Ma 160 éves a Nagy zsinagóga

Publikálás dátuma
2019.09.06. 09:30

Fotó: Népszava
A felekezetek közösen ünnepeltek a megnyitóján.
1859. szeptember 6-án adták át a Dohány utcában Európa legnagyobb, működő zsinagógáját. Az ünnepségen az akkori celebritások és elöljárók valláskülönbség nélkül vettek részt, az orgonán Liszt Ferenc műve csendült fel, miközben a szerző ott ült az első sorban. A zsinagóga (mai nevén a Dohány) Ludwig Förster tervei alapján készült, a belső szentély Feszl Frigyes alkotása. A kivitelezés gyorsan ment, alig négy év alatt elkészültek vele.
Az 1920-as években felújították és kibővítették a Hősök templomával, 1991-ben pedig felavatták Varga Imre alkotását, a holokauszt áldozatainak emlékfáját. Az épületet 1991-96 között újították fel.
A Dohány és bonyArt dizájncég együttműködése folytán a zsinagóga születésnapjára készült és péntektől kapható, Swarovski kristályokkal díszített judaika ajándék- és emléktárgyakból befolyó összeggel a zsinagógát támogatják.  Bővebben itt!  
Szerző

Az előrelátó apa - kötet Fischer Ádámról

Publikálás dátuma
2019.09.05. 11:00

Fotó: Koncz Márton / Népszava
Zenekar az egész világ, vallja Fischer Ádám. Joggal lett bonmot-ja a róla szóló kötet címe, erről a bemutató beszélgetésen meggyőződhettünk.
Fischer Ádám, Oplatka András a Neue Zürcher Zeitung egykori újságírója, a könyv szerzője, fordítója voltak annak a beszélgetésnek a résztvevői, amit Martin József vezetett. Az aktualitása ennek pedig az volt, hogy kedden Magyarországon is megjelent a karmesterről szóló munka, mindössze egy nappal a bécsi bemutató után és két nappal a német előtt. Természetesen adódott az első kérdés, hogyan ismerkedett meg a főhős és az író, Oplatka András, aki egyébként nem zenész, irodalommal, történelemmel, politikával foglalkozik, foglakozott világ életében. Akkor is, amikor majd harminc évvel ezelőtt egy zürichi Don Carlos előadás után egy levéllel megkereste a karmestert a város operaházában, amely a Zeitung szerkesztősége mellett volt. (Fischer Ádám nem szívesen emlékszik vissza arra az előadásra.) Ezzel kezdődött személyes ismeretségük, barátságuk. Azóta is beszélgetnek politikáról, ami Fischert a zene mellett tán a legjobban érdekli, és zenéről, ami Oplatkának nem szakmája, de komoly érdeklődést mutat iránta. Ezeknek a társalgásoknak az eredményét foglalja össze a kötet, amely most magyar nyelven is megjelent. A szöveg nem kívánja az olvasótól, hogy otthon legyen a zenei szakkifejezések világában, elég ha csak szívügye a zene. Martin József újságíró, szintén nem zenész, mindössze egyetlen mondatot talált a kétszázhatvan oldalon, amelynek megértéséhez tizenhat éves, hegedülni tanuló unokája segítségét kellett kérnie. 
Ezzel kapcsolatban viszont Oplatka András elmondta, a kéziratot többen elolvasták, és az egyik tanácsuk az volt, hogy egy jelentős zenésszel folytatott beszélgetésben legyen több szó a zenéről, technikai megoldásokról. Bele is került három, Fischer Ádám által utólag megírt szöveg idézetként a könyvbe, ezek egyikében szerepel a sokak számára nehezen megfejthető mondat. A főhős viszont azzal kapcsolatban fejtette ki aggályait, hogy a német nyelvű olvasóközönség számára írt szöveget, vajon át lehet-e egyáltalán ültetni magyarra. Egy példát hozott fel: többek között azért is ment el az Operaházból, mert bajai voltak azzal a mentalitással, ami ott jelen volt. Név nélkül említett ezzel kapcsolatban egy konkrét esetet, amikor egy énekesnő azt mondta az igazgatónak, szerződtesse a fiát, különben kirúgatja. Egyrészt ez a német olvasók számára gyakorlatilag felfoghatatlan mondat, de jól jellemezi, mik voltak a problémái, másrészt kétségei voltak, bele kerülhet-e ez a magyar kiadásba, hiszen az olvasók, rájöhetnek, kik voltak a szereplők, mert nálunk csak egy operaigazgató van, míg náluk nyolcvan… Mint említettük erős szál a politika is a szövegben: Martin József megemlítette, egy régebben olvasott interjúban Fischer Adám elmesélte, édesapja azt mondta neki, ne nagyon drukkoljon a rendszer változásnak, mert ez az ország, ez a társadalom el fog csúszni valamerre, és nem biztos, hogy a helyes irányba. Fischer Ádám megjegyezte, mostanában kezd ráébredni arra, hogy édesapja, aki 1900-ban született, sok mindent előre látott, amit mi a lelkesedés közepette akkor nem láttunk. Fischer Sándor megélt két háborút, a zsidótörvényeket, a deportálásokat; fia most már érti, hogy milyen tapasztalatai lehettek az emberekről, és bevallja ma már rossz a lelkiismerete, hogy ezért a megjegyzéséért őt akkor kritizálta. A könyvet később részletesebben is bemutatjuk. Info:    Zenekar az egész világ A karmester Fischer Ádám Fordította: Oplatka András Libri, 2019
Szerző

