A közel-keleti támadás és a nyomában kitört piaci pánik emeli itthon is a benzinárat

Vigyázó szemeink Rijádra, Teheránra, illetve egészében, a Közel-Keletre vessük – tanácsolja az olajárak tegnapi megugrása kapcsán Pletser Tamás, az Erste elemzője.

A szaúd-arábiai olajközpontok elleni dróntámadások hatásából az a következtetés vonható le, hogy a piac eddig némiképp alábecsülte a közel-keleti térség bizonytalanságait – vélekedett lapunk megkeresésére Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci elemzője, aki az eddigi, 60 dollár alatti Brent-olajárelőrejelzését az eset nyomán már inkább 60-70 dollárra teszi. Így a hazai üzemanyagárak már a héten 10-20 forinttal ugorhatnak.

Szombaton dróntámadás érte a világ legnagyobb olajkitermelőjének számító Szaúd-Arábia állami olajvállalatnak, a Saudi Aramcónak az Abkaik kormányzósági Bukjakban üzemelő olajfeldolgozóját, valamint a Huraisz kormányzóságban lévő egyik kitermelőmező olajtartályait. A támadást aznap azok az iráni támogatást élvező jemeni húszik vállalták magukra, akik a Szaúd-Arábiával szomszédos országban 2014 óta dúló polgárháború során a Rijáddal szövetséges jemeni elnök ellen lázadnak. Szóvivőjük, Yahya Sarea tévéadójukon, az al-Masirah TV-n arra is utalt, hogy a tíz drónnal végrehajtott akcióhoz hasonlókat a jövőben is terveznek.

A napi hétmillió hordó olaj feldolgozására képes Abkaik nevű üzem kiesése rendkívül érzékenyen érinti a világgazdaságot. A támadás nyomán kieső napi 5,7 millió hordós ellátás az olajmonarchia napi feldolgozóképességének több mint felére, a világ napi fogyasztásának pedig körülbelül öt százalékára rúg. A támadást követően Szaúd-Arábia már a hétvégén nyugtatta a közvéleményt. Eszerint a keresletet a helyreállításig közel 190 millió hordós tartalékaikból fedezik. Másrészt, miután a tüzeket szinte azonnal eloltották és megkezdték a helyreállítást, már tegnapra a kiesett termelés harmadának visszaállítását helyezték kilátásba. Ugyanakkor a teljes üzemre szakértők szerint több hetet is várni kell.

A hírekre természetesen az Egyesült Államok reakciója váltotta ki a legnagyobb közérdeklődést. Mike Pompeo külügyminiszter – a korábbiakhoz hasonlóan - a húszikat támogató Iránt tette felelőssé ezekért és a korábbi támadásokért. Donald Trump elnök vasárnap ki is twittelte: tudják, ki követte el a támadásokat, így „csőre töltve” várnak a szaúdi királyság ezzel kapcsolatos álláspontjára. (Ezek szerint az USA és Szaúd-Arábia közötti, a rijádi uralkodó családra visszavezethető tavalyi Hasogdzsi-gyilkosság miatt kelt emberi jogi feszültségek ad acta kerültek.)

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap tagadta, hogy közük lenne a támadáshoz, és a Twitteren azt üzente: miután kudarcot vallott a "maximális nyomásgyakorlással", Pompeo "maximális félrevezetéshez fordult". Az amerikai sajtóban az is megjelent: az elnök utasította az energetikai minisztériumot, hogy a várható piaci idegesség csitítása végett az ország 645 millió hordónyi nyersolajtartalékait is helyezzék készenlétbe.

Az elemzők nem is fukarkodtak a piac riogatásával. Így a vasárnap még a hordónkénti 50-60 dollár körül álló nyersolajárakhoz képest megjelentek a száz dolláros előrejelzések is. A hétfői nyitás után a várakozásoknak megfelelően „robbantak” az olajtőzsdék. Az első percekben a zárásnál 20 százalékkal magasabb árat is adtak a termékekért. Ilyen rövid idő alatt ekkora emelkedést az Öböl-háború 1991-es kitörése óta nem tapasztaltak. Az európai Brent 72 dollárig „szúrt fel”. Hosszabb időtávot tekintve ugyanakkor a Brent emelkedése már 10, amerikai WTI-é pedig 9 százalékot tett ki. Ezt követően az árfolyamok lefelé vették az irányt. Hétfő estére a Brent visszatért a reggeli 69 dolláros szintre.

