Nem a zászlót tekerik magukra - Elkészült az olimpikonok formaruhája

Publikálás dátuma
2019.09.12. 18:05

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A Nubu ruháit viselhetik a magyar olimpikonok és paralimpikonok a jövő évi, tokiói játékokon. A vízfestékszerű, átmenetes színhasználat és a jó szabásminta előnyére válik a kollekciónak.
A magyar identitás, a márka megjelenése és a rendező ország iránti tisztelet találkozik a tervezők szerint a kollekcióban, amelyet a 2020-as tokiói játékok megnyitó és gálaünnepségén visel majd a magyar küldöttség. A divatszakma szakembereiből, valamint olimpikon sportolókból álló zsűri hozott döntést arról, miben képviselje az országot az olimpiai csapat. (A pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság írta ki.) A nyertes pályázat a Nubu divatcégé lett, megelőzve a nyolcak közül kikerült shortlistes Nanushka, illetve Tomcsányi kollekciókat, akik neve szintén ismerős lehet mindazoknak, akik kicsit is figyelemmel kísérik a hazai divatvilág alakulását.
Nagyon örülök neki, nekem is ez volt a kedvencem – válaszolt lapunk megkeresésére Huszka Ági stílusszakértő és stylist, amikor közöltük vele a hírt, a Nubu kollekcióját viselik majd a 2020-as tokiói olimpia résztvevői. – Ez a kollekció volt a leginkább letisztult, noha mindegyiknél átjött a tervező saját stílusa. Nagyon tetszik a vízfestékszerű, átmenetes színhasználat, ami nem bonyolította túl a mintát. A ruhák szabása is alapvetően jó irányt képvisel, nem nagyon feszesek: bővebb nadrág, derékban összefogott ruha – részletezte a szakértő. Hangsúlyozta, mivel nagyon eltér a sportolók alkata, nehéz olyan szabásmintát tervezni, ami biztosan mindenkinek jó lesz, ebből a szempontból a nyertes kollekció engedi a legnagyobb mozgásteret. – Ez jól tud mutatni egy 190 centis férfi és egy 155 centis női alakon is.
A szakértő megjegyezte, a Nanushka ruháinak esetében az volt az érzése, hogy a tervező inkább a saját elképzeléseit helyezte középpontba, a kicsit zöld, kicsit narancsos színhasználat nem feltétlenül szerencsés, nem kötődik a magyar csapathoz. – Ráadásul a kollekcióban szereplő lágy, mosott árnyalatok azok, amelyek a lehető legkevesebb embernek állnak jól. A magyarok nagy része inkább élénk, erősebb színeket tud hordani – részletezte. A Tomcsanyi kollekció kapcsán pedig kiemelkedik a retró életérzés, ami meglehetősen jellemző a tervezőre is, jegyezte meg Huszka Ági, hozzátéve, bár nem rossz irányvonal, jól lehet vele játszani, de eléggé behatároló. – A jó megoldások ellenére az egész túlzottan retró hatású, egy nagyon jól öltözött olasz csapat mellett látva ezt a ruhát könnyedén megjelenhetett volna a posztkommunista életérzés felhangja a világsajtóban – emelte ki a stílusszakértő. A nyertes kollekciónál ugyanakkor egyáltalán nem elcsépelt módon kerültek fel a színek a ruhákra – vélekedik Huszka Ági. – Ki fogjuk szúrni a sportolókat a tömegben messziről, akár a képernyők előtt ülve is, mégsem nyomakszik az ember arcába. Nem olyan, mintha a zászlót vették volna fel – tette hozzá. A fekete-fehér színek megjelenése kapcsán elmondta, ezek abszolút univerzálisak, mindenhez lehet őket társítani, és szinte lehetetlen őket elkerülni még a hétköznapi öltözködés során is.
A stylist szerint nincsenek kifejezett tendenciák, nagyon eltérhetnek az egyes években az olimpiai formaruhák. Úgy látja, ez nagyon nemzetfüggő: az ausztrál szigetvilágról érkező sportolóknál előfordulhat a fűszoknyás viselet is, másutt a nemzeti szimbólumokra fókuszálnak, s például az olaszoknál többnyire egy neves olasz divatház tervezi a viseletet, amely gyakran formaruha jellegét is elveszítheti. A Nubu tervezői által hangsúlyozott kimonós jelleg és tiszteletadás kapcsán a szakértő kiemelte, ez szerencsés lépésnek tűnik, mivel a rendező ország, Japán nagyon hagyománytisztelő, és valószínűleg fel is fogják emlegetni a gesztust. – Nagyon érzékeny a divatviláguk, s noha ez van, ahol ez negatívumnak számítana, a japánok kifejezetten szeretik, ha más nemzetek rájuk tekintettel ültetnek át dolgokat az öltözködésükbe. A tervezők szintén kiemelték, az egyes ruhadarabok a fenntarthatóság jegyében biopamutból és újrahasznosítható anyagokból készültek – ezzel bizonyára sokunkat megörvendeztetve. Huszka Ági szerint ez a jelenlegi, környezettudatosságot előtérbe helyező időszakban mindenképp pluszt jelent, mert segíthet a természetességre törekvő életmódot hétköznapibbá tenni. Ám hozzáfűzte: most még jó üzenet, de tíz év múlva már lehet, hogy elvárás lesz.

