A fantázia ül tort a ligetben

A gólem életre kelt, a szemünk előtt formálódó Liget projekt köszönő viszonyban sincs azzal, amit az évtized elején meghirdettek. Az első elképzelés öt intézményről szólt. Aztán hamar kiderült: a határ a csillagos ég.

Ha 2011 elején a kormánynak lett volna elég pénze a Várkert Bazár felújítására, most nem kellene a Városliget beépítésének rémével hadakoznunk. Bármilyen furcsán hangzik is, mindössze szűk 4 milliárd forinton múlt: az akkori Orbán-kormány ennyi EU-s forrást vett el a föld alatti bővítésre készülő Szépművészeti Múzeumtól – és ebből lett a ma már 230 milliárd fölött járó Liget projekt.

Már ott álltak a Szépművészeti mellett a markolók, amikor 2011 februárjának első napjaiban hirtelen lefújták a múzeumi építkezést. A pénzt aztán beleöntötték a Várkert Bazár feneketlen kútjába, de olyan nincs, hogy egy Orbán-kormány ne kifejezetten megvédené azt, amit éppen tönkretesz. Egyszerű kommunikációs kármentésnek indult tehát a múzeumnegyed ideája, amit az is mutat, hogy az első változat, amelyet Szőcs Géza akkori államtitkár lengetett be, centire akkora költségvetéssel kalkulált (3,7 milliárd forinttal), amennyit a Szépművészetitől elvettek.

Minden, ami azóta történt, innen ered: a gólem életre kelt, és Baán László, a Szépművészeti főigazgatója, aki nyolc és fél éve még szürke arccal kontrázott Szőcs Gézának, ma már - miniszteri biztosként - láthatóan hiszi is, hogy a magyar kultúrát leginkább a Városliget teleépítése helyezheti új pályára. Annak ellenére, hogy ez a szemünk előtt formálódó projekt köszönő viszonyban sincs azzal, amit az évtized elején meghirdettek.

Azoknak, akik a legelső sajtótájékoztatón részt vettek, életre szóló élmény Szőcs Géza akkori fantáziálása a Vár-Andrássy út-liget, repülő híddal komplettírozott kulturális tengelyről. Komolyan venni azonban csak azt az elképzelést volt érdemes, amely 2012 nyarára körvonalazódott. Ekkor már a Városligetre összpontosult a tervbe vett beruházás – igaz, még nem a parkra, hanem az egykori felvonulási tér amúgy is lebetonozott területére –, és kimondatott, hogy öt intézményt kell itt elhelyezni.

1. Az Új Képtárat: a koncepció szerint a Szépművészeti a régi mesterek bemutatóhelye lesz, az újkori és kortárs anyag az intézménnyel egyesített és a Várból régóta kipenderíteni tervezett Nemzeti Galéria kincseivel együtt az új épületben lel otthonra. Ekkor még úgy tervezték, a MüPából a Ludwig Múzeum is átkerül ide.

2. Az Építészeti Múzeumot: a gyűjtemény évtizedek óta kiállítóhely nélkül működik, egy időben a Párisi Nagyáruházat szemelték ki számára, de az értékes ingatlanért folyó versenyfutásban alulmaradt.

3. A Magyar Fotográfiai Múzeumot, mondván, a fotóban Magyarország nagyhatalom.

4. A Magyar Zene Házát, amelyről már a kezdet kezdetén sem tudta senki, voltaképp micsoda: koncertterem. múzeum, játszóház?

5. A Néprajzi Múzeumot: már a legelső Orbán-kormány is vissza akarta foglalni a Kossuth téri Kúriát az intézménytől – csak akkor még a miniszterelnökség céljára -; ha múzeumnegyedet építünk, kézenfekvő, hogy legyen benne Néprajzi is, Handó Tünde pedig költözhessen be a régi igazságügyi palotába.

