Ahol sérül a szabadság

Publikálás dátuma
2019.09.06. 12:30

Fotó: STANDFOTÓ
Rétegigényt elégít ki kortárs orosz filmek hazai bemutatásával Forgács Iván. Forgalmazó cége a Van Goghok című művel debütál a héten.
Forgács Iván közel negyven éve foglalkozik filmmel, azon belül is az orosz filmművészettel. A rendszerváltás utáni kulturális vákuumban, amikor az orosz kultúra népszerűsége hirtelen zuhanó repülésbe kezdett, és a kortárs művek hozzáférése szinte a nullával lett egyenlő, elsők között a filmek tűntek el. Ennek miértjére kerestük a választ a Van Goghok című orosz film eheti premierje apropóján a filmtörténésszel. „Bármennyire elismerünk és szeretünk is néhány klasszikus orosz írót, zeneszerzőt vagy kortárs művészt, az orosz kulturális-társadalmi-politikai közeg sosem volt népszerű vagy vonzó nálunk. A szovjet rendszer idehozta, aztán kivonta a csapataival együtt. Csak egy szűkebb körnek hiányzik azóta, amelyik tényleg szerves kapcsolatba került vele. A filmek eltűnésére még ennél is egyszerűbb a válasz: az orosz filmgyártás szétesőben volt a kilencvenes években. Én inkább azt sajnálom, hogy a távolodás már a peresztrojka alatt megkezdődött, és ezért nem figyeltünk igazán a szovjet-orosz film színes, radikális, kísérletező, nyitott szellemű utolsó korszakára.” – mondja Forgács Iván, aki nem tartja magát hivatásos filmforgalmazónak, továbbra is a kultúraközvetítő, a programszerkesztő filosz és a filmkritikus működik benne, aki megpróbálja a kultúra általa fontosnak tartott szeletét másokhoz is eljuttatni, és lehetőleg profitálni belőle. Nem véletlenül indított a Van Goghok című filmmel. „A rabja vagyok az orosz filmek humanista hangütésének. Az orosz film kezét fogva mertem csak elindulni ezen az úton, de ha messzebb vezet, lenne hely itt délszláv vagy türk művek számára is.” – hozzátéve, hogy azt fogadná el sikernek, ha egy átlag közalkalmazotti fizetést össze tudna hozni a forgalmazással. Úgy számolt, hogy ehhez évente 3-4 filmet kell bemutatni, nagyjából négyezres átlag nézőszámmal. A jelenleg is jól futó, magasan jegyzett, nemzetközileg elismert, fesztiváldíjakat nyerő orosz vagy orosz nyelven alkotó rendezők (Zvjagincev, Szerebrennyikov vagy Szergej Loznyica) munkáinak terjesztésében természetesen jól tudja, hogy nem versenyképes a nagyobb hazai terjesztőkkel szemben. Éppen ezért olyan filmek népszerűsítésével akar foglalkozni, amelyek nem kerülnek ekkora reflektorfénybe, de mély humanizmusuk, művészi erejük vitathatatlan, és gondolatilag, érzelmileg egyaránt fel tudják rázni a nézőt. Szeretné megismertetni idehaza a mai orosz színészsztárokat is, mert szerinte azok valóban fantasztikusak. Egyelőre nem keresett állami forrásokat, „nem árt, ha az ember a saját pénzén váltja meg a belépőt egy területre. Kábító és félelmetes érzés egyszerre. Éjszaka rosszabbul alszom, de nappal jobban érzem magam. Nem fogom persze kikerülni az állami támogatás lehetséges, bár jelenleg szűk forrásait.” DVD-kiadással is foglalkozik, egy tapasztalt, jó nevű céggel, a Fantasy Filmmel dolgozik együtt, ők keresték meg. Az Anna Karenina – Vronszkij története már a boltokban van, ősz végéig elvben kijön Szergej Bondarcsuk Oscar-díjas Háború és békéje is. Az orosz film más európai vagy amerikai alkotásoktól főként abban tér el, hogy az orosz művészek még mindig nem tudnak igazán műfajokban, pontosan megcélzott közönségrétegekben, piaci szempontok szerint gondolkozni – adja meg az általánosító választ kérdésünkre Forgács. „A közösségben, emberiségben gondolkozó individualizmusban hisznek. A téma ábrázolásának természetes, költői filozofikusságában, egy olyan, végtelenül szabad és érzékeny szellemi tér megalkotásában, ami talán nem csak ott valósulhat meg, ahol gyakran sérül a szabadság.”   Egyik fő kutatási témája a szovjet és orosz filmek értékváltozása. Hogy ez miért különbözik a magyar filmek értékváltozásától, arra szerinte az eltérő piaci viszonyok is magyarázatul szolgálnak, hiszen az alapvető szellemi-művészeti irányok és folyamatok azonosak, de az oroszokat a helyi piac potenciális nagysága joggal ösztönzi a kommersz filmgyártás erősítése felé. A nemzeti múlt dicsőítésével kapcsolatos állami elvárásoknak is könnyebben tudnak megfelelni, hiszen elég elővenniük a II. világháborút, valamelyik cárt, egy klasszikus írót vagy éppen egy nagy szovjet sportsikert.

