Saint-Germain tragédiája

Az osztrákoknak is megvolt a maguk Trianonja. Ausztria és az antant képviselői száz éve, 1919. szeptember 10-én írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést a Párizs környéki Saint-Germain-en-Laye városában. A megalázó diktátummal az osztrák állam elveszítette 1914-es területének háromnegyedét – ebben az értelemben még Magyarországnál is rosszabbul járt. Bécs, a 60 milliós Habsburg birodalom büszke fővárosa egy parányi, alig hétmilliós ország szélén találta magát.
Furcsamód éppen az osztrákok voltak az elsők, akik kiugrottak az összeomló Monarchiából a háború végnapjaiban. 1918. október 21-én megalakult „Német-Ausztria Ideiglenes Nemzeti Tanácsa”, novemberben aláírták a padovai fegyverszünetet, majd a császár lemondásának másnapján kikiáltották a köztársaságot. Az új kormány realista volt, nem ragaszkodott a nemzetiségi területekhez. Galícia a felélesztett Lengyelországé lett, Bukovina Romániáé, a dalmát tengerpart az alakuló Jugoszláviáé.
Csak a német anyanyelvű országrészeket próbálták megtartani – de az sem sikerült. A legérzékenyebb veszteség Dél-Tirol volt, amire az olaszok már korábban szemet vetettek. A titkos londoni szerződésben (1915) ki is csikarták rá az ígéretet az antanttól: ez volt az ára annak, hogy szembeforduljanak addigi szövetségeseikkel, a tengelyhatalmakkal. A délszláv királyságé lett a Dráva-parti Marburg (ma a szlovéniai Maribor). A Monarchián belüli közigazgatási választóvonalként már létező osztrák–cseh határt is Csehszlovákia javára korrigálták.
Csonka-Ausztria csupán Burgenlanddal vigasztalódhatott. Budapesten a döntés idején tanácsköztársaság volt, a győztesek még csak véletlenül sem akartak szívességet tenni Kun Béláéknak. Éppen hogy a kommün megbuktatásán dolgoztak, nehogy a felforgató bolsevik eszmék Oroszország felől tovább terjedjenek napnyugatnak. De nemcsak Magyarország akarta Burgenlandot, igényt tartott rá Prága és Belgrád is. Masarykék elképzelése szerint a terület egy „szláv korridor” része lett volna, Pozsonytól Zágrábon át az Adriáig húzódó tengeri kijárat a születő csehszlovák államnak.
A versailles-i békekonferencia elvetette korridort. A szövetségesek féltek, hogy ha a mindenétől megfosztott Ausztria életképtelennek bizonyul, csatlakozik Németországhoz. Az osztrák szocdemek nyíltan szorgalmazták az Anschlusst. A francia diplomácia viszont nem tűrhette, hogy a weimari köztársaság plusz területhez és lakossághoz jusson, magyarán hogy a németeket sikerélmény érje a háborús vereség után. Párizs élelmiszerszállítmányokkal és gazdasági segélyekkel igyekezett vonzóvá tenni az önálló létet az osztrákoknak. Ebből a megfontolásból kapták meg Burgenlandot is – csak Sopron és néhány környező falu választhatta végül népszavazáson a magyar fennhatóságot (1921).
Az „osztrák Trianon” is tragédiába torkollt. Hiába kötötték ki a saint-germaini szerződésben, hogy az osztrák állam nem egyesülhet Németországgal, ez annyit ért, mint halottnak a szenteltvíz. A köztársaság megbukott. Húsz év sem telt el, és Ausztria aléltan omlott hűtlen fia, Adolf Hitler karjaiba.

