Brexit;Boris Johnson;

2019-09-08 20:00:00

Forgács Imre: Boris, a győztes

Hogyan lehet az, hogy a világ ötödik legnagyobb gazdasága szinte kilátástalan és megalázó helyzetbe kormányozta önmagát?

A Brexit-dráma utóbbi néhány hetének történéseit akár a Monty Python alkotói is megirigyelhetnék. Az új brit miniszterelnök hatalmas lendülettel és önbizalommal vetette magát a küzdelembe. Első lépései leginkább arra a párbajozó lovagra emlékeztetnek, aki a kezét-lábát ugyan már elveszítette, de nagyvonalúan felajánlja ellenfelének, hogy a döntetlenben azért kiegyezhetnek.

Boris Johnson közvetlenül a hivatalba lépése után azzal lepte meg a francia elnököt és a német kancellárt, hogy van jobb ötlete a tartalékmegoldásnál (backstop) az ír határkérdés rendezésére. A tárgyalópartnerek diplomatikus mosollyal, kissé tartózkodóan fogadták szavait, majd kiderült, hogy blöfföl: a Downing Street 10-ben ugyanis nem készült semmiféle új tervezet. BoJo azt viszont hamar elérte, hogy a Konzervatív Párt szerény parlamenti többsége egyetlen főre olvadt, majd – huszáros fordulattal – a királynőtől a parlament munkájának felfüggesztését kérte. A populista diktátorokra jellemző erőszakos lépés sokakat megdöbbentett, s a font zuhanó árfolyama az üzleti körök véleményéről is üzent. Az alsóház működésének időleges felfüggesztése ismert a brit közjogban, ám a mostani eset színtiszta pártpolitika. A nyilvánvaló cél, hogy az ellenzéki képviselőknek kilépési ügyben ne legyen lehetőségük a miniszterelnök korlátozására. II. Erzsébet teljesítette a kérést, bár van olyan jogászi vélemény, miszerint a királyi felségjog (royal prerogative) biztosít számára mérlegelési lehetőséget, s a kialakult alkotmányos válsághelyzet miatt talán jobb lett volna tartózkodnia.

Az egyre hangosabb belpolitikai csatazajban azonban mindenki hajlamos a lényegről megfeledkezni. A felelőtlen politikusok nemcsak a megállapodás nélküli kilépéssel, hanem egy előrehozott választással vagy az EU-tól kért újabb halasztással is az országnak okoznának font milliárdokban mérhető károkat. A nemzeti valuta például mintegy 20 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben a 2016-os népszavazás óta eltelt három év alatt. A szigetország jogilag valamikor, valahogy talán kilép az Unióból, de mindez a gazdaság egésze szempontjából nem lehetséges. A britek az 1973-as csatlakozásuk óta sok ezer szállal kötődnek a kontinenshez, s e szerves kapcsolatok megszakítására még a gátlástalan törtető Boris Johnson sem lesz képes. Talán nem illik kimondani: az EU egy fontos európai konfliktusban végre a nyertes – de mindenképpen a kisebb veszteségeket elszenvedő – fél pozíciójába kerülhet.

A citromsármány titkai

A kedves kis madár létezéséről mostanáig inkább csak az ornitológusok tudtak. Miután azonban a brit kormány – az „Operation Yellowhammer” kódnévvel titkosított – terve kiszivárgott, a citromsármányt ma már mindenki ismeri. A dokumentum hihetetlen tartalma a Brexit-válságtól lassan apatikussá váló lakosságot is képes volt megdöbbenteni.

A Sunday Times által pár hete közölt anyag érdekessége, hogy az állami szervek feladatait a megállapodás nélküli kilépés lehetséges válságait modellezve írja le. A Kabinetiroda régóta készül a háborús üzemmódban való működésre, ami október 31-e után akár hónapokig is eltarthat. A terv készítői 12 olyan területet jelöltek meg, ahol – no-deal esetén – válsághelyzetek keletkeznek, ezért rendkívüli intézkedések megtételére is szükség lehet. Ezek között szerepelnek a fennakadások (disruptions) a közlekedési hálózatban, ami a határátkelőhelyek áru- és személyforgalmában okoznak veszélyhelyzetet. Zavarok várhatók az egészségügyi ellátásban és más kritikus területeken (élelmiszer-ágazat, víz- és energiaszolgáltatás) is komoly bajok lehetnek. A no-deal közvetlenül érintené a külföldön élő brit állampolgárok helyzetét, a rendészeti célú adatkezelést, a pénzügyi szolgáltatások teljes körét, a „tengerentúli” területek, valamint a nemzetbiztonsági szervek működését. Valószínű, hogy e problémák kezelésére különösen nehéz lesz a felkészülés az ír-szigeten, ahol máris érzékelhető a feszültségek növekedése. A Kabinetiroda aggodalmait az észak-ír rendőrfőnök minapi sajtónyilatkozata is megerősítette: a rendőrség vezetője szerint több mint 300 határátkelőhelyet kellene folyamatosan ellenőriznie. Márpedig a jelenlegi – 7000 fő alatti – rendőri létszám azt jelenti, hogy e bonyolult feladathoz egyszerűen nincs elegendő embere.

