Megkezdődött az új tanév. A 2019/2020-as tanév nem indult botránymentesen, hisz a „Nemzeti Tanévnyitóra” a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét, Szűcs Tamást nem voltak hajlandók beengedni a szervezők, ráadásul az egyik tüntetni vágyó aktivista kezéből ki is akarták csavarni a kamerát.
Nem ez az első ilyen eset. Még a nyáron történt, hogy Békés Gáspár diákaktivista megpróbálta Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárt kérdezni a köznevelési törvénymódosításról az erdélyi Vibe fesztiválon. Az államtitkár asszony a lehető legtermészetesebb módon kivette a mobilt Gáspár mellényzsebéből, ami eléggé negatív visszhangot váltott ki az ellenzéki érzelmű emberekből.
Szűcs Tamás és aktivistái a parlament által 2019. július 30-án megszavazott köznevelési törvénymódosítás ellen szerettek volna molinókkal tüntetni. Voltaképpen senkit nem ért váratlanul, hogy ez a módosítás sem az oktatásban dolgozók/tanulók érdekeit szolgálja, sokkal inkább azokét a hataloméhes pártkáderekét, akik most már az igazgatók kilétéről is teljesen egyedül szeretnének dönteni, vagy akiket eddig zavart a magántanulói státusz létezése, esetleg a Waldorf-iskolák gyermekközpontú szabadsága.
A módosítás ellen a nyár utolsó napjára, augusztus 31-re tüntetést jelentett be egy maroknyi diák. Az említett demonstráción felszólalt Szűcs Tamás a PDSZ-től, Molnár Áron, azaz a NoÁR néven ismert színész és aktivista, Tasi Zuzsi középiskolás tanuló, a TASZ jogásza, Asbóth Márton és egy felmondott pedagógus, Molnár Tibor. A tüntetés azonban számomra egy kicsit gyengének tűnt, nem éreztem azt az átütő lázadást, mint amit például a tavaly januári diáktüntetés után, magamon sem vettem észre hasonló lelkesedést.
A tüntetés végén a szervezők meglépték azt, amire legutóbb pont tavaly januárban volt precedens: bejelentettek egy országos diáksztrájkot szeptember 13-ára. Amikor ez tavaly megtörtént, elképesztően izgatott voltam, hiszen azt gondoltam: ”Na végre, valamit teszünk végre mi, diákok is azért, hogy jobb legyen. Mi is élünk a polgári engedetlenség eszközeivel!” Aztán amikor kiderült, hogy a diákok legalább fele a sztrájk ellenére is iskolába ment, rájöttem hogy ennek így semmi értelme.
Jelenleg is hasonló érzések kavarognak bennem. Sajnálatos módon ki kell jelenteni, hogy rengeteg diákot - habár szívesen csatlakozna - nem fognak engedni sztrájkolni, hiszen azt a kihagyott napot igazolni kell, ezt pedig csak a gondviselő teheti meg. Számos szülő inkább megint meghúzza magát és félelemből elcsitítja gyermekét, ahelyett, hogy kiállna egy tényleg fontos ügy mellett. Ráadásul nagyon sok olyan kormánypárti szülő is van, aki szinte biztos nem fogja engedni csemetéjének a sztrájkot, mondván: ”Az én fiamból/lányomból nem lesz Soros-bérenc!”
Véleményem szerint ennek a megmozdulásnak akkor lenne értelme, ha a diáksztrájkkal együtt lenne végre egy tanársztrájk is - azonban az EMMI és a Klebelsberg Központ sikeresen gátolta ezeket a törekvéseket már idén márciusban is. Akkor a megállapodás ellenére nem engedték négy tankerületben sztrájkolni a tanárokat, ami ellen a PDSZ persze feljelentést tett - mindhiába.
Az előbb felsoroltak ellenére én mégis arra buzdítanék mindenkit, hogy vegyen részt a sztrájkban. A diákok is élhetnek, és ebben az esetben élniük is kell a polgári engedetlenség által nyújtott eszközökkel, és ha csak szimbolikusan is, de meg kell mutatniuk, hogy nem hagyják magukat megtörni.