Leszegett tekintetek, sietős léptek, elfordított fejek, lopott oldalpillantások, süket fülek. Mintha egy kifordított orwelli 1984-et próbálták volna eljátszani szombaton a kötcsei polgári piknikre érkezők, hiszen a Nagy Testvér helyett éppenséggel a nyilvánosság, vagyis a sajtó elől menekültek szemlesütve, ernyők alá bújva.
Csupa a maga területén szinte élet-halál ura potentát, a parlamenti patkó akolmeleg, kétharmados papagájkommandójának gunyoros-lekezelő vigécei, a propagandatévék magukat felsőbbrendűnek tartó megmondóemberei próbáltak elsunnyogni, vagy éppenséggel lendületből átvágni a kötcsei kúria bejárata előtti 20-30 méteres szakaszon. Ki riadtan, más kínosan mosolyogva, megint más műdacos-peckesen.
Láthatóan elszoktak már a valódi érdeklődéstől, a számukra kínos kérdésektől, a saját gondolatok ad hoc megfogalmazásától. Mert a Dobozy-kúria kapuja előtt nincs idő gondolkodni, megvárni a szamárvezetőt, általánosságokat puffogtatni, a szónoki emelvényről a kérdezőbe fojtani a szót. Az önálló véleménytől pedig már elszokott a többség, a kampány-célmondatok felmondásán túl nem futja többre, ritka kivétel, aki megáll a mikrofonok előtt: vagy akadnak szuverén gondolataik, vagy pozíciójuk kárhoztatja őket a megszólalásra. Még ha kényszerből is.
Mert mára alig maradt hely és esemény, ahol a hatalom birtokosait és holduvarukat egyáltalán meg lehet közelíteni, a mamelukhad szinte hermetikusan elzárja őket a valódi nyilvánosság elől, az év nagy részében megtehetik, hogy csak a baráti médiával kerüljenek kapcsolatba. Ahol nem válaszolni kell, hanem kinyilatkoztatni. Ezért érzik vesszőfutásnak azt a 20-30 métert, s könnyebbülnek meg a kapun belül. Ide érkezik meg végül a kormányfő is, szintén bujkálva, biztonságiak sorfala mögött sietve be a kertbe.
A sövény sok mindent eltakar. A félelmet nem tudja.