A kiszivárogtatott dokumentum olyan mennyiségű konfliktussal számol, hogy várhatóan 38 területi válságközpont (Local Resilience Forums) létrehozására is szükség lehet. Ezek feladata az lenne, hogy – együttműködve a rendőrség helyi szerveivel – fogadják a veszélyhelyzetekről szóló lakossági bejelentéseket és koordinálják a válságok kezelésére kijelölt állami szerveket.

A gondolkodni még hajlandó briteket a kiszivárgott dokumentum valósággal sokkolta, s a gyógyszerek, tartós élelmiszerek tömeges felvásárlásába kezdtek. Ráadásul sajtóértesülések szerint nemcsak a franciák, hanem a Londonnal határos Kent megye hatóságai is tesztelik a két hónap múlva működésbe lépő rendszert. A britek például arra kíváncsiak, hogy – az iskolák átmeneti megnyitása mellett – a meglévő kórházak (halottasházak!) befogadóképessége elegendő lesz-e a no-deal után várható tömegeknek. Ebben a térségben ugyanis az időigényes vámkezelés és a túlzsúfolt kikötők miatt, nagyjából 10 ezer kamionnak (egy kisvárosnyi embernek) kell majd – minden humán-szolgáltatás nélkül – az utakon várakoznia.

A jog ereje

A Brexit látványos csődjét senki nem érti igazán. Hogyan lehet az, hogy 2019-ben a világ ötödik legnagyobb gazdasága, a Biztonsági Tanács állandó tagja – amúgy atomfegyverrel rendelkező nagyhatalom – szinte kilátástalan és megalázó helyzetbe kormányozta önmagát? A válasz e költői kérdésre meglehetősen bonyolult. Az biztos, hogy a kudarc közvetlen oka egy jogi probléma megoldhatatlansága. A vámunió és az egységes piac szabályai egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy egy kilépő tagállam valamelyik része (jelen esetben Észak-Írország) egy kicsit azért bent is maradjon. A már aláírt, de a parlament által háromszor is elutasított Kilépési Szerződés ún. backstop melléklete ugyanis – Johnsonék számára elfogadhatatlanul – pontosan ezt kívánja megakadályozni.

A közös értékek és a jog uralma szerencsére fontos összekötő kapocs az uniós tagállamok többsége számára. Az európai jogrendszer eredetileg is arra épült, hogy azokon a területeken, ahol Európa nemzetállamai belátják az együttműködésben rejlő előnyöket, önként korlátozzák a szuverenitásukat és az állami jogkörök egy részét az uniós intézményekkel közösen gyakorolják. Emellett minden csatlakozónak azt a fontos jogelvet is el kellett fogadnia, hogy az uniós szervezetek (Tanács, Európai Parlament) által alkotott jogszabályok elsőbbséget élveznek a nemzeti joggal szemben.

Persze tudjuk, hogy a jog a közvélemény számára meglehetősen unalmas dolog, csak éppen nem élhetünk nélküle. A brexitista propaganda szerint például a brit gazdaság – megszabadulva az uniós béklyóktól – igazi szárnyalásba kezd. A saját normái szerint kereskedhet majd a világgal, s a jelenlegieknél jóval előnyösebb gazdasági szerződéseket köthet. Mindez politikailag jól hangzik, a baj csak az, hogy 1973 óta a brit jogrendszer maga is harmonizálódott az európai joggal, ezért a válás után zűrzavaros lesz a helyzet. Az Európai Unió egységes piaca nemcsak közös vámszabályokat jelent. A partnereknek az Európában már egységes technikai normák (például szabványok) sokaságát is alkalmazniuk kell, ha továbbra is kereskedni akarnak a kontinenssel. A legegyszerűbb példával élve: a britek büszkék lehetnek ugyan nemzeti nagyságukra, de a kiváló autóik remélhetőleg a kilépés után is balkormányos változatban érkeznek majd az európai piacra.

Talán vége lesz

A sokféle bizonytalanság ellenére egy dolog azért biztosra vehető: az Egyesült Királyság földrajzi helyzetét még a brexitisták sem változtathatják meg. A Kilépési Szerződésről folytatott ádáz parlamenti vita már csak azért is nevetséges, mert ez a dokumentum a szigetország és az EU jövőbeli kapcsolatairól semmit nem mond, miután nem is mondhatott. A majdani átfogó szabadkereskedelmi megállapodás terjedelmét a szakértők 30-40 ezer oldalra becsülik, s annak minden ágazat apró technikai részleteivel is foglalkoznia kell. Márpedig egy ilyen bonyolult nemzetközi szerződés nem készíthető el négy-öt évnél rövidebb idő alatt. Abban a nem kizárható esetben, ha a szigetország választói mégis meggondolják magukat és az Unió tagjai maradnak, csak egy dologban reménykedhetünk: a Brexit-saga történetéből a jövőbeli „közös dolgainkat rendező” európai politikusok is sokat tanultak.

A parlament felfüggesztését és a napról napra növekvő káoszt csak a fanatikus brexitisták tartják Boris Johnson győzelmének. Az Unió jövőjéért aggódók inkább a tovább mélyülő – immár alkotmányos – válság jelét látják a történtekben, ami aligha lesz képes gátat vetni az ország további leépülésének. A gazdasági integráció és az Európai Unió jövője szempontjából talán már jobb lenne, ha a britek 2019. október 31-én végre valóban kilépnének.