Beigazolódtak a State Department félelmei. Csaknem három évvel ezelőtt fogták el ifjabb és idősebb Vlagyimir Ljubisint a Perszeusz fedőnevű akcióban magyar rendőrök, illetve az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) ügynökei Tökölön. Az amerikai Külügyminisztérium tisztségviselői minden követ megmozgattak, hogy a magyar hatóságok Washingtonnak adják ki a szóban forgó két orosz fegyverkereskedőt. Még a magyar ügyészség is az amerikai kiadatás mellett érvelt. Attól tartottak tudniillik, hogy apa és fia ügyében felháborítóan enyhe ítélet fog születni Moszkvában. Trócsányi László döntésének értelmében azonban a hazai igazságügy az orosz hatóságoknak adta ki a vádlottakat. Moszkvában aztán előbb az ifjabb, a napokban pedig az idősebb Ljubisint is szabadlábra helyezték. „Minden korlátozás nélkül szabad ember. Örülök a döntésnek, erre számítottunk” – örvendezett idősebb Ljubisin magyarországi ügyvédje a hír hallatán.
A bennünket elsősorban érdeklő probléma az, hogy az Orbán-kabinettől sem igazán számíthattunk másra. Az azeri baltás gyilkos kiadatásának esetében is háttérbe szorultak a jogi és morális szempontok az akkori döntéstől remélt politikai-gazdasági előnyökhöz képest. A bakui rezsim szabadulása után rögtön kitüntette az örmény katonatársát kivégző Ramil Safarovot. Ehhez képest úgyszólván bagatell ügy két fegyverkereskedő kiadása egy másik ázsiai despotának. Orbán Viktort azonban jelen esetben éppúgy cserbenhagyta híres szimata, akár Safarov kiadatásának idején. Akkoriban sem árasztotta el hazánkat az azeri tőke, és ha hihetünk Putyin egykori gazdasági tanácsadójának, a kvázi recesszióval küzdő, autokratikus Oroszországnak sem áll módjában megjutalmazni budapesti vazallusát a nem is titkolt törleszkedésért.
Van egy még rémisztőbb vonatkozása az ominózus ügynek. Az Európai Bizottság néppárti elnöke, Ursula von der Leyen nagy meglepetésre bővítési biztosnak jelölte azt a Trócsányi Lászlót, aki a két fegyverkereskedő Moszkvának való kiadatásáról döntött. Hátborzongató belegondolni, hogy az Európai Unió egyik vezető testületében helyet kaphat valaki, aki az euro-atlanti elkötelezettség helyett a jelek szerint az orosz orientáció híve. Vagy ami még rosszabb: egész egyszerűen opportunista.
Bízhat-e a riválisaival küzdő, nagyhatalmi ambíciókat dédelgető brüsszeli elit abban a Trócsányiban, aki már egy tagállam igazságügy-minisztereként is bebizonyította, mennyit ér számára a szövetségesi hűség? Az őt delegáló Orbán-kormány tagjaként az amerikai jogállamnak mutatott fricskát, köztörvényes bűnözőknek biztosítva mintegy enyhébb ítéletet. Képes vajon EU-biztosként az erkölcsi megújulásra, s az orbáni ukázokat megtagadva ezúttal valóban az európai értékközösség érdekeit fogja érvényesíteni? Von der Leyen asszony megválasztását követően ugyan megengedőbb hangot ütött meg Orbánnal szemben. A Fidesz EPP-ből való kizárása több mint kétséges. De a békülékeny retorika megváltozásához is vezethet, ha Trócsányi az összeurópai törekvések kerékkötőjének mutatkozik.
A szerző publicista