Deja vu

Akadnak még egy páran, akik emlékeznek az átkos időkre. Vagyis arra, ami sokfelé jellemezte a hazai viszonyokat a rendszerváltás előtt. Az ilyeneket persze nem lepi meg, amikor azt olvassák: „ne a helyi kiskirályok és a pártfunkcionáriusok döntsék el, hogy mi legyen a városban”. Bizony, ez a régi kort idézi. De ezek szerint napjainkban is aktuális. Itt most konkrétan Szombathelyről van szó, de a jelenség – és a próbálkozás, hogy küzdjenek ellene – általános. 
Az pedig különösen érdekessé teszi a történetet, hogy a jelenlegi hatalom egyik képviselője beszél róla. Koczka Tibor ugyanis alpolgármester a vasi megyeszékhelyen. A Fidesz színeiben nyerte el a tisztséget, de az októberi választáson már függetlenként indul. Egy hosszú interjúból ugyanis kiderül, hogy megcsömörlött. Elege lett abból, ami náluk folyik, de nyilvánvalóan nem egyedi. Például az, hogy erőből irányítsák a várost. Vagy hogy központilag meghatározzák, miképpen kell ellehetetleníteni azokat, akik nem vetik alá magukat a kiadott irányelveknek. Ezeket a renegátokat „bevándorláspártinak, szivárványkoalícósnak, meg árulónak kell szólítani” - mondja.
Ebből azonban néhányan nem kértek, így pár szombathelyi fideszes fellázadt. Ezt ugyan Budapesten igyekeznek cáfolni, meg kisebbíteni, de attól a tény még tény marad. A hatalom helyi erős emberével, Hende Csabával szálltak szembe. Több se kellett, kitagadták Koczkáékat, úgy tekintik őket, mintha nem is léteznének. 
Nem véletlenül van deja vu érzésünk ismét. Hasonlóra volt példa jó harminc éve is. A propaganda-gépezet akkor is működött, az irányelvek gyártói akkor is mindenhatónak képzelték magukat. Az immár nagyon demokratikus korszakban pedig visszajutottunk ugyanoda. 
Ja, ha valaki nem emlékezne rá, aztán mégis történt egy váltás. A rendszer nem élte túl önmagát.

Ki a kakas?

Giovanninak neveztük el itáliai kakasunkat, pedig akkor még nem is tudtuk eldönteni, hogy Don Juan vagy épp Mr Giovanni Gatto, magyar nevén Macska János személyiségjegyeit hordozza magában. Ennek is, annak is vannak előnyei, s bár a szívtipróságnak a baromfiudvarban nagyobb hasznát látjuk, mint a bűnbandavezetői erényeknek, mostanság sose lehet tudni. Mohóságunkban talán legjobban annak örülnénk, ha délceg legényünk egyszerre lenne szívtipró és dörzsölt maffiavezér, hátha akkor a napi két tyúktojás is felugrana mindjárt háromra vagy négyre: ahol nemcsak szerelem van és trubadúr-ének, hanem rend és fegyelem, ott virul a gazdaság. 
Büszke jószágunk nem hagy kétséget afelől, ki az úr a háznál, vagy ha úgy tetszik, ki a kakas a szemétdombon. Úgy járkál és igazít el, hogy nemcsak a tyúkok és a kacsák, de még a kecskék is behódolnak neki, amikor kidüllesztett mellkassal, felcsapott farokkal, komótos léptekkel elsétál előttük: ilyenkor hátrébb húzódnak, s a szarvukat is lejjebb eresztik. 
- No, Giovanni, neked nincsenek identitásproblémáid, mint az egyszeri miskolci jegyzőnek, aki polgármesternek képzeli magát – dörmögtem félhangosan a szakajtó felé menet, ahol a napi két tojást reméltem. A párhuzamot friss élmény ihlette, pár perccel korábban kaptam meghívót a patinás ottani egyetem 285-ik selmeci akadémiai évének és alma materi 70. tanévének ünnepi szenátusülésére, ahol Miskolc jegyzője mondja az ünnepi beszédet. Jelen lesz az alpolgármester is, ám ő nem mond beszédet, pedig mondhatna, hisz a polgármestert szükség esetén a törvény szerint az alpolgármester helyettesíti, ő pedig éppenséggel pont az. Ráadásul – miként önéletrajzában olvassuk – szereti a zenét és a könyveket, vagyis egy egyetemi rendezvényen sem jönne zavarba egy beszédtől, de neki most a jelen levés csupán a feladata, nem a szereplés. Azt a jegyző kapta, miként az elmúlt két hétben szinte mindenütt, ahol avatni, szalagot átvágni, beszédet mondani kellett, s vegyünk rá mérget, így lesz ez a következő négy hétben is, ahol a betegsége miatt akadályoztatott eredeti polgármester helyett valakinek meg kell jelennie. 
Mondtam Giovanninak – nem mintha elvárt volna magyarázatot - , hogy ilyesmi mifelénk a kampány, amikor a törvényesség őre, vagyis akinek éppenséggel pont annak kellene lennie, közpénzből úgy folytat polgármesterjelölti kampányt, hogy jegyzőnek álcázza magát, amihez a fél város lelkesen asszisztál, s nem ég orcájára a pír.
Képzeljük csak el a jelenetet, amint ülnek az egyetem vezetői az asztal körül, s azon tanakodnak, ki mondjon ünnepi beszédet, majd szinte egyszerre csapnak a homlokukra, hogy ki más, hát a jegyző! Legfeljebb lelkesítő szavai közben nem gondoskodik egy kicsit az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, nem jelzi a képviselő-testületnek, ha a döntésük jogszabálysértő, nem számol be a hivatal tevékenységéről, nem készít elő döntésre államigazgatási ügyeket, s nem dönt a hatáskörébe utalt önkormányzati ügyekben. Mert a dolga pontosan ez lenne. Amúgy.
Szerző
Doros Judit

