge IV-ben szerepelt Máltán holtversenyben harmadik lett, és miután jövőre új osztályok jönnek a nemzetközi gyeplabda életében, ezért a kék-fehér mezes egyesület feljutott a Challenge III-ba.
Ebben a csoportban szerepelt idén Törökországban a Soroksár is, amely holtversenyben végül harmadik lett és feljutott a már profi, fizetett gyeplabdázókat is foglalkoztató Challenge II-be.
A jó klubteljesítmények pedig a válogatottak szereplésén is meglátszottak. Hosszú idő után először vett részt a női és a férfi válogatott az Európa-bajnokságon. Az Eb-t a klubtornához hasonlóan különböző csoportokban rendezik.
A nők a Challenge III-ban jobb infrastruktúrájú ellenfelekkel találkoztak, az utolsó találkozón azonban a házigazda Szlovénia magabiztos 3-0-s legyőzésével sikerült megszerezni az utolsó előtti, hatodik helyet.A férfiak két éve a harmadik helyen végeztek a Challenge IV-ben, ráadásul a felkészülés is későn kezdődött meg, miután sokáig úgy tűnt, pénzhiány miatt nem lesz lehetőség elindulni az Eb-n. A csapaton azonban ez annyira nem látszott, hogy veretlenül, ki-ki meccsen 3-0-ás győzelmet aratva az addig csoportelső finn válogatott ellen végül tornagyőzelemmel jutott feljebb egy osztállyal. 
Sajnálatos módon nem valószínű, hogy a jövőben nagy hirtelenséggel pozitív irányba fordulna a sportág támogatása, azonban ezeknek az emberek maximális tisztelet jár, akik benne vannak a magyar gyeplabda életében, ugyanis kitartó munkájukkal egy olimpiai sportág itthoni életét mentik meg olyan hatékonysággal, hogy az idei évben komoly sikereknek lehetett örülni.
Témák
hoki vb