A zsűri

A pályázatok elbírálásában részt vett Harmati Hedvig, a MOME textiltervező tanszékének vezetője; Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője; Lakatos Márk, stylist; Nánási Pál, fotográfus; Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó; Verrasztó Evelyn, ötszörös Európa-bajnok úszó olimpikon; Varga Katalin paralimpikon kajakozó; és Báthori Zsófia, a MOB marketing menedzsere.

Szerző
Frissítve: 2019.09.12. 18:50

James Bondot Miskolcon érhetjük utol

Publikálás dátuma
2019.09.12. 12:30

Fotó: EZEQUIEL BECERRA / AFP
Pénteken tizenhatodszorra startol el a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Több magyar film premierjét is itt tartják.
Pesten sincs ilyen – a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál évről évre pazar programmal és neves vendégekkel jelentkezik, és immár tizenhatodik alkalommal startol el pénteken. A nyitónapon az Oscar-díjas dán filmrendező, Bille August vesz át életműdíjat a Művészetek Házában, a fesztivál pedig olyan remekműveit mutatja be retrospektív, mint a Hódító Pelle, a Legjobb szándékok, vagy a Nyomorultak. Bár egy James Bond-film helyszíne sem volt Magyarország, mégis hazánkba jön a CineFest jóvoltából egy 007-es ügynök. Az ausztrál George Lazenby első szerepeként kapta meg a hatodik James Bond-film, az Őfelsége titkosszolgálatában főszerepét, élete legalább olyan kalandos, mint egy 007-es film története: színészi pályafutása előtt volt autószerelő, modell, és nem utolsó sorban az ausztrál hadsereg különleges alakulatának a közelharcoktatója is.
Az Oscar-díjas angol színésznő, Vanessa Redgrave és olasz férje, Franco Nero színész-rendező szeptember 19-én veszi át a Művészetek Házában az Európai Mozi Nagykövete díját. Az ő történetük inkább egy romantikus mesébe illő: Joshua Logan 1967-es filmjében, a Camelotban játszottak először együtt, egymásba szerettek, azóta is együtt vannak. A Djangóként még a hatvanas években hírnevet szerző Franco Nero több magyar filmben, így Almási Tamás Márió, a varázslójában is főszerepet játszott A 2008-as alkotás forgatása éppúgy Borsod-Abaúj-Zemplénben zajlott, mint Almási Tamás új dokuja, ami először a CineFesten lesz látható.