Itt folyik a vér és kéregzuzmópárlat - interjú Kőhalmi Zoltánnal

Publikálás dátuma
2019.09.05. 10:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Kőhalmi Zoltán első regénye tobzódik a halottakban és a humorban. A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban címmel a Helikon Kiadó gondozásában jelenik meg könyve, amit lehet, hogy az édesanyja nem olvas el.
Mielőtt humoristaként, stand-uposként a közönség elé lépett volna, rengeteget írt. Miért várt eddig a nagyregénnyel? Mindig úgy gondoltam magamra, mint egy íróemberre, aki éppen nem ír. Sokat írtam a Rádiókabarénak, mindenféle tévéprodukciókban is voltam háttérember, de az akkori munkáim közel sem olyan irományok voltak, mint egy regény vagy egy novella. Ötleteket, szösszeneteket gyártottam, rövid dolgokat, a színpadi dolgaim is rövidkék. Ám zsenge gyermekkorom óta nyilvánvaló volt, hogy jó volna egyszer írni egy könyvet. Sokáig terveztem, de csak akkor kezdett valósággá válni, amikor bejöttem a Helikon Kiadóhoz, és határidőt kaptam. Kemény volt a munkabeosztás része. Nekiülni és rendszeresen csinálni: nagyon örülök, hogy képes voltam erre! A humorista-fellépő életem úgy megy, hogy gondolkodom dolgokon, amiket egyik nap leírok, másik nap nem, de valahogy lesz. Rendszeresen elúszom dolgaimmal, nincs kötött munkaidőm, és én mondom meg, milyen témával foglalkozom. Most pedig föl kellett kelni reggel nyolckor, neki kellett ülni és csinálni. Ez nagyon szokatlan volt, viszont nagyon élveztem. Már hiányzik ez az élet. Irodalmi belépőjéhez miért épp egy skandináv krimiíró identitását választotta magának? Eredetileg műfaji paródiák gyűjteményes könyvét írtam volna, az első fejezet különálló alkotásnak készült. A szerkesztője, Cserna-Szabó András író végül meggyőzött, hogy azt a történetet folytassam tovább. A sok történet összeállt eggyé, a skandináv krimiparódiának végül mégiscsak elszabadult a világa, amelybe így beleférhettek a vámpírok és a szamurájok is. A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit nyáron a Libri online toplistájának élére került a még nem létező könyvek kategóriájában. Hányadik fejezetnél tartott akkor? Nagyon megdöbbentett: ahhoz, hogy megvegyék, nem is kell a könyv, csak egy borító és egy ígéret! Akkor már leadtam a kéziratot, de mégis rémisztő volt ezt látni. Hasonlót a Rádiókabaréval szoktam átélni: hallom, hirdetik, hogy én fogom konferálni a műsort, de még nem tudom, mit fogok mondani. A következő önálló estem is ilyen: veszik az emberek a jegyet a műsorra, miközben még írom. Kéregzuzmópárlat, lila pirula: regényének főhőse, Bjørnsen felügyelő különféle szerekkel tartja fenn a szellemi izgalmát. A szoros határidő mint legjobb ihletadó elegendő ajzószer volt? A kávéfogyasztásban nagyon közel áll a főhős hozzám, a cigarettában is. A többiben nem. Cserna-Szabó András nagy gasztroszakértő, vele sokat pattogtunk azon, mit ihat a főhős. Mert pálinkát mégsem. Így ötlöttük ki ezt a fiktív alkoholfajtát. De az a szereplők dolga, hogy befolyásolt állapotban legyenek, az írónak azért mindig észnél kell lennie! A regény előszavába „bekerült” a Fák Barátainak Skandináv Egyesületének „tiltakozása” is. Jo Nesbø rajongóitól nem tart? Szerintem élvezni fogják a könyvet. Ha valaki nem elvetemült rajongó, az tud nevetni a saját bálványain is. A kérdés az, kell-e egyáltalán Nesbø-rajongónak lenni ahhoz, hogy ezt a könyvet értse? Szerintem nem, és ehhez senkinek sem kell úgy beleásnia magát a skandináv krimikbe, mint ahogy azt én tettem. De az se baj, ha az őshonos norvég bogarakat sem ismerik annyira, mint ahogy én elmerültem a témában a bogaras mese kedvéért. Igaz, a fésűscsápú korhadékmoly sajnos nem él Norvégiában, de annyira jól hangzik a neve, hogy muszáj volt szerepelnie. Egyszerűen kényszerem van arra, hogy mindennek pontosan utána nézzek és fékeznem kell magam, hogy ne töltsek el túl sok időt egy-egy ilyen univerzumban. Például a balett világában. Egy veszélyes szektával is ujjat húzott: a nyelvtannácikkal. Azok tényleg veszélyesek, bár részben én is az vagyok. A rendőrfőnök nyelvtani precizitásra törekvése, a szereplők ötletelése, hogyan nevezzék el a gyilkost, az a HVG-s munkámat