Fischer Ádám;könyv;

2019-09-05 11:00:00

Az előrelátó apa - kötet Fischer Ádámról

Zenekar az egész világ, vallja Fischer Ádám. Joggal lett bonmot-ja a róla szóló kötet címe, erről a bemutató beszélgetésen meggyőződhettünk.

Fischer Ádám, Oplatka András a Neue Zürcher Zeitung egykori újságírója, a könyv szerzője, fordítója voltak annak a beszélgetésnek a résztvevői, amit Martin József vezetett. Az aktualitása ennek pedig az volt, hogy kedden Magyarországon is megjelent a karmesterről szóló munka, mindössze egy nappal a bécsi bemutató után és két nappal a német előtt. Természetesen adódott az első kérdés, hogyan ismerkedett meg a főhős és az író, Oplatka András, aki egyébként nem zenész, irodalommal, történelemmel, politikával foglalkozik, foglakozott világ életében. Akkor is, amikor majd harminc évvel ezelőtt egy zürichi Don Carlos előadás után egy levéllel megkereste a karmestert a város operaházában, amely a Zeitung szerkesztősége mellett volt. (Fischer Ádám nem szívesen emlékszik vissza arra az előadásra.) Ezzel kezdődött személyes ismeretségük, barátságuk. Azóta is beszélgetnek politikáról, ami Fischert a zene mellett tán a legjobban érdekli, és zenéről, ami Oplatkának nem szakmája, de komoly érdeklődést mutat iránta. Ezeknek a társalgásoknak az eredményét foglalja össze a kötet, amely most magyar nyelven is megjelent. A szöveg nem kívánja az olvasótól, hogy otthon legyen a zenei szakkifejezések világában, elég ha csak szívügye a zene. Martin József újságíró, szintén nem zenész, mindössze egyetlen mondatot talált a kétszázhatvan oldalon, amelynek megértéséhez tizenhat éves, hegedülni tanuló unokája segítségét kellett kérnie. 

Ezzel kapcsolatban viszont Oplatka András elmondta, a kéziratot többen elolvasták, és az egyik tanácsuk az volt, hogy egy jelentős zenésszel folytatott beszélgetésben legyen több szó a zenéről, technikai megoldásokról. Bele is került három, Fischer Ádám által utólag megírt szöveg idézetként a könyvbe, ezek egyikében szerepel a sokak számára nehezen megfejthető mondat. A főhős viszont azzal kapcsolatban fejtette ki aggályait, hogy a német nyelvű olvasóközönség számára írt szöveget, vajon át lehet-e egyáltalán ültetni magyarra. Egy példát hozott fel: többek között azért is ment el az Operaházból, mert bajai voltak azzal a mentalitással, ami ott jelen volt. Név nélkül említett ezzel kapcsolatban egy konkrét esetet, amikor egy énekesnő azt mondta az igazgatónak, szerződtesse a fiát, különben kirúgatja. Egyrészt ez a német olvasók számára gyakorlatilag felfoghatatlan mondat, de jól jellemezi, mik voltak a problémái, másrészt kétségei voltak, bele kerülhet-e ez a magyar kiadásba, hiszen az olvasók, rájöhetnek, kik voltak a szereplők, mert nálunk csak egy operaigazgató van, míg náluk nyolcvan… Mint említettük erős szál a politika is a szövegben: Martin József megemlítette, egy régebben olvasott interjúban Fischer Adám elmesélte, édesapja azt mondta neki, ne nagyon drukkoljon a rendszer változásnak, mert ez az ország, ez a társadalom el fog csúszni valamerre, és nem biztos, hogy a helyes irányba. Fischer Ádám megjegyezte, mostanában kezd ráébredni arra, hogy édesapja, aki 1900-ban született, sok mindent előre látott, amit mi a lelkesedés közepette akkor nem láttunk. Fischer Sándor megélt két háborút, a zsidótörvényeket, a deportálásokat; fia most már érti, hogy milyen tapasztalatai lehettek az emberekről, és bevallja ma már rossz a lelkiismerete, hogy ezért a megjegyzéséért őt akkor kritizálta. A könyvet később részletesebben is bemutatjuk.

Info:   

Zenekar az egész világ

A karmester Fischer Ádám

Fordította: Oplatka András

Libri, 2019