író;röplabda;1956-os forradalom;

2019-09-16 13:40:56

Tartozni valahová (Két röplabdacsapat)

Az ember feláll, ha a hóna alá nyúl egy közösség. Egy csapat.

Minden életben vannak sorsdöntő pillanatok. Nem mindig veszi őket észre az ember. Én is csak most, amikor végiggondolom az életemből az utóbbi félszáz évet. Megírjam-e? Nem fogja elhinni senki! Mindegy, belevágok. Végülis írott szó volt az egész életem.

*

Kamaszkorom vége felé megbuktam magyarból. Nem érdekelt a helyesírás és az irodalom. Fellázadtam. Röviddel az érettségi előtt az utcán találtam magam. Nem maradt más társaságom, mint egy csóró röplabdacsapat. A Keltex, a Budafoki úton. Lóci, Szabó Lőrinc fia volt az edzőnk. Belőle – tudjuk – óriás lett! Meg sem mertem mondani neki, hogy elhúztak magyarból.

Mégis ők, ezek a lágymányosi fiúk nyúltak a hónom alá: Bélavári, Dávid, Gyarmati. Az nem lehet! – mondták, és elvittek a Villányi úti József Attila Gimnáziumba. Szabályosan beírattak, kezességet vállaltak értem. Nekik köszönhetem, hogy levizsgáztam, és megkezdhettem egyetemi tanulmányaimat. Hogy mesterségemmé vált a szépirodalom.

*

Volt aztán életemben egy másik sorsdöntő pillanat. A Forradalom után Franciaországba kerültem. A strasbourgi egyetemen – és az Elzászi Vasutasok röplabdacsapatában – folytattam félbeszakított pályafutásomat. Derék párizsi tanárok, és két elzászi: Adan Thumm és a mesteredző, Roger Schmidt keze alatt.

A magyar irodalomból – úgy tűnt – végképp kiestem. Franciául dadogtam el, hogy miért tört ki Budapesten a Forradalom. És akkor váratlan születésnapi ajándékkal lepett meg a Cheminots, a strasbourgi röplabdacsapat. Egyik társuk, André Waechter nyomdában dolgozott, és kinyomatta első, esetlen francia próbálkozásaimat.

Akármilyen hihetetlen, de ez a kis füzet, a L'île sous l'eau Párizsba is eljutott. Hamarosan maga André Maurois, a Mester tudatta velem, hogy elnyertem a Del Duca irodalmi díjat. Így indult francia írói pályafutásom, és ezt megintcsak egy röplabdacsapatnak köszönhetem. A Vasutasoknak, akikkel úgy bejártam Galliát, hogy kezdtem azt hinni: francia vagyok.

Ennyi talán elég is. Más, jobb tanácsot fiatal pályatársaimnak ma sem adhatok. Legyetek állhatatosak! Röplabdázzatok!

*

A Papp László Budapest Sportarénában dúl a 2019-es női Európa-bajnokság. Sokezres szurkolótömeg előtt gyönyörű fiatal lányok képviselnek minket, magyarokat. Ülök a képernyő előtt, és elsírom magam. Eszembe jut a fiatalság. Az a két röplabdacsapat. Hogy mi lenne mindebből a tanulság? Talán csak ennyi: tartozni valahová, jó. Az ember feláll, ha a hóna alá nyúl egy közösség. Egy csapat.

Hátország nélkül nem születnek nagy eredmények. Önálló gondolatok.