Először csak ízlelgettem a szót: családpolitika. Ellentmondásnak éreztem, mert a legszentebb magánügyek és a legfontosabb közügyek keverednek benne.
Nem gondolom jutalmazandónak a családalapításra vállalkozót, és büntetendőnek azt, aki egészségügyi, szociológiai vagy pénzügyi okból, hovatovább saját szabad döntése következtében nem hoz világra gyereket. A gyerekvállalás szerintem nem állami támogatás és politikai nézetek függvénye. Érzelmi, biológiai, ösztönös és tudatos döntés, örömről, kíváncsiságról szól, nem önfeláldozásról vagy befektetésről.
Tud azonban az állam tenni azért, hogy polgárainak legyen kedvük családot alapítani.
Teremthet biztonságérzetet. Működtethet például olyan rendvédelmi szervezetet, amely megvédi a bántalmazott nőt, aki segítségért fordul munkahelyéhez, szemben a jelennel, amikor a megalázott beosztottat bünteti az elkövető felettes helyett. Kialakíthat bizalmi légkört, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a bántalmazott, túllépve szégyenérzetén, összeszedje minden bátorságát és a rendőrséghez forduljon.
Tekintheti egyenrangúnak a férfiakat és a nőket, elfogadhatja, hogy nem minden anya számára kiteljesedés a gyereknevelés. Létrehozhat sok jó bölcsődét, óvodát és iskolát, ahol nem rosszkedvű, megtört és megfáradt pedagógusok dolgoznak, ahol jó érzéssel lehet otthagyni a kicsiket. Támogathatja a beteg gyerekeket és őket ápoló szüleiket. Nem csupán az ápolási díj felemelésével, hanem segítőhálózat szervezésével is.
Alakíthatja úgy az oktatást, hogy a középiskolások ne egy évvel a felvételijük előtt tudják meg: már csak nyelvvizsgával rendelkezve felvételizhetnek. (Igaz, ez megtanítja őket a magyar létezésre már a felnőttkor küszöbén.) Létrehozhat olyan egyetemeket, amelyek mellett a legtehetségesebb fiatalok nem akarnak majd elmenni Magyarországról.
Biztosíthat pénzügyi lehetőségeket is a gyerekvállaláshoz. Emelheti az alanyi jogon járó családi pótlékot, adókedvezményt, otthonépítési támogatást adhat azoknak is, akik keveset keresnek. Tarthatja családnak PR-kampányaiban, intézményi belépő kedvezményeiben és tankönyveiben az egygyerekes szülőket, az elváltakat, az örökbefogadókat. Elfogadhatja a szexuális másságot, és akkor az örökbefogadásra vágyó meleg párnak nem kell Svájcba költöznie azért, hogy szeretetteli, boldog családot alapíthasson.
Vagy legalább megbeszélheti mindezt polgáraival.
Tisztelheti és elvárhatja a tiszteletet minden polgárától minden polgára számára, legyen az nyugdíjas, roma, bevándorló, hajléktalan, nem történelmi egyház híve, szabadon gondolkodó bölcsész, liberális, környezetvédő aktivista, civil mozgalmár, vagy csak a világban helyét kereső ember.
De az állam vezetői mindezt nem teszik. Inkább keresztény mivoltukra és értékrendjükre hivatkozva a lehető legálszentebb módon gázolnak lelkekbe, hamisítanak közös múltat, tekintenek alattvalónak tízmillió embert. Játszanak kényükre-kedvükre a jövőnkkel.
Bennem pedig az ellentmondásosnak vélt szó ízlelgetése indulattá dagad. Csak kiabálok a sötétben, hogy ne féljek: kifelé az ágyamból!