Gázló

Nagy és kalandos útra lép Tóth Bertalan MSZP-elnök azzal, hogy bekéri a közműhivatal eddigi gázárjavaslatait. Számára ezzel valószínűleg nem egy Odüsszeia, nem is egy El Camino, inkább a Fűrész sorozat egy újabb része veszi kezdetét. 
Az érdeklődőt a hasonló megkeresésekre jó előre, mérnöki gonddal előkészített csapdarendszer, kifeszített zsinegek, mozgásérzékelők, csapóajtók és süllyesztők várják. Eleve fura, miért egy ellenzéki pártelnöknek kell oknyomoznia, – kevés politikustársához hasonlóan – megpróbálva az általa furcsállott közügyek legmélyére ásni. A rendelkezésére álló, erősen korlátozott eszközökkel élve, csípős ellenszélben. 
Ráadásul az eredmény a legjobb esetben sem több, mint a lényeg, az igazság egy vékony szeletkéjének, árnyának ismerete. Bár az ilyen lépések nyilván a társadalom érdekét szolgálják – jelen esetben: mi a fészkes francért fizetünk a tőzsdén 35 forintot érő gázért mi százat -, a választani hajlandó polgárok többsége nem érzékeny sem a hasonló erőfeszítésekre, sem a hatalom ezzel kapcsolatos, átlátszó tereléseire, Orbán és csapata sunyi simlisségeit elfedő, hisztérikus felelősségáthárításaikra. Itt hovatovább az sem gyanús, hogy mindig pont a választások napjára nyílik mozgástér egy egyszeri – a valós lehetőségek töredékére rúgó – rezsikedvezményre.
Ennek előzményeként Tóth Bertalan bekukkantott a MET-ügy kulisszái mögé is. A kiperelt papírokból arra jutott, hogy rafinált áttételekkel több mint százmilliárd forintnyi közpénz kerülhetett az állami MVM-ből a kormányfő közvetett-közvetlen barátai jegyezte gázkereskedőhöz. Be is perelték. De a beidézett miniszterek, cégvezetők, fájdalom, már nem emlékeztek semmire. A mutyi bűnösei így nyilván megúszták, de legalább az azt feltáró Tóth Bertalant sem vitték el.
Most pedig – amellett, hogy az MSZP immár 11. alkalommal terjeszti a Fidesz-KDNP-többség elé 32 százalékos gázárcsökkentési javaslatát – az egész rendszer működését is feltárnák. Hát, hajrá. Csak nehogy egy nap a fejükre erősített, időzített bombával ébredjenek.
Szerző
Marnitz István