Pletser Tamás szerint kevéssé jelentős kérdés, hogy az olajgyűjtő központokat mikor hozzák helyre. Sokkal fontosabb körülmény, hogy az eseményekkel megnő az olaj „geopolitikai felára”. Az eset ráirányította a figyelmet arra, hogy mennyire sérülékeny a közel-keleti egyensúly, miközben még mindig e térségben tartják nyilván a világ ismert olajkészleteinek a 60-70 százalékát és a világ olajkivitelének fele is innen származik. Kérdés, indul-e, és ha igen, milyen megtorlás, akár Szaúd-Arábia, akár az Egyesült Államok részéről, netán épp az akció mögött sejtett Irán ellen.

Ebből a szempontból kiemelten fontos az USA bel- és külpolitikai helyzete. Miközben az ország viszonya rendkívül feszült Iránnal, Donald Trump épp a múlt héten menesztette nemzetbiztonsági tanácsadóját, az Irán elleni lépések hívének számító John Boltont. Olyannyira, hogy a közvélemény további békülést várt Donald Trump és Haszan Róháni iráni elnök e héten az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakára tervezett találkozójától. (Bár a dróntámatások ennek esélyét csökkentették, a Fehér Ház tanácsadója, Kellyanne Conway a Fox televíziónak úgy vélte: noha a támadás „nem segíti” a találkozó létrejöttét, Trump azért „megfontolja a lehetőséget” és nem zárja ki az egyeztetés lehetőségét az iráni atomprogramról.) Ugyanakkor Trump nyilvánvalóan nem kívánna magasabb benzinárakkal sem nekivágni a jövő évi elnökválasztás kampányának – teszi ehhez hozzá az Erste elemzője.

Pletser Tamás osztotta azt a vélekedést, hogy a világ olajellátását a jelek szerint a vártnál is egyszerűbb egy támadással megzavarni. Igaz, az alkalmazott eljárás – már csak a közel ezer kilométerest távolság miatt is - viszonylag fejlett. Így maga is úgy véli, hogy a – máig bizonyítatlan, állítólag iraki helyszínről indított - támadás mögött legalábbis iráni háttértámogatás állhatott. (Irak déli része, illetve az ország kormánya is az irániakhoz hasonlóan síita befolyás alatt áll.) Az elemző nem zárta ki azt sem, hogy a jövőben növelik az olajlétesítmények dróntámadás elleni védelmét, még ha ez most igen komoly kihívásnak is ígérkezik.

A helyzet azért faramuci, mert az olajárra ezen kívül most inkább csökkentő tényezők hatnak. Az USA és Kína kereskedelmi háborúja, a kínai gazdaság megrendülése jelentősen visszaveti a várható keresletet. Eközben a kitermelés – például az amerikai, vagy épp a brazil és a kanadai palaolajkitermelés felfutása nyomán - egyre „virgoncabb”. Ráadásul a világ legnagyobb olajkitermelőit tömörítő Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tagjai – így Szaúd-Arábia is - az áresés elkerülése végett változatlanul önkéntesen visszafogják kitermelésüket. A korábbi, napi 1,5-1,6 millió hordós keresletnövekedési előrejelzést már a Nemzetközi Energia Ügynökség is egymillió hordóra mérsékelte. Így Pletser Tamás jelen állapot szerint egy 60-70 dolláros Brent-árfolyamot valószínűsít, hangsúlyozva a helyzet robbanásveszélyességét is. Ez a helyzet Szaúd-Arábia belviszonyaira is elmondható. Az arab államban a közhiedelemmel ellentétben az átlagpolgár meglehetős szegény, miközben a társadalmon belüli vagyoni különbségek jóval kirívóbbak, mint a gazdaságilag egyre erősebb Iránban. Emellett a hatalmas népszaporulat nyomán igen alacsony az átlagéletkor, a fiatalok egy része pedig kritikus a hagyományokkal szemben. A helyzet arra is rávilágít, hogy bár a világgazdaságban az olaj jelentősége egyre csökken, még mindig rendkívül magas a termék – és így a közel-keleti helyzet – mindennapi életre gyakorolt közvetlen hatása. Miközben egyre terjednek a helyettesítő eljárások – így például az elektromos autók használata -, az átállás hosszú éveket vesz igénybe. Miközben elképzelhető, hogy a harcias kijelentések nem fordulnak át katonai támadásba, a most igencsak megalázott Szaúd-Arábia érezheti úgy, hogy Irán „még ezt is megteheti”.

Miközben az ilyen támadások nyilvánvalóan emelik a kurzust, ami az összes olajkitermelőnek, így Szaúd-Arábiának is „érdeke”, az ország vevőit mégis elbizonytalaníthatja. A „kinek az érdeke” kérdés mégsem mutat egyértelmű irányt: Irán olajkivitelét nemzetközi kereskedelmi korlátozások sújtják, Oroszország éppenséggel Szaúd-Arábiával épít egyre gyümölcsözőbb kapcsolatokat, az USA-ban pedig amennyire a választóknak rossz, a kitermelőknek annyira kedvező a magas kurzus.