A Folyékony arany a háromszáz évvel ezelőtt még a világ legdrágább boraként ismert tokaji aszú megkopott ragyogását és új fényét mutatja be három kiváló borász, Szepsy István, Bacsó András és Alkonyi László főszereplésével. A Folyékony arany a fesztivál új versenyszekciójában, a CineDocsban lesz látható többek között két Oscar-díjas alkotó filmjével: Asif Kapadia Diego Maradonáról, a futballsztárról, Ron Howard pedig Luciano Pavarotti operaénekesről készített portrét. De ebben a szekcióban vetítik Lerner János Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című rendezését, valamint Bársony Katalin Csillagfény távolság című alkotása, ami Balázs József roma jazz zongoristát mutatja be.
A tizenhat nagyjátékfilm versenyében is szerepel magyar alkotás: Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének magyarországi premierjét tartják a miskolci fesztiválon. A film egyik főszereplője Aladár, a magányos nőgyógyász, akinek fiatal páciense, Klára várja haza a szüleit a haláltáborból a II. világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása, kapcsolata áll Tóth Barnabás alkotásának középpontjában. Magyarország ezt a művet nevezi a nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra.
Témák
Cinefest Miskolc

Gyönyörűek és bolondok - A Vígszínház műsorán A nagy Gatsby

Publikálás dátuma
2019.09.12. 11:00

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Új zenei és színpadi nyelven jelenik meg a Vígszínházban A nagy Gatsby című produkció ifj. Vidnányszky Attila rendezésében. A határokat feszegető, energikus, de kissé eklektikus előadás született.
Egy új évadot illik egy nagy dobással indítani. Erre készültek a Vígszínházban, amikor műsorra tűztek egy új zenés művet, A nagy Gatsbyt. Eszenyi Enikő igazgató a társulat fiatal művészeire bízta, hogy robbantsanak. Fordítsák fel a színházat, ha épp úgy van kedvük. Tavaly A diktátornak a főszereplője volt ifj. Vidnyánszky Attila, most rendezőként van jelen, és szerzőként is, hiszen a szövegkönyvet jegyző Vecsei H. Miklóssal a dalszövegek megalkotásában is részt vett.
Az előadás elején a darab egyik főszereplője azt kiáltja a nézők arcába: „Utállak, gyűlöllek, gyűlöllek titeket!” Aztán szabadkozik, hogy csak ki akarta próbálni, milyen ezt így elmondani, hiszen mindennel ezt teszi. Kipróbálja! Ez az előadásra is nagyrészt igaz. Az alkotók kipróbálási szándéka uralja a terepet. Birtokba venni az ezerkétszáz főt befogadó körúti színházat, aztán kipróbálni, mi az amit míg elbír a színpad és mi az, amit nem. A bátorság és a határlépések próbája az előadás. Vecsei H. Miklós F. Scott Fitzgerald kultuszregényét vette alapul és ebből írt egy mai nyelvezetű színpadi szöveget. Az alaptörténet a háború utáni húszas évek Amerikájában játszódik, ahol egy a harcból visszatért katona úgy akarja visszaszerezni a szerelmét, hogy kiadja magát egy aranyifjúnak, folytatva azt a mítoszt, amit már megismerkedésük idején is elkezdett felépíteni. Közben a lány férjez ment egy milliomos fúhoz, született gyerek is, mindene megvan, valami mégis hiányzik.
Az alkotók kerestek a történethez egy újszerű színpadi formát és ők ezt zenés partynak nevezik. A zeneszerző, aki a premieren a végén már tréningruhában dirigálta a zenekart, egy sajátos műfajt próbál ki. A jazzt, a swinget keveri a népi és más modern zenei hangzással. Ez mindenképp izgalmas és rímel az újszerű színpadi megfogalmazásra.