Van Goghok

Apa-fia történet, unalomig feldolgozott téma. Kézlegyintéssel elintézhető ötlet lenne mozijegy vásárláskor, érthetetlen a címe, orosz a rendezője, és a főszereplők sem játszanak HBO- vagy Netflix-sorozatokban. Ám a szerencsésebbek emlékeznek még Olbrychskire, az egyik legismertebb lengyel színészre, akibe egy teljes generáció volt nálunk is szerelmes a hetvenes-nyolcvanas években. Játszott négy Oscarra jelölt filmben, háromszor forgatott Jancsóval, és a rendszerváltás után is szerepelt több magyar filmben. Wajda, Zanussi, Nyikita Mihalkov,  Volker Schlöndorff foglalkoztatta, nehezebb lenne nála jobb szimbólumot találni a kelet-európaiságra. Ez persze mind kevés ahhoz, hogy jó legyen egy film. Alekszej Szerebrjakov (a fiút játszó orosz színész) és Daniel Olbrychski az apa szerepében csodálatos kettőst alkot, bár a mellékszereplők is fantasztikusan hitelesek. A sztoriban nem történnek különleges dolgok, hiszen az emberiség által eddig ismert forgatókönyv szerint az eredetileg fiatal apák több-kevesebb zsarnokoskodás után megöregszenek, megbetegszenek, aztán meghalnak. A fiúk pedig előbb-utóbb megbocsátanak. A Van Goghok mindezek ábrázolásával tűnik ki az apás öregedős megbocsátós filmek tengeréből. És a színészi játékkal.

Kelet-európai sztárok a vásznon

A héten bemutatott Van Goghok című orosz film rendezője, Szergej Livnyev Budapesten járt a premiervetítés előtt, és hosszan mesélte, hogy milyen sokat jelentett neki mindig is magyar film. Aprólékosan megfigyelte Szabó István és Mészáros Márta tehetségét az intimitás ábrázolhatóságát illetően, és sokat tanult Jancsó Miklós filmjeiből is. „Jancsó utánozhatatlan” – mondta el tisztelettel a hangjában. Ám a számára legfontosabbként mégis egy kortárs rendezőnk munkáját említette. „Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nem a kedvenc magyar filmem, hanem a kedvenc filmem. Egyszerűen zseniálisnak tartom. Persze az alkotói módszereim és a filmezési tempóm sokban hasonlít Enyediére, aki a mostani sikere előtt utoljára majdnem húsz évvel rendezett nagyjátékfilmet. Én nagyon régóta nem rendeztem, bár nem hagytam el a filmes szakmát. Producer vagyok lassan húsz éve, sikereket érek el, nehezen találtam vissza a saját hangomhoz.” Valerij Todorovszkijjal együtt őt is a peresztrojka új hullámosaihoz sorolják a nyolcvanas évek vége óta, a nemzetközi és az orosz kritika régóta várta tőle az új filmet. „Leginkább a barátaim noszogattak ennek a történetnek a filmre vitele miatt. Remek érzés volt együtt dolgozni a tűz és víz főszereplőimmel, Alekszej Szerebrjakovval és Daniel Olbrychskivel. A nézőimtől két dolgot szoktam kérni. Kapcsolják ki a moziban a mobiljukat, és nézzék végig a filmet. Aki nem nézi meg a legutolsó perceket, sőt még a stáblistát is, az soha nem fogja megtudni, miért lett Van Goghok a címe."

