Legendás ember a legendában – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

A Casablanca világhírű alkotójáról, Kertész Mihályról készítette első mozifilmjét Topolánszky Tamás Yvan. Bölcs döntések sorozata.

Az egyik legnagyobb amerikai rendező Budapesten született. Kertész Mihály 1912–1919 között negyvennél több filmet forgatott Magyarországon, mégis elégedetlen volt a hazai lehetőségekkel. Jack Warner 1927-ben állandó munkatársnak szerződtette a Warner Brothershez. Kertész, már Michael Curtizként, gond nélkül alkalmazkodott az amerikai filmipar követelményeihez. Termékeny alkotónak bizonyult: csak Hollywoodban több mint száz film – például a Robin Hood, a Hét tenger ördöge, a Mildred Pierce – fűződik a nevéhez. Legismertebb műve természetesen a Casablanca, melyért 1944-ben elnyerte a legjobb rendezés Oscar-díját.

A fiatal rendező, Topolánszky Tamás Yvan a legenda után eredt a Curtiz című első, egészestés művében. Tegyük hozzá rögtön: ez igazán vakmerő vállalkozás, mivel itt tulajdonképpen nem kevesebbet, mint Hollywood aranykorát kellett rekonstruálnia. Topolánszky azonban bölcsen úgy döntött: nem a látványban kell grandiózusnak lennie, hanem a karakterábrázolásban. A filmben nem is a cselekmény a legfontosabb – a téma: Kertész forgatja élete legfontosabb művét –, hanem az, hogy az embert igyekszik megfejteni. Noha egy-egy jelenetben erősen érződik, hogy az alkotók rajonganak, de minimum tisztelik Kertészt, mégiscsak voltak annyira bátrak, hogy nem hősmítoszt, vagy szépelgő portrét készítettek. Egyértelműen hűek akartak maradni a legenda sötét oldalához, jelesül, hogy Kertész nem a legkedvesebb emberek közé tartozott cinizmusával, lekezelő stílusával, és azzal a gyengéjével, hogy zseni létére igen rosszul beszélt angolul. Különösen akkor keverte bele a magyar szavakat az angolba, amikor dühös volt, és ez igen sokszor előfordult. Persze, ilyenkor előkerült az a bizonyos kisgömbőc is a keserű likőrrel.

Hajlok arra, hogy mindent elhiggyek Topolánszky Tamás Yvannak és a címszerepet alakító Lengyel Ferencnek – utóbbi még talán sosem láttam ennyire átütőnek, nagyon átszellemült a játéka. Különleges, hogy ugyanazokkal a vizuális trükkökkel, forgó kamermozgásokkal tud a rendező működőképes mozit készíteni, mint amelyekkel Kertész igyekezett annak idején elérni a hatást. Nem vágyik nagyra, így nem is tud nagyot hibázni. Bölcs döntések sorozata.

Nagy kérdés azonban, hogy a cselekményt dramaturgiailag csak részben előre mozdító nagy találkozás – amikor színre lép Kitty (Dobos Evelin), Kertész Pesten felejtett „nagylánya” – mennyire tesz jót magának az ábrázolt imázsnak. Mert ugyan elindulnak a klasszikus drámai folyamatok, de patthelyzet alakul ki: egyrészt Topolánszky ad egy reményszálat Kertész kolerikus énjének, ám amikor már azt hisszük, hogy végre egy embert (is) látunk vásznon, kiderül, hogy csak csalóka látszat volt. Kertész elveszett, Curtiz örök.