Az egész olyan, mint egy nagy buli. Fiatalok keresik a helyüket ebben a különös világban, ahol senki sem az, aminek látszik. Mindenki maszkot visel, szerepet játszik. Ebben a közegben kellene hinni, szeretni, boldognak lenni. Egy fiatal itt hamar összezavarodik, elindul valamerre, mondjuk a gazdagság, a boldog család felépítése útján, aztán hamar a fogódzók nélküli semmibe jut. Ahonnan aztán nincs is kiút. Csak az álmok, az illúziók segítenének, de végül ez is összeomlik. Még ha sokáig elhitetik is magukkal, hogy elég ha gyönyörűek és bolondok. Ifj. Vidnyászky Attila rendezése most is, mint már korábban többször, elsősorban a színpadi energiákra, a kreativitásra, a meghökkentésre épít. Miközben mer néhol szentimentális és költői is lenni. A színészek most is olykor kijönnek a nézőtérre, bevonják, beavatják a nézőket, sőt mindez néha még fényben is játszódik. A produkció jobb pillanataiban a nyers szókimondás keveredik az álomszerű vízióval. „A jövőm lett a múltam” – éneklik a szereplők, amely arra is utalhat, hogy itt már minden összemosódik. „A múlt lehullt ez új idő / Mosott pénzt mos új eső / Tükörvilágnak épülő / Nő a város, éjre szépülő.” Hát nem lehet mondani, hogy nem ismerős gondolatok.
A szövegnek ez a mába nyúló kortalansága és ez igaz a dalszövegekre is, egészen vonzó. Wunderlich József a címszerepben hihető és hiteles, még akkor is, ha már láttunk tőle hasonló figurát. Waskovics Andrea tényleg tud gyönyörű és bolond lenni Daisy szerepében, mint ahogy Szilágyi Csenge is, aki egy híres golfbajnoknőt formál meg. Ember Márk gazdag férjként lehetne mai politikus is. Gátlástalan és törtető, neki mindent lehet, aztán amikor rájön, hogy még ő is sérülékeny, akkor már késő. Komoly felfedezés Ertl Zsombor, aki egyben a konferansziéja, narrátora is a partynak, és a szelíd szomszéd fiú, aki belecsöppen a zűrzavarba. Tisztasága, hite, mosolya magával ragadó. Kiemelkednek még a jól teljesítő csapatból Márkus Luca, Myrtle Wilson és Gyöngyösi Zoltán, George Wilson megformálói. Erős és könyörtelen karaktert játszik Hegedűs D. Géza Meyer Wolfsheimként. Hatásos és nagyvonalú Pater Sparrow díszlete. És külön érdemes szót ejteni Bakó Gábor olykor elementáris koreográfiájáról. Különösen a szenvedélyeket a végsőkig fokozó autóverseny jelenete vésődhet be erősen a nézők emlékezetébe.
A nagy Gatsby hozhat olyan áttörést, amit annak idején a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, vagy a Jó estét nyár, jó estét szerelem a Vígben, egy markáns színpadi generáció maradandó nyomával. És egy kicsit még azt is elhisszük: lehetünk gyönyörűek és bolondok, ha tudjuk is, ennek bizony nagy az ára. Infó: Kovács Adrián – Vecsei H. Miklós – Ifj. Vidnyánszky Attila A nagy Gatsby Vígszínház Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

A nagy Gatsby zsebkönyvben is

A vígszínházi bemutatóval egy időben jelent meg F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regénye Máthé Elek fordításában a Poket Zsebkönyvek keretében, huszonegyedik kiadványként a sorozatban. A nagy Gatsbynek hat filmadaptációja készült 2013-ig. Francis Ford Coppola forgatókönyve alapján valósult meg az egyik legismertebb, két Oscar-díjat nyert feldolgozása Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével, Jack Layton rendezésében. A 2013-as feldolgozásban, Baz Luhrmann rendezésében pedig Leonardo DiCaprio és Carrey Mulligan szerepelt. Úgy tudjuk, a vígszínházi színpadi adaptáció alkotóinak a regény volt a kiindulópont.

Szerző