idézi, ahol a címlaptervező csapatot vezetem. Már nagyon sok időt töltöttem el úgy, hogy kötőjeleken vitatkoztam nagyon értelmes emberekkel, távol a családomtól. Van, hogy kitalálok egy szót, ami nincs is, és akkor azon vitatkozunk, hogyan írjuk a szót, ami nem létezik. Nagyon szeretem ezt a munkát, a korrektúra és nyelvtannáciság jelentősége nem véletlenül került bele a regénybe. Most viszont kiderült, hogy rúnaírásban jobb vagyok, mint a korrektúrajelekben. De talán a sátánista metálosokkal ujjat húzni veszélyesebb. A regényírásnál az sem lehet veszélyesebb: örömmel látom, hogy túlélte a gyilkos támadást. Nem, aki itt ül, az nem én vagyok! A narrátorok megjelenésével adta magát, hogy metatörténetté váljon könyv, amelynek a szereplői elkezdenek majd azon gondolkodni, milyen törvényszerűségek mozgatják az ő életüket, és a nyomozás során így haladnak egyre feljebb a könyvkiadás hierarchiájában. Nem volt kérdés, hogy egyszer hozzám is eljussanak, ahogy az sem, hogy nem én vagyok a főgonosz. A könyvét feltehetően sokan összevetik majd Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötetével. Van valami közük egymáshoz. Igaz, én jóval régebben kezdtem el beszélni arról, hogy írom ezt könyvet, minthogy Tibor gondolt volna arra, hogy írni fog könyvet. És volt egy olyan közös alkotói szakaszunk, amikor már ő írta a paródiáit, én pedig még paródiagyűjteményben gondolkodtam, és egyeztettünk egymással, ki írja például Rejtőt. Végül ő az irodalmi paródiáit egy-egy konkrét szerzőre hegezte ki, nekem pedig inkább csak egy kiindulópont maradt Nesbo. Nem volt cél, hogy feltétlenül ráismerjenek, még ha sok is van belőle a regényemben. Ilyen szempontból sem egyforma a két könyv. Az, hogy Tibor ír könyvet és én még nem fogtam hozzá, aztán már ő a másodikat írja, az nekem nagyon sokat segített abban, hogy rászánjam magam. És minden rokonomnak és ismerősömnek is, aki éveken át kitartóan kérdezgette, mi van a könyvvel, nagyon hálás vagyok. Nemcsak regényírói, hanem illusztrátori oldalát is megismerhetik most az olvasók. Mióta rajzol? Mindig is rajzoltam, gyerekkoromban azt hangoztattam, hogy karikaturista leszek. Anyukám azóta is ezzel jön, hogy nekem azt kéne csinálnom. Szerinte jó, hogy foglalkozom a humorral, de úgy gondolja, amihez nekem igazán tehetségem van, az a rajz. Ez mindössze ott hibádzik, hogy a tehetség csak egy kis rész, ehhez kellene még tapasztalat és rutin, én pedig sose fogtam bele a karikaturista karrier építésébe, és minden valószínűség szerint nem is fogok. Még gimnazista voltam, amikor megvettem Marabu egyik albumát. Ő már akkor kiforrott karikaturista volt, de most a HVG-nél jól látom, onnantól hova tudott még fejlődni, hogyan tud közéleti, gazdasági, elvont témákat megrajzolni. Nekem ez nincs meg. Van egy saját rajzvilágom, csak abban tudok mozogni. A rajzaim főleg azért vannak a könyvben, hogy anyukám megnyugodjon. Ráadásul tőle elég messze állnak a véres és félelmetes dolgok. A szüleim állítólag meg is egyeztek: apám majd olvassa a könyvet, ő pedig nézegeti a rajzokat.

Névjegy

Építészmérnök, Karinthy-gyűrűs humorista. Szentesen született, 1977. október 29-én. Első évfolyamos műegyetemistaként 1998-ban mint szerző megnyerte a Magyar Rádió Humorfesztiválját. Fábry Sándor gegcsapatának tagja volt Litkai Gergellyel, aki később meghívta az induló Godot Dumaszínházba. Rendszeresen konferálja a Rádiókabaré és a Kabaréklub műsorait, állandó szereplője a Showder Klubnak, 2008 óta a HVG címlaptervező csapatát vezeti. A Bossa Astoria című animációs kisfilmet forgatókönyv íróként jegyzi, a Buhera Mátrixban és a Bakkermannban szereplő volt. 

Info: Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban Helikon Kiadó, 2019 274 oldal

Könyvbemutató a moziban

„Az megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand-up egyik legjobbjának első könyvét” – ajánlja a művet Cserna-Szabó András. A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban című kötetet szeptember 11-én et hattól mutatják be a Corvin moziban. A szerzővel Litkai Gergely humorista beszélget. A kötetből Kőhalmi Zoltán olvas fel, illetve dedikál a beszélgetést követően.

Témák
krimi könyv Libri