Témák
film

Arcképek a törékeny Európából

Publikálás dátuma
2019.09.06. 10:00

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Őszinte, sokszor kíméletlenül kritikus mondatokkal rajzolta meg a politikusok portréit Paul Lendvai újságíró, történész új kötetében.
„Meglehet, egyik-másik történetem valamilyen okból nem tetszik majd a kritikus olvasóknak. Azt azonban erősen remélem, hogy senkit sem fogok untatni” – írja Paul Lendvai, Lendvai Pál legújabb kötetének előszavában (Törékeny Európa, Noran Libro Kiadó). Méltánylandó, de felesleges mentegetőzés: túl jól ismerjük már Lendvai íráskészségét ahhoz, hogy nekilátva a kötetbe gyűjtött portréknak (vagy inkább: esszéportréknak) – egyelőre nevezzük csak így – biztosak legyünk abban: ragyogóan megformált írásokat olvashatunk megint tőle, Lendvait nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Rendszeres szereplő a könyvpiacon, az írott és az elektronikus médiában, ha tetszik: a magyar közgondolkodásban.
Ha valakinek nem tetszik az, amit ír, ne a szerzőben, vagy annak stílusában keresse az okot, hanem önmagában és a kötet erősen kritikus  tartalmában. De még ekkor is kétségek gyötörhetik: nem inkább saját nézeteiben van-e a hiba, s korántsem a szerző gondolkodásában. Okot, persze lehet találni, azt maga Lendvai is megjelöli: „Liberális újságíró és történész vagyok. 1957. február 4-én érkeztem Magyarországról Ausztriába… Olyan emberként…, aki az ifjúkori tévelygések évei után a hazugsággal szemben az igazságnak kötelezte el magát.” Ezt az „önjellemzést” is az előszóból vettük, igazolásunkra nem szorul rá, igazolja ezt az 1929-ben született Lendvai páratlan pályafutása, szakértelme.
Lendvai új kötetének címe: Törékeny Európa. Azt, hogy ez a kijelentés mennyire tömör összefoglalója a valóságnak, a napi híreket követve, tapasztalhatjuk. Tapasztalataink megerősödnek a kötet olvastán: Lendvai hosszú szakmai pályafutása során nagyon sok befolyásos emberrel – politikussal is – találkozott és beszélgetett, vagy készített interjút. Így hát van alapja annak, hogy összegezze élményeit és véleményt mondjon a személyiségek szerepéről a politikában, ami annyira törékennyé teszi Európát. Lendvai ki is mondja: „az erős, a lehetőségek határait feszegető és radikálisan új politikát hirdető vezetők iránti vágy az egyik legfontosabb motívum a reflexiók között. Mert az »erős ember« mítosza és vágya különös hangsúlyt kap az autoriter és totalitárius rendszerekben – nem ritkán katasztrofális következményekkel.”
Lendvai elfogulatlanul mély érdeklődéssel és tudással figyelte és figyeli Kelet-Közép-Európa, a volt szocialista országok politikai életét, társadalmi változásait. Portréi, beszámolói Albániától, a Macedóniától, Szerbián át, Csehországig, Lengyelországig és Magyarországig, politikusok „átváltozásán” és helytállásán, tisztességtelenségén és tisztességén, jellemváltozásain és szilárd jellemén keresztül érzékelteti, mennyire törékeny is valójában az az Európa, amelynek részévé lett a térség.
Meglehet, igaza van Lendvainak: a politikusportrék nem fognak mindenkinek tetszeni. Pedig még annak is, aki vitatkozni akar vele, el kell ismernie: őszinte, sokszor kíméletlenül kritikus mondatokat vetett papírra. Nagy tétet tehetnénk rá: a történelem őt fogja igazolni, ha őt sem hallgatja meg senki. Infó:
Paul Lendvai: Törékeny Európa Noran Libro, 2019 224 oldal

Könyvbemutató

Paul Lendvai Törékeny Európa című új könyvét ma délután öt órától a szerző közreműködésével Ungváry Rudolf író mutatja be az Örkény István Könyvesboltban (1137. Budapest, Szent István krt. 26.) Moderátor: Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője.

Szerző

Ma 160 éves a Nagy zsinagóga

Publikálás dátuma
2019.09.06. 09:30

Fotó: Népszava
A felekezetek közösen ünnepeltek a megnyitóján.
1859. szeptember 6-án adták át a Dohány utcában Európa legnagyobb, működő zsinagógáját. Az ünnepségen az akkori celebritások és elöljárók valláskülönbség nélkül vettek részt, az orgonán Liszt Ferenc műve csendült fel, miközben a szerző ott ült az első sorban. A zsinagóga (mai nevén a Dohány) Ludwig Förster tervei alapján készült, a belső szentély Feszl Frigyes alkotása. A kivitelezés gyorsan ment, alig négy év alatt elkészültek vele.
Az 1920-as években felújították és kibővítették a Hősök templomával, 1991-ben pedig felavatták Varga Imre alkotását, a holokauszt áldozatainak emlékfáját. Az épületet 1991-96 között újították fel.
A Dohány és bonyArt dizájncég együttműködése folytán a zsinagóga születésnapjára készült és péntektől kapható, Swarovski kristályokkal díszített judaika ajándék- és emléktárgyakból befolyó összeggel a zsinagógát támogatják.  Bővebben itt!  
Szerző