Kácsor Zsolt;
lakásfelújítás;
2019-09-05 09:42:17
Kedves uram, bocsásson meg, hogy mázolás közben zavarom, de nem hagy nyugodni egy kérdés, amelyre kizárólag ön adhat választ. Persze csak abban az esetben, ha akar. Mert az is elképzelhető, hogy nem akar. Ez utóbbit tartom valószínűnek, mert én önt, engedje meg, ismeretlenül is egy autonóm, erős akaratú, független személyiségnek tartom, aki a külvilág elvárásainak nem kíván megfelelni. Vannak ilyen emberek, s mindig irigyeltem őket, mert én nem ilyen vagyok, bennem van némi kisebbértékűségi érzéssel párosuló megfelelési kényszer, nem is kevés. Önben azonban nincs. Hozzám képest ön egy forradalmár, bármit is jelentsen ez a lejáratott szó manapság, amikor egy valahai forradalmár ellenforradalmát nyögi egy egész ország.
De nem szeretném önt az ország belügyeivel és ellenbelügyeivel traktálni, én csak egy választ remélek arra a kínzó kérdésemre, hogy mire is gondolt ön? Mire gondolt ön, amikor a fürdőszobámban mind a csempét, mind a mosdókagylót vízben oldódó festékkel mázolta le?
Tudom, első hallásra nem is gondolja ön, hogy a tevékenysége számomra mekkora meglepetést okozott, de ha áldozna rá némi energiát, s elidőzne ennél a problémánál, talán belátná, hogy miért töprengek napok óta ezen a meghökkentő megoldáson.
Vízben oldódó festékkel kifesteni egy fürdőszobát!
Lássa be, ez nem mindennapi ötlet. Kíváncsi vagyok rá, hogy miképpen fogant meg önben ez a forradalmi gondolat. A mű keletkezési körülményei izgatnak. Félre ne értsen, én nem szemrehányást szeretnék önnek tenni, ej, végül is emberek, nem vadak – elmék vagyunk! Hogyan is mondjam, a vágyam az egyszerű szemrehányásnál, hadd fogalmazzak így, magasabbra tör: egyenesen a megértés felé. Sic itur ad astra, így fogalmazott mintegy kétezer évvel ezelőtt egy római költő, akinek azokban a klasszikus időkben még egészen más fürdőhelyiség állt a rendelkezésére, mint nekem – de kérem önt, ezt ne vegye célzásnak. Nem ön tehet róla, hogy züllött korunkban fürdőszobáink falainak felületét nem mozaikkal borítják, hanem festékkel mázolják le. S ön – igen, ön, uram! – a hagyományos újkori iskola tanításával szembeszegülve ellenáll e modern kor csábításának, és olyasmivel kezel egy fürdőszobai felületet, ami oda nem való: vízben oldódó festékkel! Bevallom, nekem ez nem fér a fejembe, pedig négy évtizede már, hogy elég sok mindent összeolvasok.
Tudja, engem az ön megoldása arra az írói eljárásra emlékeztet, amikor a szerző lelép a mindenki által bejárt nyelvi-irodalmi ösvényekről, s pennájával új, addig értintetetlen utat vág magának a próza rengetegében.
S ha kíváncsi volna rá, hogy ki vagyok én, aki ezt a levelet írta, azt kell mondjam: önhöz képest egy senki. Csak egy egyszerű, átlagos, naiv műélvező vagyok, aki minden nap élvezheti az ön művészetét. Sőt, naponta többször – hiszen ön nálam nem csak a csempét és a mosdót, de még a vécékagylót is az önre oly jellemző, sajátos technikával mázolta le. Uram! Én vagyok az egyetlen ember Pesten, aki nem vécére megy, hanem a művészet csodájára jár.