Erre a tervváltozatra már 50-60 milliárdot szánt a kormány az Európai Unió pénzéből, és azt ígérte, 2018. március 15-én mind az öt intézményt birtokba veheti a főváros népe. Érdekes fejlemény volt azonban, hogy nem a pályáztatás, illetve az építkezés indult meg ezután, hanem az ötletelés. Pár hónapon belül része lett a projektnek a plusz 40 milliárd forintba kerülő állatkerti Biodóm, ami azzal járt, hogy a Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése is felkerült a feladatlistára. Már 2013-at írtunk, amikor a Szépművészeti Román csarnokának rekonstrukciója és a 2007-ben bezárt Szabolcs utcai kórház múzeumi restaurálási és raktár-központtá alakítása is felbukkant a tervben. Aztán hamar kiderült, hogy a határ a csillagos ég, illetve a véges emberi fantázia: jött a Közlekedési Múzeum tervezett föld alatti bővítése, a Petőfi Csarnok helyén létesítendő tudás- és élményközpont ideája, a Magyar Tájak Konyhája munkanevű gasztrofalu ötlete. Nagyjából ekkor érte el a tervezett költségvetés a 150 milliárd forintot.

Ezen a ponton kezdtek komolyabban mozgolódni az építészek, a kertépítők és a múzeumi szakma képviselői, kifogásolva egyrészt a liget beépítését, másrészt azt a gyakorlatot, hogy egy teljes intézményi struktúra sorsáról és elhelyezéséről születnek döntések mindenféle szakmai egyeztetés nélkül. Még a kormánnyal egyébként közismerten jó viszonyt ápoló Zoboki Gábor is jelentkezett egy alternatív tervvel, jelezve, hogy ha múzeumokat akarunk elhelyezni, az nemcsak zöldterületen eszközölt zöldmezős beruházással képzelhető el, hanem olyan, ezer éve üresen romló műemlékek megújítása révén is, mint az egykori Kilián laktanya vagy az Andrássy úti MÁV-székház. Ezek az érvek azonban csak annyi reakciót váltottak ki a kormányból, hogy egy alkalmas jogszabállyal törvényen kívül helyezték a beruházást, megakadályozva bármifajta hatóság vagy testület beleszólását.

Pedig lassan egyre többen ébredtek rá, hogy bár a látványterveken konzekvensen a fák árnyékában megbújó, plasztikus formáikkal a természet részének látszó épületeket mutatnak, egy-egy dokumentumból azért kiderül, hogy itt brutális méretű, 25-40 méter magas, masszív toronyházakról van szó. Amelyek aztán vagy olyanok lesznek, mint a rajzon, vagy esetleg nem, lásd Duna Aréna. S bár a kormány előszeretettel hivatkozik arra, hogy a budapestiek támogatják ezt a beruházást, a valóság ennél árnyaltabb: száz százalékuk tartja fontosnak a lepukkant park megújítását, de négyből hárman ellenzik az építkezéseket. És persze a számok is magukért beszélnek, hiszen a 2017-es tervekben 220 milliárdot szántak vasra-betonra, és 15 milliárdot fűre-fára-padra-kavicsra.

2015 áprilisában vált világossá, hogy az EU nem fogja finanszírozni ezt a gigaberuházást. A tudás- és élményközpont ötlete ekkor elpárolgott, de hamarosan jött helyette a Városligeti Színház ismételt felépítésének ideája. Bekerült a tervbe a Vajdahunyad várának felújítása is, de arról mélyen hallgatnak, mi lenne benne - bár az nagyjából biztos, hogy nem a Mezőgazdasági Múzeum. Vélhetően olyasmi sors vár rá, mint ami a régi Műcsarnoknak (Olof Palme Ház) adatott: pár éve hirtelen az is a program része lett, eredeti formájában fel is újították, lesz benne valami kiállítás, de már világos, hogy leginkább nagyvendéglőként fog működni. Ennél is abszurdabb a Közlekedési Múzeum esete, amelyet a sok bővítési tervezgetés után egyszerűen lebontottak – most sohanapjai határidővel Magyar Innováció Házaként szerepel a tervekben a visszaépítése (!), miközben a Közlekedési új helyét Kőbányán alakítják ki.

Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk: mindazok, akik egy évtizede azért tiltakoztak a Szépművészeti föld alatti bővítése ellen, mert az új bejáratot belevágták volna a főbejárat műemlék lépcsősorába, ma boldogan kiegyeznének ezzel a megoldással. Ha pedig időben meg lehetett volna kezdeni azt az építkezést, mindazt, ami azóta történt, alighanem megúsztuk volna.