tüntetés;önkormányzati választás;Pikó András;

2019-09-13 20:12:29

Több százan tüntettek Pikó András mellett a Práter utcában

Jöhet a hadsereg, a légierő, a TEK, akkor sem ijedünk meg – üzente az ellenzék a Pikó András VIII. kerületi polgármester-jelölt melletti demonstráción.

Több száz ember gyűlt össze péntek este a „Védjük meg a megtámadott Pikó Andrást és csapatát” nevű tüntetésen, alig lehetett mozdulni a Práter utcában. Azt persze nehéz megbecsülni, hogy a tömegben hányan lehettek helyi lakosok: lapunknak Újbudáról, Soroksárról, sőt még Hatvanból érkezők is azt mondták, annyira felidegesítette őket, ami a VIII. kerületi polgármester-jelölttel történt, hogy mindenképpen el akartak jönni a tiltakozásra.

Az ellenzéki tüntetésen kifejezetten paprikás volt a hangulat: érezni lehetett a feszültséget, és már jóval a beszédek előtt is felhangzott a „Mocskos Fidesz!” skandálás.

A tüntetésen Pikó András rágalomhadjáratnak nevezte az elmúlt napok eseményeit, azt mondta, hogy a Fidesznek azért volt szüksége a rendőrségi akcióra, mert gyávák. – Milyen párt az, amelyik retteg kiállni vitára és a programja a rendőrségi razzia? – tette fel a kérdést, amire jól rímelt a tömegben egy, „A zsaru nem választási kellék!” feliratú molinó is. Pikó úgy vélte, a támadásokat azért kapták, mert elkezdték kinyitogatni „a józsefvárosi sötét aktákat”. Azt ígérte, nem ijednek meg, és a következő napokban, hetekben is előállnak a Fidesznek kellemetlen ügyekkel.

Ezt követően Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke lépett színpadra. Nemes egyszerűséggel undorítónak minősítette a Pikóval történteket, és hangsúlyozta: nem ez az első ilyen eset – felidézte a kopasz-botrányt, illetve azt, hogy az országgyűlési választások előtt az Állami Számvevőszék vegzálta az ellenzéki pártokat.

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt kissé furán érezhette magát, hiszen ellenzéki politikus hosszú évek óta nem kapott akkora tapsot, mint ő. – Félni ezektől? Gyáva, gonosz emberektől nem szabad tartani, egyébként is mi vagyunk többen, és igazunk van – mondta, és úgy folytatta, Pikót olyanok vádolják bűncselekménnyel, akik „a lába nyomát sem csókolhatják meg”.

– Pontosan tudom, milyen az, amikor a Fidesz megtámad engem, a családomat, vagy a legközelebbi munkatársaimat – mondta a tüntetésen Donáth Anna. Hasonlóan a Momentum EP-képviselőjéhez, a DK-s Gy. Németh Erzsébet is arról beszélt, hogy nem csak Pikót, hanem minden ellenzéki polgármester-jelöltet és szimpatizánst megtámadtak. – A Fidesz bevetheti a hadsereget, a légierőt, akár a TEK-et is, akkor sem fogunk megijedni – hangsúlyozta.

A tüntetés előtt, pénteken tovább folytatódott a Pikóék elleni rendőrségi nyomozás. Miután szerdán házkutatást tartottak a polgármester-jelölt kampányközpontjában, majd órákon keresztül hallgatták ki kampányfőnökét, Udvarhelyi Tesszát, Pikó elmondása szerint most újabb, a Magyar Nemzet által közölt fényképen szereplő önkénteseket hívtak be. Az aktivistákkal közölték azt is, hogy a kihallgatásra magukkal kell vinniük laptopjukat. Udvarhelyi és egy másik aktivista számítógépét már korábban lefoglalták.

Miközben a rendőrség figyelemre méltó gyorsasággal, már a kormánylap cikkének megjelenése után két nappal megtartotta a házkutatást, lapunknak csütörtök óta nem válaszolnak arra a kérdésre, hogy az elmúlt öt évben hány, ahhoz hasonló bejelentést kaptak, mint ami miatt most nyomoznak. Azt sem árulták el, hogy hány alkalommal tartottak házkutatást. Ugyanezekkel a kérdésekkel megkerestük a feljelentést tevő józsefvárosi választási irodát is, de válaszokat onnan sem kaptunk.

Ugyancsak pénteken a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közölte: eljárást indított, mert számos, azzal kapcsolatos bejelentés érkezett, hogy az önkormányzati választáson indulók ajánlóívein szereplő személyes adatokat jogosulatlanul kezelhették. Emellett hangsúlyozták, hogy ezeket a jelöléstől eltérő célra jogellenes felhasználni, mivel az ajánlóívek másolása, valamint duplikált adatbázisok létrehozása az azokon szereplő információk alapján sérti az adatvédelmi rendelkezéseket. Arról azonban már nem adtak tájékoztatást, pontosan ki vagy kik ellen indult eljárás.

Eközben az MSZP kizárta soraiból a Pikó által a kormánypártok jelöltjének titulált Körmendi Gábor Attilát, aki (egy Közös Értékek Pártja nevű jelölőszervezet színeiben) elindult a VIII. kerületben, a szocialista párt által szintén támogatott polgármester-jelölt ellen.