Városmegújítás - az örök feladat

A városok történetük során folyamatosan változnak, formálódnak. Bár a fő elemek állandónak tűnnek - a természeti adottságok, az infrastruktúra gerince, a jelentősebb történeti épületegyüttesek és zöldterületek csak nagyon lassan alakulnak át -, a város gazdasági élete, a városlakók közössége, s így a város használata akár egy emberöltő alatt is többször és gyökeresen megváltozhat. Ehhez nem is kellenek természeti csapások vagy háborúk: megváltoznak a gazdasági tevékenység színterei és formái, öregszik és megújul a város épületállománya. Egyes területek fejlődése élénkebb és sikeresebb, magas presztízst érnek el és azt meg is őrzik, másoké azonban elakadhat, vagy önpusztító negatív spirálba válthat. Ilyenkor az egyre romló épített környezet egyre rosszabb helyzetű társadalmi csoportokkal találkozik, a gazdasági források elapadnak, a helyzet kezelhetetlenné válik. Ezt a városok vezetése - érthetően - igyekszik elkerülni.
Az elmúlt évtizedekben a nagyvárosok várospolitikájának kiemelt fontosságú részévé vált a városrehabilitációs programok megalkotása és következetes képviselete. Az európai városok fejlődésének kulcseleme ma nem csupán a területi terjeszkedés irányítása és kiszolgálása, hanem a meglévő városrészek megújulásának, megújításának ösztönzése. Azokon a területeken, ahol a leromlás negatív spirálja erősebben beindult, nyilvánvalóan összetettebb, határozottabb eszközöket kell alkalmazni, mint ahol a megújulás kedvező irányba tart. Az élhető városban nem lehetnek szakadékok az egyes városrészek, városnegyedek között. Mivel a változás folyamatos, midig máshol, mindig más eszközöket igényel - s ez sohasem hagyható abba. A város soha nincs kész...
Nincs ez másképp Budapesten sem. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy az önkormányzati választások után a városvezetés mielőbb átfogó városrehabilitációs programot dolgozzon ki és indítson meg.
Budapest történeti városmagja hallatlan építészeti és városépítészeti értéket képvisel, nem véletlen, hogy a legértékesebb területeket - a Duna-partokat és a Várat, az Andrássy út környezetét - az UNESCO a Világörökség részének tekinti. Az a XIX.-XX. századi városkép, amely minden háborús pusztítás és elhanyagoltság dacára a mai napig ránk maradt, egy dinamikus, vállalkozó kedvű, soknemzetiségű, sokkultúrájú város múltjáról tanúskodik. Ez azt a kötelezettséget rója ránk, hogy sokszínűségében, jó állapotban tartsuk fenn és őrizzük meg.
Látni kell azonban, hogy a városmegújításnak nem csupán városképi vagy műemléki szempontjai vannak. A városmegújítás elsődleges szerepet kap abban is, hogy kiegyensúlyozza a városszerkezet és a városfejlődés egyenlőtlenségeit. A történeti városmag és a belső területek újraélesztésével minőségi lakóterületek, munkahelyi területek és intézmények számára kínálhat fejlesztési lehetőségeket, és ezzel fékezi a szuburbanizálódást, a város féktelen terjeszkedését. A városok fejlődésének egyik legfenyegetőbb veszélye ma a korlátlan terjeszkedés, az ún. urban sprawl, ami a városkörnyék pusztító területhasználatával, kezelhetetlen közlekedési és intézményi követelményeivel járó átalakulás. Fejlődésnek csak óvatosan nevezzük. Tízmilliós, robbanó népességű megapoliszoknál elkerülhetetlen - Budapest esetében azonban beszédes adat, hogy a főváros és a városkörnyék összes népessége lényegében évtizedek óta változatlan, miközben Budapest lakossága százezrekkel csökkent. A város közepe kiürült tehát, a lakófunkciók átadták a helyüket például a turizmusnak, miközben egyre többen, egyre távolabbról ingáznak a városba. A mindennapi közlekedési káosz közismert. 
A városmegújítás receptjei, a külföldi jó példák ismertek. A városrehabilitációs programok gerincét a leromlott területeken a meglévő lakóépületek felújítása mellett az alacsony bérű bérlakásépítési programok, meghatározó vonzerővel bíró kulturális intézmények - közgyűjtemények, iskolák - létrehozásán túl a közterület fejlesztési és infrastruktúra fejlesztési projektek adják. A szerkezeti léptékű rehabilitáció fontos része a felhagyott ipari-közlekedési területek, az ún. barnamezős zónák területének újrahasznosítása. 
Barcelona már az 1980-as évek vége óta mutatja ennek az eszköztárnak a legprogresszívabb megoldásait: a történeti városmagban épületfelújítási támogatási rendszert működtettek, a legleromlottabb területeken szociális lakásépítési programot valósítottak meg, a sűrűn beépített területeken új, minőségi közterületek jöttek létre. A legrosszabb épületállomány bontásával kortárs művészeti múzeumot, idősek otthonát, egy üresen álló kolostor felhasználásával magánegyetemet telepítettek, új életet, új közönséget hoztak a lassan haldokló városmagba. A tengerparti olajfinomító helyén ma virágzó vízparti városrész, hosszan húzódó plázs látható.
Nagyléptékű barnamezős programok eredményét láthatjuk a nagy kikötővárosokban, Hamburgban, Rotterdamban, ahol a hátrahagyott kikötői területek kínáltak helyet a városok kompakt területi fejlesztéséhez. A területek és a meglévő épületek újrahasznosítása révén a városrehabilitáció a fenntarthatóságnak, az erőforrások felelős felhasználásának, az ökológiai lábnyom keretek között tartásának alapvető eszköze. A kompakt város - zöld gondolat...
Bécs nem csupán a történeti épületállomány mintaszerű megújításával, a városi bérlakásrendszer vagy a közösségi közlekedés kiváló működése miatt érdemes figyelemre, hanem annak az eltökélt fejlesztési programnak az eredményei miatt is, amely a belső városrészek felhagyott vasúti területeinek városi beépítését tette lehetővé. Jó példákat találunk a korábbi szocialista országokban is - Pozsony, Krakkó, Brno vagy Lódz mind innovatív eszközökkel keresi a városmegújítás lehetőségeit és a történeti városmagok, a történeti épületállomány új szerepét. A volt NDK területén a német egyesítést követően nemcsak a kisvárosok történeti magja újult meg, hanem Lipcse, Kelet-Berlin is válaszokat adott az új helyzet kérdéseire.
Budapesten az ezredfordulón létező városrehabilitációs program - minden korlátjával együtt - sikeresen működtetett épületfelújítási pályázatokat, kerületi önkormányzati lakásprogramokat, városi akcióterületi megújítási programokat. Sikeresnek tekinthetők a belső városrészek közterület-megújítási munkái is. Lényegesen szűkebb spektrummal, de eredményesen működik az elmúlt évek városmegújítási támogatási rendszere, a TÉR_KÖZ program, amelynek keretében a kerületi önkormányzatok kisebb-nagyobb programjai jutottak fővárosi forráshoz. Ami fontos: a pályázati rendszerek önmagukban is erősítik az alulról induló kezdeményezéseket, a lokális gondolkodást, a városfejlesztés különféle szereplőinek együttműködését, a kisebb közösségeket. Mert - mint cikksorozatunk korábbi írásaiban is szóba került már - a mai urbanisztika fő kérdése nem a MIT, hanem a HOGYAN.
A fenti, ma már klasszikusnak tekinthető városrehabilitációs modelleken túl ma leginkább az eszköztár bővítése, a városrészek gazdaságának erősítése, a társadalmi folyamatok befolyásolása is a programok részévé válik. Az URBACT, az EU tudás-csere programja az Integrált Városfejlesztés keretében támogatja innovatív megoldások kidolgozását olyan problémakörökben, mint a leszakadó városrészek szociális szerkezetének erősítése, a lakhatási kérdések megoldása, a munkahelyteremtés, a széndioxid-kibocsájtás csökkentése. (Érdemes böngészni: www.urbact.eu)
Az elkövetkező években Budapest városrehabilitációs stratégiájának egy tágabb városfejlesztési koncepció integráns részeként ambiciózusan kell válaszokat keresnie, és lehetőséget adnia az értékes és a kevésbé értékes épületállomány megújításának kérdéseire vagy a felhagyott épületek és barnamezős területek újrahasznosítására, a lakhatási kérdésekre és a zöld gondolatok érvényesítésére. Meg kell találnia az élhető, élvezhető városi környezet létrehozásának legfrissebb fortélyait. A szerző építész, urbanista, a Budapest Kör tagja 
Szerző
Erő Zoltán

Őszinte szavak

Igazából nekem ez már majdnem imponál. Elvégre Gulyás Gergely mondhatta volna azt is, hogy ha Budapest lakossága rosszul szavaz, és nem Tarlós István lesz a következő főpolgármester, akkor a Fidesz lépfenével szórja be a közutakat és patkányok ezreit engedi el a metróban. De közel sem ezt mondta! Sőt! Mindössze annyit jegyzett meg, azt is a rá jellemző kisfiús bájjal, hogy a kormány és a főpolgármester együttműködési megállapodása kizárólag Tarlósra vonatkoztatva érvényes. A választás lehetősége ettől még adott, nemdebár?
Most persze lesznek, akik zsarolást kiáltanak, meg fölemlegetik, hogy öreg, te nem a zsebpénzedből ígértél nekünk abban a megállapodásban hármas metrót, hanem az általunk befizetett adókból, és hogy micsoda tempó ez már megint, majd a végén felfegyverzett Kövér huszárok kísérnek be minket a szavazófülkébe is... De hagyjuk a hisztit.
A helyzet az ugyanis, hogy aki végigolvassa a nevezett tizenöt pontos megállapodást, amelyet tavaly novemberben kötött Orbán Viktor Tarlóssal - jutalmul, hogy elvállalta az újabb indulást -, legalábbis elámul: két ciklust úgy tetszett abszolválni, hogy még ez sem volt? Hogy nem volt megígérve, rendszeres lesz a konzultáció a kormánnyal, nem létezett semmiféle hivatalos platform az egyeztetések számára, és a város első embere nem kapott meghívást azokra az ülésekre, ahol éppen eldőlt, olimpiai létesítményeket vagy kormányzati negyedet csinálnak-e épp a pénzből, amelyből amúgy nem kigyulladó, viszont légkondicionált metróra is tellene? És mi a garancia arra, hogy ha ez nyolc évig elzötyögött így, és a kilencedikben sem mutatkozott érdemi változás - megállapodás ide vagy oda -, akkor majd pont október 14-től lesz másként?
Egyszóval szép dolog ez a kormányzati őszinteség, de van egy súlyos gyanúm: Tarlós jutalomból ugyanazt kapná majd Orbántól, amit Karácsony büntetésből. Lehet választani.
Szerző
N. Kósa Judit